Sziasztok!
Boldog Új Évet! :) Meg is hoztam 2016. első bejegyzését. Sajnálom, hogy eddig tartott, de a suli és még pár dolog miatt alig van időm írni, meg kifantáziálni, hogy mik legyenek a részekben. De a lényeg, hogy itt van, és remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást!
Az ágyban feküdve sem találtam egy kis nyugalmat sem, hiszen pont most kellett úgy döntenie a tengernek, hogy háborog egy sort. Ha szépen ringatná a hajót akkor talán, de így, hogy szinte dobálja, lehetetlen. Inkább úgy döntöttem, hogy az alvással majd később próbálkozok, és kimentem a fedélzetre. Mihelyst kiléptem az ajtón, rögtön az arcomba csapott egy hullám egy nagy adag sós vizet. Remek, most már ha akarnék se tudnék elaludni. Rátámaszkodtam a hajó korlátra, és onnan figyeltem a tomboló vihart. Az adrenalin szintem rögtön az egekbe szökött, ahogy a korlát végén álldogálva éreztem, ahogy a hajó fel, és le emelkedik, majd lesüllyed a hatalmas hullámokon. Mondjuk Hablatyék, azt mondták, hogy ez nem olyan nagy vihar, és már nagyobbat is átvészeltek, de én még csak most voltam először egy olyan hajón ami viharba került, szóval nekem ez igen is nagynak számít. Ekkor megdördült az ég és villámok cikáztak felettünk ami megvilágította kicsit a tengert, és észrevettem nem messze a hajótól egy cápát. Ijedten visszahőköltem, mert nem szerettem a cápákat. Még kiskoromban láttam róluk, egy filmet, ahogy embereket ölnek azóta iszonyodom tőlük.
- Á, te sem tudsz aludni? - szólalt meg mögöttem egy hang amire hirtelen felugrottam. Odanéztem, és Halvér álldogált ott.
-Hú, jól megijesztettél. - fújtam ki hosszan a levegőt. - Amúgy meg most nem lennék kint, ha tudnék aludni. - válaszoltam közömbösen, majd tovább néztem a csendesedni kezdő vihart.
- De örülj neki, hogy te legalább nem lettél tengeri beteg. - csóválta meg a fejét, mire megint elkezdett zöldülni a feje, és a korláthoz rohanva kiadta a még magában lévő kaját.
- De, hogy lehetsz tengeri beteg, ha szeretsz hajózni? Régebben sosem voltál rosszul. - kérdeztem értetlenkedve.
- Hát az egy érdekes történet. - kezdett bele a mesedélutánba, vagyis inkább estébe. - Ki nem találnád, de ez is Fafej érdeme. - forgatta meg a szemét szarkasztikusan. - Rá akart beszélni megint egy versenyre, hogy ki bír több nyers halat enni. De én nem egyeztem bele, mert a gyomrom nem bírja a nyers húst. Ezért kitalálta, hogy belecsempész a kajámba egy kis bogyót ami felkavarja az ember hasát. Hát még ilyen hánykolódó hajón... Szóval így is úgy is ez lett volna a vége, mindegy, hogy bogyó vagy nyers hal okozza a hányingert.
- Nem ez lett volna a vége, ha Fafej kibírta volna, hogy nyugton maradjon. De neki már pár óra is nagy kihívás. - gondolkodtam el. - Amúgy honnan szerzett egyáltalán bogyót, és azóta itt vagy egyedül a fedélzeten? - faggattam tovább.
- Hát nekem csak annyit mondott, hogy telerakott egy batyut mindennel amit fontosnak talált és szerinte ez a bogyó is jól jöhet bármikor. A másik kérdésre a válasz, hogy nem régóta. Végig fent volt velem Fafej kiengesztelésül, és mikor mindketten elkezdtünk fáradni, versenyeztünk, hogy ki bír tovább fent maradni. Mondanom sem kell, hogy én és a kavargó gyomrom nyertünk, Fafej meg úgy egy fél órája bealudt.
- Na, én is megyek aludni. - ásítottam egy nagyot. - Jó éjt! - köszöntem el.
- Jó éjt! Én is pihenek egy kicsit, mert most jobban vagyok. - mondta, azzal mindketten elmentünk aludni.
Másnap mindenki sokáig aludt, de szerintem, én még a többieket is túltettem, mert éktelen nagy hangzavarra keltem. Álmosan megdörgöltem a szemem, és nyújtózkodtam egyet, majd megmosakodtam, és a hajamat gyorsan copfba kötöttem. Ezek után mehettem is megnézni, hogy mi folyik odakint. Amint kinyitottam az ajtót szembe sétált velem a bajcsinálásnál már így is sokszor emlegetett Fafej fején egy vödörrel ami alól pár vízinövény lógott ki.
- Hát én már ezen meg sem lepődöm. - eszméltem fel miután kicsodálkoztam magam.
- Megértelek. - tette a kezét a vállamra Kőfej, miközben a fejét csóválta. Na erre elnevettem magam, mert szinte minden hülyeségben ő is benne van.
- Héj, Tudod, hogy nem is direkt volt! - magyarázott nekem Fafej.
- Kőfej jobbra van. - mondtam, mire köszönetképpen biccentett egyet felém, majd megfordult a rossz irányba és elkezdett beszélni a hordóhoz. Ekkor már nem csak belőlem hanem mindenkiből kitört a nevetés. - Nem arra, hanem a másik jobbra. - fordítottam meg nevetve. - Amúgy mi történt? - kérdeztem.
- Hát, ugye a viharban a szél mindent széthordott, a vödrök meg a hordók szétgurultak, a fegyverek szanaszét hevernek na és persze mikor Fafej erre járt természetesen első dolga volt felbukni ezekben, így fejjel beleesett abba a vödörbe. - magyarázta el Josh.
- Na jó. Inkább szedjük le róla. - indult el Aaron Fafej felé, miután már a vödörbe szorult fejével harmadszorra ment neki a falnak. Halvér meg Hablaty a vikingfiú lábait kezdték el visszafelé húzni, miközben Aaron a fejéről próbálta lerángatni a vödröt. Takonypóc, meg Josh ott maradtak szurkolótábornak, mi pedig elkezdtünk összepakolni. Nem sokkal később egy nagy csörömpölés, és egy jajgatás szakította félbe a munkálatainkat.
- Mi van már megint? - kérdeztük Asztriddal tökéletes összhangban.
- Csak annyi, hogy kezdhetjük elölről az egész pakolást. - sóhajtott fel Léna aki már ott állt a fiúknál. Elkerekedett szemekkel összenéztünk Asztriddal, majd megragadva Kőfejet elkezdtünk szaladni a tetthelyszínre. Ott aztán az fogadott minket, hogy a nagy huzavonában Hablaty meg Halvér hátra, Aaron kezében a vödörrel pedig előre esett a nagy lendülettől, ezzel felborítva mindent amit visszaállítottunk a helyére.
- Én még egyszer nem kezdek hozzá az tuti. - mondta karba tett kézzel Asztrid.
- Jó rendben, akkor megcsináljuk mi addig ti főzzetek ebédet, és ha végeztünk mehettek felmosni a fedélzetet. Megfelel? - kérdezte Takonypóc, mire láttam a többieken, hogy mindjárt elkezdenek elégedetlenkedni, Asztridon pedig, hogy mindjárt leüti a kapitányt amiért ennyi munkát akar ránk sózni, úgyhogy én gyorsan közbeszóltam.
- Elfogadjuk, ha - emeltem fel a mutatóujjam - még a mosogatást elvállaljátok. - mondtam, mire Asztridon ördögi vigyor jelent meg, a többiek meg nem értették, hogy mi olyan nagy szám egy mosogatásban.
- Oké. - egyeztek bele némi hezitálás után, majd mikor elmentek ujjongva összepacsiztunk Asztriddal.
- Minket is beavatnátok? - kérdezte furcsán nézve ránk Kőfej, mire Léna is egyetértően bólintott.
- Hát, emlékeztek a tegnapi levesre ami kicsit furán sikerült? - kérdezte Asztrid, mire mind ketten bólintottak. - Na annak a maradéka úgy rászáradt a tányérokra, hogy csak egy darab megtisztítása két óráig tartott, ezért meguntam és úgy gondoltam, hogy ma majd megcsinálom, de úgy látszik ezzel már nem kell bajlódnunk. - jelentette ki, mire mind összevigyorogtunk. Ezután gyorsan nekiláttunk a főzésnek, és összeadva a tudásunkat egy egész jó halászlét sikerült összedobnunk, majd mellé sütöttünk pár csirkecombot.
- Kész a kaja! - kiabáltunk ki, és úgy láttuk, hogy már ők is végeztek.
Takonypóc gyorsan odasúgta Joshnak, hogy minél kevesebb edényt tegyen az asztalra, hogy kevesebb legyen a mosogatnivaló. Ezt persze csak én hallottam az éles sárkányhallásomnak köszönhetően. Gyorsan elmondtam a lányoknak is akik erre elvigyorodtak, és összebeszélés nélkül elindultunk több munkát csinálni a fiúknak.
- Héj, Josh! - kiáltottam oda neki, miután felvettem mindenkitől a rendelést. - Csak annyit szerettem volna mondani, hogy kérünk még az asztalra savanyúságot Asztridnak, sajtot Kőfejnek, tejet Lénának, narancslét pedig nekem. Ja, és még erős paprikát a leveshez, meg külön poharakat a jaklikőrhöz. - soroltam, mire tátva maradt a fiúk szája, pedig ha tudták volna, hogy ez csak az egyharmada azoknak amiket kitaláltunk, de voltunk olyan kegyesek, hogy lerövidítsük a listát. Miután minden az asztalra került a fiúk nagy örömére, hozzáláttunk az evéshez, és utána drukkoltunk Takonypócnak meg Fafejnek, mert most az a remek ötletük támadt, hogy versenyeznek ki bírja több paprikával megenni a halászlét. A végére már olyan vörös lett a fejük, és úgy köhögtek, hogy inkább véget vetettünk a párbajuknak. Ezután megbeszélték a fiúk, hogy az edények egyik felét Takonypóc, Josh és Aaron fogja elmosni, a másikat pedig Hablaty, Halvér és Fafej. Két óra múlva az első csapat még mindig bent volt, és nem értették a többiek a miértjét ezért mi megpróbáltunk minél halkabban kuncogni. Azalatt amíg ők a konyhában kínlódtak mi elkezdtük felmosni a fedélzetet. Csak az volt a baj, hogy felmosók nem voltak csak kefék, és egy ekkora fedélzetet elég sokáig tartana megcsinálni velük, ráadásul, már kezdtük is megunni. Ekkor támadt egy remek ötletem, és gyorsan hoztam két vödör vizet meg egy szappant.
- Héj, lányok! Tudtok korcsolyázni? - kérdeztem, mire elég furán néztek rám mintha ilyen szép időben jég nélkül lehetetlen lenne korizni. Bedugtam a lábam a kefe szíjába, eztután bedörzsöltem szappannal, majd kiöntöttem az egyik vödör vizet ami végigfolyt a fapadlón, és mehettem is korizni. A többieknek is megtetszett az ötlet, és segítettem nekik megtanulni. Mire végeztünk majdnem az egésszel, már elég jól belejöttek ők is. Ezután a fiúk is csatlakozni akartak, de előtte megnéztük, hogy tényleg megcsinálták e a rájuk kiszabott feladatot, és miután minden edényt tisztának találtunk ők is beszállhattak hozzánk. Fafej örömében elkezdett futkározni, mire természetesen akkorát esett, hogy utána elcsúszott az egyik korláttól a másikig. Ezután elkezdtük tanítani a fiúkat is. Én Aaront tanítottam, de mikor egyszer elterült a földön engem is magával húzott. Persze egyáltalán nem véletlenül csinálta ezért belebokszoltam az oldalába, majd gyorsan felálltam, és elhúztam a csíkot. Jó néhány méterre tőle megálltam, és győztes vigyorral néztem rá, hiszen gondoltam, hogy úgy sem tud követni. Aha, persze, ezt nagyon elhittem... Ugyanis a következő pillanatban már felém száguldott, úgy mintha már több éve korizna. Amilyen gyorsan csak tudtam menekültem előle, de az egyik kanyarban elkapott.
- Héj, miért nem mondtad, hogy tudsz korizni? Biztos, hogy nem most tanultál meg ilyen jól.
- Azért, mert így nem nekem kellett mást tanítanom, hanem neked kellett velem foglalkoznod. - mondta, majd magához húzva megcsókolt amibe szerintem még bele is pirultam.
- Na gyere. Úgy látom, hogy már a többieknek is jól megy, és játszhatnánk hokit. - mondtam, majd a kezét megragadva magam után húztam. Mindenki beleegyezett ebbe a játékba, majd két csapatra bomlottunk, és kerestünk seprűnyeleket, meg hasonló eszközöket amikkel ugyan nehezen, de lehetett játszani. Egy órás játék után, gyorsan feltakarítottunk, és készültünk a kikötésre, mert a sziget már elég közel volt. Miután mindennel végeztünk, már a parthoz értünk, és Hablatyék leengedték a horgonyt.
- Kik vagytok, és mit kerestek itt? - jött oda hozzánk két őrnek látszó magas, páncélt viselő férfi, de mielőtt megszólalhattunk volna megjelent előttünk valaki egy sárkány hátán.
- Semmi baj, ők barátok. - mondta az idegen az őröknek nagyon ismerős hangon. - Ők a vendégeink Hibbant szigetről, és a ládáért jöttek. - mondta, majd végül felénk fordult az ismerős idegen, mire mindnyájan elképedtünk.
- Sziasztok! Örülök, hogy végre megjöttetek! - mosolygott ránk őszintén Hanga.
