22.rész Fúriák világa

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog! A folytatást majd csak három, négy nap múlva tudom hozni, mert osztálykirándulásra megyek. Addig is jó olvasást!



- Miért ilyen halvány, és mit jelent ez a jel? - kérdeztem tanulmányozva a kezem.

- Nem tudom, de lehet, hogy az aktiválás után olyan sötét lesz mint Aaronnak. - válaszolta.

Ezután már nem nagyon beszéltünk, és csak élveztük a repülést. Szeltük az eget, miközben előttünk a végtelennek tűnő óceán terült el. Gyönyörködtem a látványban, a nagy kékség lassan hullámzó vizében. Lejjebb repültünk, és a ragyogóan tiszta vízben észrevettünk pár halat, miközben mellettünk kiugrott két delfin. Annyira szép látvány volt, és alig győztem betelni vele. Egy idő után viszont már alig bírtam nyitva tartani a szemem, mert az óceán ringató hatása megtette a munkáját, ezért engedtem az álom hívogató szavának. Aludhattam vagy egy órát, és mikor kezdtem ébredezni Amira óvatosan megbökdösött.

- Itt vagyunk. - mondta nyugodtan, bár én ettől a hírtől teljesen izgatott lettem, és egyből kipattantak a szemeim. Ott volt előttünk nem messze egy homályba temetkező sziget. Gondolom ezért nem jár errefelé senki mert eléggé félelmetes hatást kelt. De ahogyan közeledtünk, és magunk mögött hagytuk a ködöt gyönyörű látvány fogadott amitől elállt a lélegzetem.

- Siessünk már! - unszoltam, mire unottan nézett rám, de begyorsított eleget téve a kérésemnek, és már ott is voltunk. Leszálltunk a szigetre, és az valami elképzelhetetlen amit ott láttunk. Csodaszép táj terült el a szemünk előtt. Vízesések, barlangok, tisztások, erdők, és valami dzsungel szerűség is volt ott. Egyből otthon éreztem magam, és olyan volt mintha már idetartoznék.
Ekkor megjelent előttünk két Fényfúria. Morogva közelítettek, de Amira elém állt, és mintha a szemével kommunikálna rájuk nézett egyesével, mire a többiek meghajoltak, de még úgy tűnt nem barátkoztak meg velem. Előre léptem és eléjük tartottam a kezem amin a jel, és mélyen belenéztem a szemükbe. Azt akartam, hogy tudják, hogy én Amirával vagyok és nem jelentek rájuk veszélyt. Kicsit meghajoltam, mire ők is így tettek és megszagolták a kezemet, majd bólintottak jelezve, hogy elfogadnak engem. Velük együtt elmentünk egy nagy barlanghoz ami egy szikla tetején volt.


 Felrepültünk, és mihelyst oda értünk kiszaladt három Fényfúria, egy pedig méltóság teljesen lépdelt hozzánk. Amira odajött hozzám, majd sorra bemutatta a rokonait. A zöldszemű Zúzmara az anyukám, a fekete szemű Hurrikán az apukám, a lila szemű Holdfény, a barna szemű pedig Tépőfog. Mi vagyunk az alfa család.

- Örülünk, hogy megismerhetünk! - jött ide mindenki kivéve Hurrikánt aki szúrós szemekkel nézett engem. Lassan jött oda kecses léptekkel végig szemkontaktust tartva. Lehajtottam a fejem, és gondolatban hozzá szóltam.

- Nem akarok semmi rosszat. Titokban tartom ezt a helyet, és én vagyok az Őrző Amirával. - mondtam neki mire egy pillanatra oda érintette a homlokát az enyémhez.

- Üdv a családban. - mondta miközben kihúzta magát.

- Köszönöm. - biccentettem mosolyogva, majd bementünk a barlangba, és ettünk csirkét, meg halat. Lefeküdt mindenki pihenni, de én nem bírtam nyugton maradni, ezért kimásztam óvatosan Amira szárnyai alól, és úgy gondoltam elindulok felfedező útra. Kimentem a barlangból, és elindultam egy tetszőleges irányba.



 Elértem egy gyönyörű vízeséshez, de úgy éreztem mintha nem lennék egyedül, de senkit nem láttam. Behunytam a szemem, és próbáltam a jelemre meg a külvilágra koncentrálni, és hirtelen megéreztem magam körül a mozgó lényeket. Hallottam lépteiket amint egyre közelebb merészkednek hozzám, majd megszólaltam hangosan és gondolatban is.

- Tudom, hogy itt vagytok. - kezdtem, majd bemutatkoztam, és meséltem magamról. Kinyitottam a szemem, és ekkor megláttam magam előtt egy csapat Fényfúriát, akik egyesével váltak láthatóvá.

- Ti is tudtok láthatatlanok lenni mint Amira?

- Igen, de csak egy ideig, és csak ezen a szigeten. Amira meg bárhol, és bármeddig. - válaszolt az egyik, aki mögül ideszaladt hozzám egy kicsi fióka. Leültem hozzá, mire megszaglászott, és beleugrott az ölembe. A többiek is körénk gyűltek, és faggatni kezdtek, hogy milyen az élet odakint.

- Ti nem szoktátok elhagyni a szigetet? - kérdeztem csodálkozva.

- Nem, csak néha, vagy ha vadászunk. A fajtánkat nem ismeri senki téged, és a barátaidat kivéve, és mi ezt örökké titokban fogjuk tartani. Ritka faj vagyunk, és erre a szigetre nem tud eljönni senki aki nem ide való. Nem mer idejönni se sárkány, se ember, mert félnek. Csak néha találkozunk más sárkány fajtákkal, de azokkal mind jóban vagyunk. - mesélték, amit én figyelmesen hallgattam.

- Ma még elmegyünk az Éjfúriákhoz, holnap pedig a barlanghoz aktiválni a jeled. - nyalta meg valaki az arcom, mire odafordultam és megláttam Amirát.

- Mehetünk? - ugrottam fel a hátára.

- Persze. - vigyorgott rám játékosan, majd elköszöntünk, és már repültünk is.

A másik szigetet fekete köd borította, amin nem lehetett átlátni. Még szerencse, hogy a fúriák jól tájékozódnak. Odaértünk, és mielőtt még leszállhattunk volna odarepült hozzánk két Éjfúria. Látták, hogy nem jelentünk fenyegetést, ezért bevezettek egy sötét alagútba. Nem lehetett látni semmit, ezért jó párszor megbuktam egy egy kőben, vagy kiálló földdarabkában. Egyszer bele is estem egy gödörbe ami majdnem egy méteres volt. Kitápászkodtam onnan, de amikor kiértem nem találtam senkit sem magam körül. Nem hallottam semmit, még a sárkányok halk szuszogását sem. Hátra akartam lépné, de ekkor valami előre rántott.

- Megint bele akarsz esni? - kérdezte Amira, majd a hátára tuszkolt.

- Hová megyünk? - kérdeztem suttogva Amirától, de helyette az egyik sárkány válaszolt.

- Az alfához. Meg akar ismerni titeket. - mondta, majd el is értünk egy nagy helységbe ami tele volt Éjfúriákkal. Lehettek vagy tízen, huszan.

- Üdvözöllek titeket! - lépett elő az alfa akinek fekete volt a szeme.

- Minden alfának fekete a szeme? - suttogtam Amirának.

- Nem, csak némelyiknek. - válaszolta, majd beszélgettünk a többi sárkányokkal. Egyszer csak az alfa odajött hozzám, és óvatosan megkarmolta a bőröm a jelem mellett, és odarakta a mancsát ahol az ő jele volt.

- Most már az összes fúria Őrzője vagy a sárkányoddal. Ez egy szövetség, amiben segítünk egymásnak. - mondta, majd széttárta a szárnyát, és biccentett egyet, mire én is így tettem.

- Indulhatunk? - kérdezte Amira.

- Igen. - pattantam fel a hátára, és köszöngetés után elrepültünk.

- Hát ez fárasztó nap volt. Remélem a holnapi nap nem lesz ennyire zsúfolt. - hajtottam le a fejem a sárkányom hátára.

- Én is. - válaszolta.

Visszaértünk, majd egyből el is aludtunk. Legalább is az összes sárkány kivéve engem. Kimásztam a barlang szájához, és onnan néztem ahogyan az ezüstös hold fénye beteríti az előttem sietősen folyó patakocskát. A szemhéjaim viszont egyre csak nehezebbek lettek, és odabújva Amirához elnyomott az álom. Reggel a rajtunk ugráló Fényfúria fiókák ébresztettek fel, és szedelőzködni kezdtünk. Elindultunk megkeresni azt a titokzatos Őrzők barlangját. Repültünk pár óráig ki tudja merre, de egyre türelmetlenebb lettem.

- Mikor érünk már oda? - nyavalyogtam, majd kinyújtóztattam az elzsibbadt végtagjaimat.

- Szerinted én tudom? A látomásban úgy volt, hogy a Tűsziklákat megkerülve tartsunk jobbra, és menjünk ameddig nem találunk egy tengerből kiemelkedő hegyet. - mondta, mire én tovább nyöszörögtem. Hasra feküdtem, aztán megfordultam, majd oldalra dőltem, lógtam Amira farkán, már minden pózt kipróbáltam, de egyszerűen sehogy sem volt jó, de ekkor a sárkányom visszadobott a hátára.

- Maradj már egy kicsit nyugton, vagy a tengerben végzed. - mondta morcosan.

- Legalább felfrissülök egy kicsit. - válaszoltam, mire Amira megfordult, és azon volt, hogy leejtsen.

- Héj, várj! - kiáltottam. - Az ott nem az a hegy? - kérdeztem előre mutatva.

- De igen. - nézett ő is oda.