Reggel alig bírtam felkelni, mintha az ágy magához láncolt volna. De nem bántam volna azt sem, mert egyszerűen nem tudtam megválni a védelmezően takaró meleg paplanomtól, és a puha, tollakkal kibélelt párnámtól. Nemsokára viszont hunyorogva vánszorogtam le a lépcsőn, hogy megreggelizzek, és az éhenkórász sárkányomnak is kerítsek egy kis halat. Leültem az asztalhoz, és csukott szemmel ettem a szendvicsem, mert a szememnek nagyon nem akaródzott megbarátkozni a vakító fénnyel, ami a nyitott ablakomon áradt befelé. Miután végeztem végigmasíroztam a szobán Amira után kutatva, és hamarosan meg is találtam, ahogyan vígan pusztított el egy nagy halkupacot. Nem szöszmötöltem az öltözködéssel, hanem gyorsan magamra rángattam a ruháimat, majd kiléptem a házból és körülnéztem a többiek után kutatva. Nem tartott soká mire megállapítottam, hogy nem lesz egy éppen mozgalmas nap a mai. A falu lakói unottan végezték a munkájukat. Semmi életkedv, pezsgés nem töltötte be a levegőt mint ahogyan szokott itt lenni. Füleltem, de még csak a kiáltozások, rohangálás, vagy éppen sárkányok hancúrozásának zsivalya is hiányzott, ami miatt szinte fülsüketítő csend borította a tájat. Kübliék monoton mozdulatokkal horgászták ki a halakat kis csónakjukba, és csak annyi változatosság volt a cselekedeteikben, hogy egyszer kétszer a hálóból elszökő hal után nyúltak. Néma Sven meg terelgette a birkáit, míg nem a fekete futásnak eredt, Ő meg némán szitkozódva rohant utána, hogy útját állja. A fekete gyapjas állat szokásához híven a kút felé tartott, hogy gazdáját megőrjítve állandóan belepottyanjon. Általában ilyen egy átlagos nap, de Hibbanton ezek inkább a ritkaság kategóriájába voltak sorolva. A sárkánysuli felé menet beleakadtam az Ikrekbe, akiknek összeakadt a sisakjuk a szarvaiknál fogva. Kérdőn megálltam előttük, majd elnéztem őket egy ideig ahogy szenvedte próbáltak kigabalyodni, de végül nevetve odamentem, hogy segítsek nekik.
- Miért nem veszitek le a fejetekről, és úgy veszitek szét? - kérdeztem.
- Mert így nehezebb, és így akarjuk megoldani. Legalább lefoglaljuk magunkat valamivel ezen az unalmas napon. Szóval nehogy közelebb gyere, és segíteni merj! - hőköltek hátrébb.
- Egyáltalán ez mire jó, vagy hogy sikerült így összeakadnotok?
- Hát tulajdonképpen ez úgy indult, hogy lefejeltük egymást hátha így könnyebben kitalálunk valami őrültséget mára, de semmi nem jutott eszünkbe, amivel egy kis életet is lehelhetnénk ebbe az alvajáró népségbe. Helyette pedig ez történt. - mutatott a fejükre Fafej.
- Oké. Akkor szóljatok ha kiszabadultatok, és eszetekbe jutott valami, mert én is unatkozom. Bármiben benne vagyok, de addig megnézem Hablatyékat míg végeztek. - mondtam, mire össze néztek, és ijesztően egyszerre megjelent egy ördögi vigyor a képükön. - Természetesen normális kereteken belül, vagyis nem robbantjuk fel a falut, mert nincs kedvem újra építeni az összes házat és még időm sem lenne, mivel holnap indulunk a barlanghoz. - tettem hozzá mire rögtön lekókadt a mosolyuk.
- Akkor bizonyára nem akarnál pár hordót szétbaltázni, hogy szánkót csináljunk, és lecsússzunk azon a dombon. - mutatott Fafej egy hihetetlenül magas lejtőre, miközben bociszemekkel meredtek rám.
- Hogyan fogunk szánkózni, ha nincs hó?
- Ez lesz benne az őrület. - dörzsölte össze a kezét izgatottan Kőfej. - Csak még ki kell találni. Akkor benne vagy?
- Persze. Majd én is gondolkodok hogyan oldjuk meg. - mondtam, majd otthagytam tovább küszködni őket, és az Aréna felé vettem az irányt.
Hablatyék lustán élesítették a kardjukat vagy a szekercéjüket, a sárkányok pedig egymás mellett aludtak. Leültem melléjük, és néztem őket ahogyan csinálják a megszokott feladataikat, majd ekkor becsörtetett a két bajkeverő, és hordóból kialakított szánkókat osztottak szét közöttünk.
- Már csak azt kéne kitalálni, hogy hogyan oldjuk meg a csúszást. - néztek ránk izgatottan az Ikrek.
- Meg is lesz oldva! Van egy király ötletem. - pattantam fel ülőhelyzetből, és kissé elvetemülten vigyorgó fejet vághattam, mert a többiek ijedten elhúzódtak, csak Kőfej, meg Fafej nézett rám reménykedő szemekkel. - Asztrid! Szólj a Siklóknak, hogy fel kéne szántani egy kis részt azon a lejtőn. Én addig leugrok a partra, és keresek egy Forrkatlant. - mondtam sietve, majd szaladtam is lefelé, hogy minél hamarabb a tengerhez érjek.
- Ömm, minket nem akarnál beavatni az ötletbe? - kiabált utánam Hablaty, de én csak leintettem, és meg sem álltam míg nem tocsogtam a vizes süppedős homokban. Reménykedtem, hogy Sáska itt lesz a közelben, úgyhogy kiadtam a hívó hangot, és vártam. Kétpercenként hívtam a jelző hangon, és már kezdtem türelmetlen lenni, mikor végre megpillantottam a nagy zöld fejet kibukkanni a felszínen.
- Szia, Sáska! Tudnál egy kicsit segíteni?
- Szia, ha tudok akkor persze. - fújt egy vízsugarat a levegőbe.
- Tudnál hozni egy adag vizet a szádban? Le kéne locsolni valamit.
- Óh, hát csak ennyi az egész? Bármikor megcsinálom. - válaszolta, azzal a tele merítette a száját vízzel, majd felültem a hátára és visszarepültünk Hablatyékhoz. Mikor odaértünk akkora már végeztek a Siklók, és tüskéjüket visszalapítva a farkukra távoztak. Sáska lefújta vízzel a felszántott területet, ami miatt csúszós, latyakos, sáros hely keletkezett, és teljesen megfelelt az őrültebbek igényeinek is. Fordultunk még egy kört, és mikor már elég csúszós, és sáros volt a hely megköszöntem a sárkánynak a segítséget, és többiek felé fordultam.
- Na mit szóltok? - kérdeztem, mire még életemben nem láttam ennyiféle arckifejezést. Halvér hatalmas, szemeket meresztve, Takonypóc elégedetten bólogatva, Hablaty megdermedve, Asztrid izgatottan, és kissé fintorogva szemlélte a lejtőt mikor az új szoknyájára nézett, az Ikrek pedig önfeledten ujjongtak.
- Örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket. - vigyorogtam rájuk.
- Akkor indulás! - kiáltott fej Takonypóc, mire mind felkaptuk a szánkónk, és a sárkányokon felrepültünk a domb tetejére. Mekkora mázli, hogy nem kell, majd folyton felgyalogolni, mert itt vannak nekünk a szárnyas barátaink. Bár gondolom ők már nem fogják annyira élvezni a huszadik kör után. Asztridot gyorsan haza kísértem átöltözni, és én is felvettem olyan ruhát amit nem annyira sajnálok. Mikor visszaértünk, már mind nagyban szánkóztak.
- Akkor sem fogok itt lecsúszni. - vitatkozott tovább Hablaty, mire Takonypóc fogta magát és egyszerűen rálökte a szánkóra, ami a lendület miatt elindult lefelé. Hablaty hason fekve kiáltozott, miközben arcára csapott a sár. Az Ikrek pedig annyira nevettek ezen, hogy megcsúszva, egymásba gabalyodva gurultak le. Mire ismét magunk mellett tudtuk őket, addigra már teljesen beborította őket a sár, és csak a szemük látszott ki alóla. Utána már az sem. Asztriddal is rávettük magunkat, és ketten lecsúsztunk, majd annyira belejöttünk, hogy a végén már versenyeztünk egymás ellen. A következő versenybe többen is beszálltak, és volt olyan is aki szánkó nélkül tette. Bár gondolom nem önszántából gurult mellettünk Halvér, és ezt meg is erősítette ahogyan az Ikrek vigyorogva össze pacsiztak. Elvoltunk így egy ideig, és nagyszerű érzés volt leszáguldozni a dombról, de utána a sárkányok fáradtan, és unva ránk néztek, majd gondoltak egyet, és otthagytak minket. Összenéztünk, és vállat vonva megindultunk, hogy felmásszunk. Még ez sem szegte kedvünket, de a harmadik fordulónál már nem volt több erőnk, hogy felgyalogoljunk, ezért inkább elpakoltuk egy biztonságos helyre a megbütykölt sáron, és havon sőt még az is lehet, hogy mindenen csúszó szerkezeteinket, majd elindultunk kimosni a ruháinkat. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk oda a jó kis tóhoz ahova gyakran szoktunk járni, de inkább abban állapodtunk meg, hogy keresünk egy másik helyet mert nem akartuk besarazni a tiszta tavat ami fölött egy iható forrásvíz is csobogott. Nemsokára találtunk is egyet ami kétszer akkora volt mint az előző, és hamarosan észre is vettük, hogy nem vagyunk egyedül.
A bokor zörgése egyre erősödött, ami elárulta, hogy az a valami felénk közeledik. A többiek előkapták a fegyvereiket, én pedig koncentráltam az erőmet készenlétbe helyezve, hogy ha kéne rögtön tudjam használni. De a biztonság kedvéért az íjamat a hátamra, a kardomat meg a kezem ügyébe vettem. A fegyverem markolatát szorongatva figyeltem, ahogyan lassan előtűnt Kőfej meg Fafej mélabús ábrázata.
- Mi történt, miért mentetek el? - kérdeztük idegesen, egy cseppnyi aggodalommal fűszerezve.
- Csak el akartunk köszönni a Jéglidérctől, de nem találtuk meg. - csóválták a fejüket bánatosan.
- De miért nem szóltatok? Nagy baj is lehetett volna! - csattant fel az orrnyergét dörzsölve Hablaty.
- Úgy gondoltuk vissza érünk mire indulunk. Nem gondoltuk, hogy így el húzódik a keresés.
- Hajj, mert nektek aztán tökéletes időérzéketek van, és remek ötleteitek, és persze mikor el kéne húznunk innen gyorsan akkor meg eltűntök. Ehhez már tehetség kell. - fortyogott magában Takonypóc a kiakadás szélén állva. Az ikrek már így is penge élen táncoltak előttünk, de mikor megpróbálták leutánozni a morgolódó fiú mimikáit, akkor végleg elszakadt a cérna, és Takonypóc rájuk vetette magát.
- Szerintetek segítsünk nekik? - kérdezte Josh.
- Á, ráér az. - legyintett nemtörődöm mód Asztrid. - Hadd tombolják csak ki magukat. - néztünk a hóban fetrengő trióra. Egy darabig még el szórakoztunk rajtuk, majd nemsokára szétválasztottuk a kimelegedett bunyósokat, akik szép lassan megbékéltek egymással.
- Ömm, lehet hogy ti nem jártatok sikerrel, de viszont Jégvirág megtalált minket. - mutattam a fára a felém forduló kérdő arcok láttán. A sárkány kígyózva az ágakba kapaszkodva mászott lejjebb, majd pontosan elénk érkezve leugrott. Elmosolyodott, majd egyesével szemügyre vett minket. Búcsúzásként, még odaléptem hozzá és megsimogattam, mire gyengéden megbökdösött, és hozzám dörgölte a fejét.
- Jó utat! Remélem még találkozunk egyszer. - mondta, azzal a hó alá fúrva magát eltűnt.
- Nagyszerű! Megtaláltuk, és el is köszöntünk tőle, de most már nem gondoljátok, hogy indulhatnánk? - kérdezte sürgetően Josh, mire egyként bólintottunk, és felpattantunk a sárkányainkra.
Öt percig sem tartott még az út mikor már alig bírtam nyitva tartani a szemem. A tenger sós illata, és Amira egyenletes mozgása teljesen elbódított. A szemhéjaim egyre inkább elnehezültek csalogatva egy megérdemelt kiadós alvás felé. Néha már a szédelgésem odáig fajult, hogy kettőt láttam mindenkiből, amikor megszólalt mellettem valaki.
- Aludj nyugodtan egyet. Úgyis rád fér, és majd felkeltünk, ha megérkeztünk. - mosolygott rám biztatóan Asztrid mire a gesztust viszonozva hálásan bólintottam, és többé nem ellenkeztem az álom hívó szavával.
Nemsokára felébredtem, és Hibbanton találtam magam, de nem az a látvány fogadott amit már megszoktam. A szép zöld fenyves eltűnt, helyette a kopár földön szénné égett ágak sorakoztak, és a megmaradt csupasz fatörzsek kormosan, és magányosan álldogáltak. A patak vizébe egyre sűrűbben jelentek meg a hullámzó sötét vércsíkok. A barátságos hibbanti faházak lángoltak, az emberek arcára pedig félelem, és rettegés ült. A gyerekek vérfagyasztó sikoltozását pedig elnyelte a vad sárkányok dühödt ordítása. Ezek a lények pusztítani akartak. A szemükből eltűnt a barátságos fény, és sötét csillogás vette át a helyét. Eléjük futottam, és a kezemet lengetve kiáltoztam nekik, hogy észrevegyenek mint egy élő célpontot, de semmi. Próbáltam mentálisan az elméjükbe hatolni, de nem éreztem semmi érzelmet vagy gondolatot. Az emberek is egyszerűen elfutottak mellettem mintha ott sem lennék. Vizeken áttocsogva szaladtam, hogy legalább egy ismerőst találjak aki elmondaná mi ez az egész. Aztán megpillantottam Hablatyékat, de nem voltak velük a sárkányaik. Asztrid épp egy Szörnyen nagy rémség felé dobta a szekercéjét, Takonypóc meg dárdákkal hajigálta az arra tévedő Gronkeleket. Egy Sikló pedig felkapta Fafejet, karmával erősen a húsába vájva, mire a fiú fájdalmában felordított. Könny szökött a szemembe ahogy egy másik sárkány épp leteríteni készülte Asztridot. Olyan erősen haraptam be alsó ajkam, hogy lassan egy vércsepp buggyant ki belőle. Nem engedhettem, hogy végezzenek ezek a bestiák a barátaimmal. Bestiák. Olyan rossz volt kimondani ezt a szót, egy eddig barátságos, és hűséges lényre. Vajon mi változhatott meg így egy nap alatt? Mintha szellem lennék szinte átrohantak rajtam, és senki sem érzékelte a jelenlétem. De mintha a sárkányok nem önszántukból tennék azt amit, hanem úgy néztek ki mint akiket megbabonáztak valami sötét mágiával.Ekkor megjelent előttem egy fekete gomolygó felhő ami lassan körbe körbe úszva egyre nagyobb lett, és füstöt bocsájtott ki, akár egy vulkán kürtője mikor kitörni készül. De a feketeség mögül egy sárkány bukkant fel, és meglátva engem felém repült, majd előttem öt méterre leszállt. Fekete pikkelyei, és vörösen izzó szemei voltak.
A szája résnyire nyitva volt amiből a füst szállingózott ki, csakúgy mint az orrnyílásából. Vicsorogva lassan elkezdett körözni körülettem jelezve, hogy készen áll az összecsapásra, majd üvöltve felém szaladt. Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim, és zihálva támaszkodtam meg Amira nyakán. Gyorsan kitöröltem a szememből az álom maradékát, majd a többiek felé fordultam akik rám mosolyogtak, hogy végre felébredtem. Ez örömmel töltött el, hogy minden rendben van, és hogy most tényleg felébredtem, nem pedig egy rémálomban találtam magam. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és próbáltam lenyugtatni magam. Ez csak egy álom, semmi több. Most már tényleg itt vagyok a valóságban, és nem harcol senki senkivel. De mi van ha ez egy figyelmeztetés volt? Ha a barlang Őrzője küldött egy álomképet, hogy mi lesz a jövőben? Ez fog történni, ha nem pusztítjuk el idejében a kiválasztott sárkányban lakó démont? Hiába pihentem ki magam, de hirtelen még fáradtabbnak, és elgyötörtebbnek éreztem magam a ránk váró feladat miatt. Tudtam, hogy nem vesztegethetünk sok időt, ezért elhatároztam, hogy mihelyst visszaérünk, a következő nap már indulok is a Fényfúriák szigetére, hogy megkeressem a barlangot.
Az egész napot átrepültük, és estére értünk haza. Egy gyors beszámolóra elregéltük a főnöknek kalandos utunkat a Nagyteremben, és alig vártuk, hogy végre megszabadulhassunk a fárasztó kérdéseitől. Mindenki nyúzottan, és ásítozva fogatta Pléhpofa faggatásit, és mire elszabadulhattunk, az agyam már szinte egy mosott szivacshoz hasonlított. Bandukolva indultunk vissza a házunkba, majd egymásnak intettünk mikor elváltak útjaink. Az erőmből, még annyi futotta, hogy előkészítettem az utazó táskát amiben majd elviszem a szükséges holmikat,fegyvereket, könyveket amiben írnak az Őrzőkről, sárkányokról, meg az élőlényeket megszálló démoni füstről.
