22.rész Fúriák világa

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Remélem tetszeni fog! A folytatást majd csak három, négy nap múlva tudom hozni, mert osztálykirándulásra megyek. Addig is jó olvasást!



- Miért ilyen halvány, és mit jelent ez a jel? - kérdeztem tanulmányozva a kezem.

- Nem tudom, de lehet, hogy az aktiválás után olyan sötét lesz mint Aaronnak. - válaszolta.

Ezután már nem nagyon beszéltünk, és csak élveztük a repülést. Szeltük az eget, miközben előttünk a végtelennek tűnő óceán terült el. Gyönyörködtem a látványban, a nagy kékség lassan hullámzó vizében. Lejjebb repültünk, és a ragyogóan tiszta vízben észrevettünk pár halat, miközben mellettünk kiugrott két delfin. Annyira szép látvány volt, és alig győztem betelni vele. Egy idő után viszont már alig bírtam nyitva tartani a szemem, mert az óceán ringató hatása megtette a munkáját, ezért engedtem az álom hívogató szavának. Aludhattam vagy egy órát, és mikor kezdtem ébredezni Amira óvatosan megbökdösött.

- Itt vagyunk. - mondta nyugodtan, bár én ettől a hírtől teljesen izgatott lettem, és egyből kipattantak a szemeim. Ott volt előttünk nem messze egy homályba temetkező sziget. Gondolom ezért nem jár errefelé senki mert eléggé félelmetes hatást kelt. De ahogyan közeledtünk, és magunk mögött hagytuk a ködöt gyönyörű látvány fogadott amitől elállt a lélegzetem.

- Siessünk már! - unszoltam, mire unottan nézett rám, de begyorsított eleget téve a kérésemnek, és már ott is voltunk. Leszálltunk a szigetre, és az valami elképzelhetetlen amit ott láttunk. Csodaszép táj terült el a szemünk előtt. Vízesések, barlangok, tisztások, erdők, és valami dzsungel szerűség is volt ott. Egyből otthon éreztem magam, és olyan volt mintha már idetartoznék.
Ekkor megjelent előttünk két Fényfúria. Morogva közelítettek, de Amira elém állt, és mintha a szemével kommunikálna rájuk nézett egyesével, mire a többiek meghajoltak, de még úgy tűnt nem barátkoztak meg velem. Előre léptem és eléjük tartottam a kezem amin a jel, és mélyen belenéztem a szemükbe. Azt akartam, hogy tudják, hogy én Amirával vagyok és nem jelentek rájuk veszélyt. Kicsit meghajoltam, mire ők is így tettek és megszagolták a kezemet, majd bólintottak jelezve, hogy elfogadnak engem. Velük együtt elmentünk egy nagy barlanghoz ami egy szikla tetején volt.


 Felrepültünk, és mihelyst oda értünk kiszaladt három Fényfúria, egy pedig méltóság teljesen lépdelt hozzánk. Amira odajött hozzám, majd sorra bemutatta a rokonait. A zöldszemű Zúzmara az anyukám, a fekete szemű Hurrikán az apukám, a lila szemű Holdfény, a barna szemű pedig Tépőfog. Mi vagyunk az alfa család.

- Örülünk, hogy megismerhetünk! - jött ide mindenki kivéve Hurrikánt aki szúrós szemekkel nézett engem. Lassan jött oda kecses léptekkel végig szemkontaktust tartva. Lehajtottam a fejem, és gondolatban hozzá szóltam.

- Nem akarok semmi rosszat. Titokban tartom ezt a helyet, és én vagyok az Őrző Amirával. - mondtam neki mire egy pillanatra oda érintette a homlokát az enyémhez.

- Üdv a családban. - mondta miközben kihúzta magát.

- Köszönöm. - biccentettem mosolyogva, majd bementünk a barlangba, és ettünk csirkét, meg halat. Lefeküdt mindenki pihenni, de én nem bírtam nyugton maradni, ezért kimásztam óvatosan Amira szárnyai alól, és úgy gondoltam elindulok felfedező útra. Kimentem a barlangból, és elindultam egy tetszőleges irányba.



 Elértem egy gyönyörű vízeséshez, de úgy éreztem mintha nem lennék egyedül, de senkit nem láttam. Behunytam a szemem, és próbáltam a jelemre meg a külvilágra koncentrálni, és hirtelen megéreztem magam körül a mozgó lényeket. Hallottam lépteiket amint egyre közelebb merészkednek hozzám, majd megszólaltam hangosan és gondolatban is.

- Tudom, hogy itt vagytok. - kezdtem, majd bemutatkoztam, és meséltem magamról. Kinyitottam a szemem, és ekkor megláttam magam előtt egy csapat Fényfúriát, akik egyesével váltak láthatóvá.

- Ti is tudtok láthatatlanok lenni mint Amira?

- Igen, de csak egy ideig, és csak ezen a szigeten. Amira meg bárhol, és bármeddig. - válaszolt az egyik, aki mögül ideszaladt hozzám egy kicsi fióka. Leültem hozzá, mire megszaglászott, és beleugrott az ölembe. A többiek is körénk gyűltek, és faggatni kezdtek, hogy milyen az élet odakint.

- Ti nem szoktátok elhagyni a szigetet? - kérdeztem csodálkozva.

- Nem, csak néha, vagy ha vadászunk. A fajtánkat nem ismeri senki téged, és a barátaidat kivéve, és mi ezt örökké titokban fogjuk tartani. Ritka faj vagyunk, és erre a szigetre nem tud eljönni senki aki nem ide való. Nem mer idejönni se sárkány, se ember, mert félnek. Csak néha találkozunk más sárkány fajtákkal, de azokkal mind jóban vagyunk. - mesélték, amit én figyelmesen hallgattam.

- Ma még elmegyünk az Éjfúriákhoz, holnap pedig a barlanghoz aktiválni a jeled. - nyalta meg valaki az arcom, mire odafordultam és megláttam Amirát.

- Mehetünk? - ugrottam fel a hátára.

- Persze. - vigyorgott rám játékosan, majd elköszöntünk, és már repültünk is.

A másik szigetet fekete köd borította, amin nem lehetett átlátni. Még szerencse, hogy a fúriák jól tájékozódnak. Odaértünk, és mielőtt még leszállhattunk volna odarepült hozzánk két Éjfúria. Látták, hogy nem jelentünk fenyegetést, ezért bevezettek egy sötét alagútba. Nem lehetett látni semmit, ezért jó párszor megbuktam egy egy kőben, vagy kiálló földdarabkában. Egyszer bele is estem egy gödörbe ami majdnem egy méteres volt. Kitápászkodtam onnan, de amikor kiértem nem találtam senkit sem magam körül. Nem hallottam semmit, még a sárkányok halk szuszogását sem. Hátra akartam lépné, de ekkor valami előre rántott.

- Megint bele akarsz esni? - kérdezte Amira, majd a hátára tuszkolt.

- Hová megyünk? - kérdeztem suttogva Amirától, de helyette az egyik sárkány válaszolt.

- Az alfához. Meg akar ismerni titeket. - mondta, majd el is értünk egy nagy helységbe ami tele volt Éjfúriákkal. Lehettek vagy tízen, huszan.

- Üdvözöllek titeket! - lépett elő az alfa akinek fekete volt a szeme.

- Minden alfának fekete a szeme? - suttogtam Amirának.

- Nem, csak némelyiknek. - válaszolta, majd beszélgettünk a többi sárkányokkal. Egyszer csak az alfa odajött hozzám, és óvatosan megkarmolta a bőröm a jelem mellett, és odarakta a mancsát ahol az ő jele volt.

- Most már az összes fúria Őrzője vagy a sárkányoddal. Ez egy szövetség, amiben segítünk egymásnak. - mondta, majd széttárta a szárnyát, és biccentett egyet, mire én is így tettem.

- Indulhatunk? - kérdezte Amira.

- Igen. - pattantam fel a hátára, és köszöngetés után elrepültünk.

- Hát ez fárasztó nap volt. Remélem a holnapi nap nem lesz ennyire zsúfolt. - hajtottam le a fejem a sárkányom hátára.

- Én is. - válaszolta.

Visszaértünk, majd egyből el is aludtunk. Legalább is az összes sárkány kivéve engem. Kimásztam a barlang szájához, és onnan néztem ahogyan az ezüstös hold fénye beteríti az előttem sietősen folyó patakocskát. A szemhéjaim viszont egyre csak nehezebbek lettek, és odabújva Amirához elnyomott az álom. Reggel a rajtunk ugráló Fényfúria fiókák ébresztettek fel, és szedelőzködni kezdtünk. Elindultunk megkeresni azt a titokzatos Őrzők barlangját. Repültünk pár óráig ki tudja merre, de egyre türelmetlenebb lettem.

- Mikor érünk már oda? - nyavalyogtam, majd kinyújtóztattam az elzsibbadt végtagjaimat.

- Szerinted én tudom? A látomásban úgy volt, hogy a Tűsziklákat megkerülve tartsunk jobbra, és menjünk ameddig nem találunk egy tengerből kiemelkedő hegyet. - mondta, mire én tovább nyöszörögtem. Hasra feküdtem, aztán megfordultam, majd oldalra dőltem, lógtam Amira farkán, már minden pózt kipróbáltam, de egyszerűen sehogy sem volt jó, de ekkor a sárkányom visszadobott a hátára.

- Maradj már egy kicsit nyugton, vagy a tengerben végzed. - mondta morcosan.

- Legalább felfrissülök egy kicsit. - válaszoltam, mire Amira megfordult, és azon volt, hogy leejtsen.

- Héj, várj! - kiáltottam. - Az ott nem az a hegy? - kérdeztem előre mutatva.

- De igen. - nézett ő is oda.

  

21.rész Harc az életért

- Tudom kik vagyunk. Sárkánylovasok mint a többiek. - válaszoltam határozottan.

- Azt te csak hiszed. Sokkal több van benned, de addig jó míg nem tudod. - mondta, majd előhúzta a kardját.

 

- Most már az enyém vagy. - mondta, és le akart csapni a fegyverével, de a csuklómról lekaptam az ostorom és kivertem a kezéből. Erre előhúzott egy újabbat, és elkezdtünk harcolni. Sok ütését kivédtem, de még elég tapasztalatlan voltam ahhoz, hogy nyerjek. Hirtelen úgy éreztem, hogy valami nincs rendben, hiszen egyre jobban küzdöttem pedig nem is tudtam, hogy ennyire jól megy. Olyan volt mintha a véremben lett volna. Ahogy egyre tovább harcoltunk égető érzés járta át a csuklómat. Elkezdtem gyengülni, és ekkor kiütötte Dagur a kezemből a kardom. Térdre rogytam, és megnéztem a csuklóm amin egy halványszürke kivehetetlen jel volt. Megijedtem ettől, hiszen azt sem tudtam, hogy került ez a kezemre vagy, hogy mi ez.

- Megöllek amíg még meg nem kapod a teljes erődet. - jelentette ki. Ránéztem Amirára, de ő dermedten állt mintha hipnotizálták volna, és pislogás nélkül meredt maga elé. Dagur már éppen emelte fel a kardját, mire én megadóan lehajtottam a fejem, és becsuktam a szemem. Lesújtott ... , vártam, de nem haltam meg. Kivédte valaki a csapást egy szekercével, mire felnéztem, és könny szökött a szemembe az örömtől. Aaron állt mellettem, és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Megragadtam a kezét és felhúzott, majd arrébb lökött, mert Dagur megint támadt. Ez így ment egy darabig, majd ekkor elkezdett sárgán ragyogni a csuklóján lévő jel, és egy ütést mért Dagur ellen, aki ájultan zuhant a földre. Odajött hozzám, és felemelte a kezem, majd szemügyre vette a jelemet.

- Te is ... ? - kérdezte, de az arcán nem láttam semmiféle érzelmet. Nem lehetett semmit sem kiolvasni a szeméből.

Nem tudtam mire érti ezt, így a szemem oda vissza cikázott a jel, és Aaron között. De ekkor átugrott pár ádáz katona a mi hajónkra, és megtámadtak minket. Mindketten harcoltunk, majd gyorsan odamentem Amirához, és meglökdöstem, de nem moccant meg. Egyre idegesebb lettem, és az ostorommal lecsapva egyszerre vágtam három ellenséget a vízbe. Elegem volt mindenből. Nem értem, hogy mi folyik körülöttem, mindenki olyan furcsán viselkedik. De nem nagyon tudtam ezen gondolkodni, hiszen egyre többen jöttek ellenünk, és alig győztük kivédeni a támadásaikat. Ekkor Amira " feléledt ", és egy hatalmasat üvöltött, majd felkapott minket, és egy sárga plazmabombával elpusztította a hajót. Kitett minket a földre, miközben Hablatyék aggodalmasan repültek oda hozzánk.

- Minden rendben? - kérdezték kórusban, majd leszállva a sárkányaikról odajöttek hozzánk, és alaposan megnéztek minket, hogy nem sérültünk - e meg. 

Aaron, és én is kicsit szótlanok voltunk. Amíg én próbáltam feldolgozni a történteket, és rájönni, hogy miről beszélt nekem Dagur, és mire értette azt a kérdést Aaron, addig Ő fürkésző szemekkel vizslatott engem. Ez egy idő után már kicsit zavart, és inkább arrébb álltam. Ideges voltam, és feszült amit csak azok vesznek észre akik igazán ismernek. Ez esetben Aaron, és Asztrid. Az utóbbi a kezemnél fogva maga után rángatott az Arénába, és odaadott egy fejszét. Tudtam mire gondol, hiszen Ő így szokta levezetni a feszültséget.

- Próbáld csak ki. Hidd el hatásos. - tanácsolta együtt érzően. 

Megragadtam a fegyvert, és tiszta erőmből vágtam neki a kiállított fatáblának. Mindig újat, és erősebbet ütöttem, míg ki nem tomboltam magam teljesen.

- Menjünk a Nagyterembe, mert ott most forró teát lehet kapni. - jött be hozzánk Takonypóc. - Hátha akkor Ő is lenyugszik. - mutatott rám, mire mérgesen néztünk rá Asztriddal ami miatt inkább befogta a száját.








Miután megittam vagy két pohárral a forró teából kimentem levegőzni. A többiek is szállingóztak lassan kifelé, és csatlakoztak a harcolókhoz. Az ádázok egy jó része már elmenekült, de a többi kitartóan ostromolta a szigetünket. Egyszer csak megjelent mellettem Amira. A szemei üvegesek voltak, és nem csillogtak olyan élénken mint ahogyan szokott, inkább kis félelmet tükröztek, és látszott rajta, hogy valamin nagyon töpreng. Nagyon intelligens sárkány volt, de látszott rajta, hogy ez a dolog sok fejtörést okoz neki. Nem tudtam segíteni neki, és egyszerűen kizárt az elméjéből, és nem lehetett kommunikálni vele. Aggódóan néztem rá, de aztán megint megmerevedett, mint a hajón. Pár másodperc múlva, rám emelte a tekintetét, és a gondolatban felvette velem a kapcsolatot.

- Mennünk kell. - mondta határozottan, és felkapott a hátára. A többiek utánam néztek, és ijedten kiabáltak nekem, de nem tudtam irányítani a sárkányomat. Ránéztem még utoljára Aaronra, és a szeméből azt olvastam ki, hogy ne aggódjak, mert tudja hová megyünk. 

- De jó lenne ha én is tudnám ezt. - gondoltam magamban. Repültünk még egy darabig, majd Amira megrázta a fejét, és kérdőn nézett rám.

- Mi történt? Hová megyünk? - kérdezte mire elkerekedett a szemem.

- Mi az, hogy hová megyünk? Hiszen te ragadtál fel, és közölted, hogy mennünk kell. Mi ez a viselkedés nálad? Az egyik pillanatban lefagysz, és furán viselkedsz, a másikban meg azt sem tudod, hogy hol vagyunk. - kezdtem teljesen kiborulni. Nem válaszolt csak némán meredt maga elé, miközben úgy tűnt, hogy gondolkozik.

- Megvan! - kiáltott fel hirtelen, és megvilágosodott ragyogó szemekkel nézett rám.

- A barlang Őre vette fel velem a kapcsolatot. Senki sem látta még, csak a hangját lehet hallani ahogyan a fejedben suttog. Azért fagytam le, mert egy látomást mutatott. Egy térképet amivel eljuthatunk a barlanghoz amiről már beszéltem neked, és elmondta, hogy mit kell majd csinálnunk ott. ( Ha nem emlékeznétek erre a barlangos részre akkor újra olvashatjátok az 5. részben.)

- Na és mit? - kérdeztem.

- Azt majd ott megtudod. Meg azt, hogy miért kell oda mennünk. Ja, és a barlang a fúria szigetek mellett van, szóval majd bemutatom neked a fajtársaimat.

- Szigetcsoportok? Hányféle sárkány van ott?

- Három szigetből áll az a szigetcsoport. Az egyiken a Fényfúriák, a másikon az Éjfúriák, a harmadikon ami a legtávolabb van az Ölvészek.

- Hú, mindenképp menjünk el oda. Mindet látni akarom! - csillant fel a szemem követelőzően, akár egy kisgyereké akinek édességre fáj a foga.

- Rendben elviszlek. De az Ölvészek nem mindig barátságosak, ezért oda csak akkor megyünk, ha teljesen aktiválódott a jeled.

- Mi az jel? Miért van rajtam, és mit jelent? - érdeklődtem kíváncsisággal telve.

- Mindenre választ kapsz, ha odaértünk. - mondta nevetve. - De az Őrző akar felvilágosítani erről. Azonban annyit elmondok, hogy minden ilyen sárkánylovast akin jel van Őrzőnek hívjuk. Szóval te is az leszel, és ilyenkor valami feladatot, meg képességet kapsz.

- Várjunk csak! Akkor Aaron is Őrző? Neki is volt jel a csuklóján. - képedtem el teljesen.

- Milyen jel volt?

- Strike osztály jele kardokkal díszítve.

- Akkor övé az erő jele. Az Ölvészeknek tud parancsolni, és az ő erejükkel tud harcolni. Ha a jelet aktiváljuk akkor sárgán ragyog, szóval azt láthattad a hajón. Általában négy Őrző van, de ez mindig változó. Amúgy az Őrzőnek, és a sárkányának ugyanolyan jele van. - mondta majd felmutatta a jobb mancsát, én pedig mellé tettem a jobb csuklóm. Egyforma halvány jel volt rajtunk.   

 

20.rész Ki vagy te, és ki vagyok én?

Sziasztok!

Megérkeztem a folytatással. Nagyon örülök a kereken 1500 oldalmegjelenítésnek, és az eddigi kommenteknek. Írjatok véleményt, és ha tetszik a blog nyugodtan iratkozzatok fel. Nekem ez az egyik kedvenc részem, és remélem nektek is tetszeni fog. Na, nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! :)


Asztrid, és Viharbogár csak zuhantak a tenger felé, miközben megjelent egy fekete bőrpáncélos idegen, akinek az arcát egy sisak féleség takarta el amiből csak a szeme látszott ki.Egy Ölvészen ült, és nem tudom honnan, de ismerősnek tűnt nekem ez a sárkány. Zuhanórepülésbe kezdtek, és elkapták Asztridékat, majd kivitték őket a szárazföldre.





A döbbenettől teljesen lefagytam, így váratlanul ért mikor Amira elkezdett felfelé repülni. Kiestem az egyensúlyomból, és a nyergen lecsúszva kezdtem el zuhanni. Még sikítani sem volt időm, mikor úgy éreztem, hogy valakinek az ölében ülök. Megfordultam, és a titokzatos sárkánylovas tartott szorosan a karjai között. Elkezdtem kapálózni a lábammal, és ütögetni őt a kezemmel, hogy kiszabaduljak, de mintha valami láthatatlan erő is odakötött volna.

- Eressz el most! - kiabáltam rá, és olyan félelmetes szemekkel néztem rá, ahogyan csak tudtam, de olyan ismerősnek tűnt a tekintete. 

- Nem jársz jól, ha elengedlek. - célzott arra, hogy éppen több száz méterre vagyunk a föld felett, de a hangja már elárulta őt, és felismertem.

- Aaron? - kérdeztem meglepődve, mire levette a sisakját és rám mosolygott. Ütöttem egyet a karjába, majd megöleltem.

- Miért kellett így rám hoznod a frászt? - mondtam miközben nyakába temettem az arcom.

- Nem volt szándékos, de csata közben ezt kell viselnem. - válaszolta, majd magához szorított amin elmosolyodtam, mert már hiányzott a közelsége.

- Tudja még valaki, hogy te vagy az? 

- Nem igazán, maximum Hablaty. Ezt pedig vedd fel. - adott egy fekete kemény bőrű mellényt ami szinte páncél erősségű volt. Felvettem, és érdeklődve néztem rá, hiszen neki az egész szerelése ebből az anyagból volt.

- Honnan vannak ezek a ruhák?

- Még nem mondhatom el. Majd megtudod. - simított végig az arcomon amitől kirázott a hideg. De ekkor észrevettem egy érdekes ugyanakkor szép jelet a csuklóján. Az egy Éjfúria jel volt, a Strike osztály jele amibe a fúriák, és az Ölvész tartozik. A jelet kardok, és pengék vették körül, amik szorosan egymáshoz kapcsolódtak.

- Mi ez? - kérdeztem még mindig a csuklóját bámulva.

- Semmi. - válaszolta gyorsan, majd elkapta a kezét.

- Miért kell állandóan titkolóznod? - háborodtam fel.

- Egyszerűen nem mondhatom el. Nem én döntöttem így, hanem ez a szabály. De ezen kívül bármit elmondok amit csak akarsz tudni. - mondta mire a sárkánya felmordult.

- Ő itt Villám? Hogy sikerült kiszabadítani? - kérdeztem kíváncsi szemeket meresztve rá.

- Igen ő az. Amúgy meg egyszerűen ki tudtuk csempészni a ketrecéből. Az őrségváltásnál kiiktattuk az újonnan érkező őröket, és mikor nem figyeltek az őrszemek könnyedén ki tudtuk vinni. Persze egy kis elterelő hadművelet is kellett hozzá, amit az Ikrek megoldottak hawaii táncos lányoknak öltözve. Látnod kellett volna mikor fűszoknyában ide oda billegtek, és mikor Fafejet felkérte az egyik ádáz harcos táncolni miközben bókolt neki. Szakadtunk a röhögéstől. - mesélte.

- Hú, szegény Fafej. - nevettem el magam.

- De azért nem kell annyira sajnálni. Egy egész nap szabadságot kaptak, és megengedtük nekik a robbantgatást. - mondta mire félve néztem rá, mert az Ikrekből azt is kinézném, hogy az egész falut megsemmisítenék.

- Nyugi, az Arénában felállítottunk nekik különböző bombázni valót amivel elvoltak egy ideig. - kacsintott rám. Majd odafordultam Villámhoz is, és megsimogattam mire hozzám dörgölődött.

- Eddig még rajtam kívül nem engedett senki mást a közelébe, nem még, hogy hozzá is érjen.  - mondta.

- Hát engem szeret. - vigyorogtam rá.

- Nem csodálom. - mondta sejtelmesen mosolyogva, mire kissé elpirultam.

-  Elviszlek Bélhangos műhelyéhez. Ott kell majd ellátni a sárkányokat. Nekem most mennem kell. - mondta sietve.

-  Már te is kezded? - kérdeztem idegesen hiszen mindenki ezt szajkózza nekem azért, hogy ne essen semmi bajom.

- Igen. A te érdekedben. - tett le a földre, és azzal elrepült.

Ebben a pillanatban felbukkant Amira is, és miután képen nyalt bementünk a műhelybe, ahol már három sárkány várt. Leápoltam Viharbogarat akinek a lába sérült meg, majd egy másik siklót akinek eltört a szárnya amit rögzítettem, és bekötöttem. Odamentem a következő sárkányhoz aki egy Cipzárhát volt, és egy hosszú, mély seb tátongott az oldalán. Félve és morogva próbált hátrálni tőlem, mire megálltam és kinyújtottam felé a kezem.

- Nem foglak bántani. Segíteni szeretnék. - néztem rá bizalmasan amire lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy megsimogassam. Megvártam míg teljesen lenyugodott aztán lefertőtlenítettem, majd bekentem Amira nyálával a sebet ami rögtön a gyógyulás útjára lépett. Bekötöztem még gézlappal, és a székre lerogyva fáradtan fújtam ki a levegőt. Pihentem egy öt percet ami alatt ettem egy almát, majd kinéztem az ablakon a kinti világot szemlélve. Újult erővel kezdtem volna neki a munkámnak, de szerencsére több sárkány nem sérült meg. Visszamentem az ablakhoz ahonnan láttam a földön harcoló vikingeket, és a levegőben repkedő sárkánylovasokat akik a hajókat próbálták elsüllyeszteni. De sajnos nem tudtak elég közel menni ahhoz, hogy nagyobb sérülést okozzanak a lövöldözésükkel, mert állandóan nyilak, és hálók százai repültek feléjük. Ekkor egy háló eltalálta Hablatyot, és Fogatlant, de még idejében odaért Aaron a sárkányával aki a karmaival szétszaggatta a köteleket, ezzel kiszabadítva őket. Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot, hogy nem lett semmi bajuk, de ebben a pillanatban egy háló hátulról csapdába ejtve Villámot és lovasát erősen rájuk csavarodott. Lezuhantak egy hajóra, majd körbeállták őket a katonák.

- Aaron! - ordítottam torkom szakadtából, majd ijedten felpattantam Amira hátára.

- Gyerünk, siessünk! - mondtam kétségbe esve a sárkányomnak, majd láthatatlanul száguldottunk a fedélzet felé, és éreztem Amira erőteljes szárnycsapásait aminek köszönhetően hamar odaértünk. A megérkezésünket semmi sem jelezte csak a mellettünk süvítő szél hangja. Még mielőtt leszálltunk volna felrobbantottunk egy fegyveres hajót aminek a darabkái megperzselődve süllyedtek le a tengerbe. Leszálltunk Aaron mellé aki eszméletlenül feküdt, Villám pedig nyöszörögve próbálta kiszabadítani magát, és a gazdáját. Leugrottam Amira nyergéből, majd hozzájuk rohantam, és elővettem az övemre csatolt tőröm, amivel egyesével elvágtam a zsákmányát szorosan tartó köteleket.

- Ó, hát egyszerre kettőt is elfoghatok. Ekkora szerencsém még sosem volt, hogy két ilyen hatalmas kincs csak úgy a markomba sétál. - nevetett valaki gúnyosan mellettem, majd mikor odanéztem Dagurral találtam szemben magam, aki a diadalittasságtól mámoros szemekkel nézett vissza rám.

- Mit fogsz el, és milyen kincs? - értetlenkedtem, miközben minden idegszálam megfeszült, és az érzékszerveim kiélesedtek. Amira védelmezően mellém lépett, és a szárnyaival közrezárva magához húzott. Dagurt figyelte morogva, és olyan volt akár egy anyatigris. A bátorságát látva, már én sem féltem, és álltam a tébolyult fiú tekintetét.

- Komolyan nem tudod ki Aaron? De főleg azt nem, hogy ki vagy te? - kérdezte merészen, de hangjában ott csengett az őszinte csodálkozás apró jele. 

19.rész Szökés az ablakon

 Sziasztok!

Meghoztam a következő részt. Nem lett annyira hosszú, de a következő tele lesz izgalmakkal. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)


Reggel olyan 10 óra környékén ébredtünk, ami miatt nagyon kipihentük magunkat. Bementem a fürdőszobába megmosdani, és a friss hideg víz rögtön felébresztett a reggeli bódultságomból. Majd ettünk Dorinával melegszendvicset ami azonnal enyhítette a gyomrom ételre vágyó korgását, majd rászántuk magunkat egy sétára Ribizlivel a kutyámmal. Útközben hazakísértük Dorinát, majd visszamentünk amit Ribizli már nagyon várt, mert végre megkaphatta a reggelijét. Két lábon ugrálva mutatta ki örömét ami miatt majdnem le is döntött a lábamról hiszen így akkora volt mint én. Beérve a házba segítettem anyának főzni, és még kimentem a garázshoz apával kocsit mosni, hogy jobban teljen az idő. Mihelyst végeztünk, felmentem a szobámba, és fáradtan nyújtóztattam ki az elzsibbadt végtagjaimat. Elterültem az ágyon kezembe véve egy jó könyvet, de mielőtt belekezdtem volna az olvasásba, még fél szemmel rásandítottam az órára aminek a mutatója délután négy órát jelzett, ami csak pár perccel múlt el. Szomorúan fordultam vissza a regényhez, mert még olyan sok idő van napnyugtáig, hogy megérkezzen a " mentőcsapatom " .
Teljesen belemerültem az olvasásba, mintha megszűnt volna körülöttem minden. Magával ragadott az egész történet, és a könyv csapdájába esve egyszerűen nem lehetett letenni azt. Később arra eszméltem fel, hogy anya kiabált fel.

- Vacsora! Nimzáj, gyere le enni. - szólt anya.

Leültünk az asztalhoz, majd elpusztítottunk mindent ami a tányéron volt. Aztán jöhetett az unalom, és az izgalom egyszerre, hiszen a terv szerint hamarosan itt vannak Hablatyék. Támadt is egy remek ötletem, ami befúrta magát a fejembe, egy hasznos dolog amivel elüthetem az időt. Készenlétben álltam, és vártam mikor nyitódik ki az ajtó. Aztán apa kiment megnézni a postát, és mikor visszajött jó néhány újsággal a kezében egy nagy fúria üvöltést hallattam a torkomból mielőtt bezárulhatott volna az ajtó. Amirát hívtam, mert ő pár órával ezelőtt elment vadászni, de most már biztosan jóllakott és kell az ötletem megvalósításához.

- Ez meg mi a fene volt? - kérdezte apa, de mielőtt folytathatta volna, Amira berepült, és magával sodorta, majd apa ráesett a távirányítóra ezzel bekapcsolva a tévét.

- Nimzáj ez ... - kezdte volna, de megakadt a szeme a képernyőn. - Ó, pont most játszik a kedvenc hokicsapatom. - ragadt le a tévé előtt, így elfelejtve amit mondani akart.

- Hát ezt megúsztuk. - mondtam halkan a sárkányomnak, majd gyorsan felslisszoltunk a szobámba.

- Na, Amira most kézjeleket fogunk megtanulni. - mondtam lelkesen, mire ő unottan nézett rám.

- Aj, ugyan már jó lesz. - próbáltam egy kis életet lehelni belé, mert közben lefeküdt a földre. Ráugrottam, majd elkezdtem csikizni, mire ő megfordult és lebirkózott. 

- Na kezdjük. - mondtam, és elkezdtem tanítgatni.

Kitaláltunk olyan jeleket, amiket a többiek nem tudnak, így észrevétlenül is mutogathatok Amirának. Megtanítottam neki, meg persze magamnak is a lopakodás, láthatatlanná válás, marad, támadás, tüske és bomba kilövés jeleit. Ezzel elszórakoztunk egy darabig, és arra lettem figyelmes, hogy már elég késő van, de Hablatyék meg sehol sincsenek. Vártam még egy ideig, de aztán úgy gondoltam alszok egy kicsit, majd felkeltenek ha itt vannak. Betakaróztam, és a párnámba fúrtam a fejem, de hirtelen motoszkálást hallottam az ablakomon. Mintha ráillesztettek volna valamit, és kattant a zár. Ijedten bújtam Amira szárnya mögé, aki morogva összeszűkült szemmel nézett a behatolóra.


Lassan kinyitódott az ablak, és Hablaty bedugta a fejét. Bemászott mire oda mentem mellé.

- Muszáj volt megijeszteni? - kérdeztem.

- Nem, de nem tudtunk szólni az akciónkról, de kész vagy, mehetünk?

- Persze, de hoztátok Hurrikánt? 

- Igen. - mondta, mire berepült az említett sárkány. Odaszaladtam, és megöleltem, majd elmondtam gondolatban a tervemet neki, mire bólintott.

- Kiteszek egy cédulát az ajtóra amire az van ráírva, hogy fogadásból nem szólalhatok meg egy napig ezért nem fogok válaszolni ha kérdeznek, és Amira nem fogja beengedni a szüleimet. Vagyis ebben az esetben Hurrikán lesz az ajtónál. - magyaráztam Hablatynak, majd kimászott az ablakon amíg kiragasztottam az ajtóra a lapocskát. Kinéztem az ablakon, és elvigyorodtam a látványon. Odaült Hablaty Asztrid mellé a tetőn, aki ráhajtja a fejét a fiú vállára és megfogták egymás kezét, amit a lámpa fényében homályosan, de azért nagyjából  kivehetően látni lehetett. Vártam, még egy kicsit, hogy kettesben legyenek, majd én is kimásztam. Ráültem Amirára miután bezártam az ablakot, és elindultunk. Annyira hiányzott már a repülés, holott csak három napig nem csinálhattam ezt a tevékenységet. Örömömet Amira is megérezte, és elkezdtünk játszani a levegőben. Begyorsítottunk és megkerültük Hablatyékat háromszor, majd leugrottam a sárkányomról hagyva, hogy az adrenalin átjárja a testemet. Amira a tenger fölött hassal lefelé kapott el, a kezemet, és lábamat fogva repült tovább miközben alig tíz centi választott el attól, hogy a vízbe merüljek. Az első mancsát a derekamra tette így szabaddá téve a kezeimet, amiket belemerítettem a vízbe ezáltal két hosszú csíkot hagyva magunk után. Élveztem ahogyan harmatként az arcomra csapódik a víz, majd a Amira feldobott a hátára, és visszarepültünk Asztridékhoz akik együtt szelték tovább az eget.
 



Odaértünk Hibbant szigetre, ahol meghallottuk a kürt hangját. Asztrid visszaugrott a sárkányára Viharbogárra, majd nagy lendületet véve siettünk megnézni, hogy mi történt. Megláttuk a többieket a sziklaszirten állva amint hevesen mutogatva igyekeznek valamit a tudtunkra adni. Hátrafordultunk, de ekkor már késő volt. Két háló repült felénk, amik közül az egyiket kikerültük, de a másik csapdába ejtette Asztridot, és a sárkányát akik hevesen kapálózva zuhantak a mélybe.

- Asztrid!!! - kiáltottunk utána Hablattyal kétségbe esve, de ekkor megjelent valami, meg valaki.

18.rész A váratlan látogató

- Ez nem lehet igaz! - akadtam ki teljesen, és elkezdtem püfölni mérgemben a hozzám legközelebb álló személyt, aki jelenesetben Halvér volt. Ijedten nézett rám, majd elmenekült.
 

- Ááá. Hablaty segíts! - bújt a fiú mögé Halvér, de nem mondhatni, hogy el is takarta volna Hablaty vézna alakja.

- Mi történt? - jött oda aggodalmasan Hablaty.

- Három napos szobafogságot kaptam, és nem tudok elmenni nektek segíteni a harcban, vagy sérült sárkányokat ápolni. - mondtam szomorúan.

- Ne aggódj. Majd valamit kitalálunk, hogy a harmadik napot megúszd és el tudj jönni. - ölelt meg Asztrid.

- Így legalább nem esik semmi bajod. - jött oda Aaron is.

- Nem is esne semmi baja, mert harcolni nem is engednénk mindig. - vett védelmébe Asztrid.

- Ez így van. Csak néha kisebb harcokban vehetne részt, hogy nehogy komolyan megsérüljön. - mondta Hablaty, mire tiltakozni akartam, de határozottan rám nézett.

- Na jó most mennem kell, de majd szóljatok, ha van valakinek egy jó ötlete. - mondtam, és Amirára felpattanva hazamentem.

- Nimzáj, végre, hogy hazajöttél! - jöttek ide anyáék, majd megöleltek.

- Bocsi, tényleg szólnom kellett volna, de Amirával fontos dolgaink voltak. - próbáltam kimagyarázni magam.

- Rendben. Bármikor elmehetsz Amirával, de ha több napra mész akkor szólj. - mondta anya. - Ja, és vár valaki fent a szobádban. - tette még hozzá.

- Kicsoda? - kérdeztem meglepetten, de meg sem vártam a választ máris felrohantam. Benyitottam a szobámba, és csodálkozva vettem észre, hogy Dorina a legjobb barátnőm ül az ágyamon, akivel már rég nem találkoztunk, mert mindketten elfoglaltak voltunk.

- Ezt nem hiszem el! - ugrottam önfeledten a nyakába.

- Végre, hogy itt vagy! - ölelt meg Ő is szorosan.

Estig beszélgettünk mindenről. A suliban történtekről, a hétvégi kiruccanásokról, és még sok más lényeges, vagy kevésbé fontos dolgokról, de a sárkányok létezéséről még nem mertem beszélni neki.

- Tényleg! Nincs kedved itt aludni ma este? - kérdeztem lelkesen.

- Persze. Megkérdezem a szüleimet. - mondta és már tárcsázta is a számukat.

- Megengedték! 

- Az tök jó. Az én szüleim is. - válaszoltam.

- Amúgy hol voltál mostanában? - kérdezte Dorina.

- Hát ... Megígéred, hogy nem mondod el senkinek? - kérdeztem.

- Még jó hogy megígérem. Megbízhatsz bennem te is tudod.

- Oké. Akkor behívom Amirát a sárkányomat, de ne ijedj meg! - szóltam előre, de úgy nézett rám mintha megőrültem volna.

- Nyugi jól vagyok. Nem kell a diliházba küldeni. - mondtam nevetve, majd behívtam Amirát, aki láthatatlanul somfordált be az ajtón.

- Ö ... most látnom kéne? - kérdezte nézelődve.

- Nem. Most éppen láthatatlan és csak én látom. - válaszoltam, majd a sárkányom úgy döntött megmutatja magát Dorinának.

- Ááá. - sikított fel a barátnőm, majd az első tárgyat ami a kezébe került, vagyis a párnámat neki dobta Amirának. A sárkányom ezt játéknak vette, és felcsillant a szeme, majd a szájába véve visszadobta a párnát. Na ezzel elvoltak egy darabig. Dorina ijedten dobálta vissza a párnát az izgatott sárkánynak aki meg fáradhatatlanul rohangált előle.

- Ti meg mit csináltok? - kérdezte anya a sikítozásra meg a dobálózós hangokra utalva.

- Á, semmit csak egy kis párnacsatás ismerkedés folyik itt éppen. - válaszoltam, mire odaadott két pohár baracklét és gyorsan kihúzott a szobámból. A párna most pont a fejem fölött repült el, és gyorsan elkaptam magamhoz szorítva azt, hogy ne tudja elvenni a sárkányom.

- Na kijátszottátok magatokat? - kérdeztem, mire Amira megrázta a fejét jelezve, hogy még nem.

- Ő Amira? - kérdezte félénken a barátnőm.

- Igen. Egy Fényfúria. Nyugi nem bánt. - mondtam, majd megvakargattam a sárkányom nyakát.
    



Lassan odajött Dorina, majd rám nézett, mire biztatóan biccentettem egyet. Odanyúlt hozzá, mire Amira megszagolta a kezét és lejjebb hajolt, hogy meg tudja simogatni.

- Hihetetlen, hogy léteznek sárkányok. - mondta elámulva. - Ne izgulj nem mondom el senkinek. - válaszolt mosolyogva a kérdésemre, amit most akartam feltenni

Ez a jó egy igaz barátban, hogy mindig megért, tudja mi jár a fejedben, és mindig ott van ha szükséged van rá. Számíthatsz rá, fél szavakból is megért téged, és letörli a könnycseppeket az arcodról. Megvigasztal ha szomorú vagy, és mindig felvidít.

- Szívesen elvinnélek repülni is, de be vagyok zárva a ház falai közé. - mondtam szomorúan.

- Hallottam róla! Majd elmegyünk máskor. - mondta.

Megvacsoráztunk, majd visszamentünk a szobámba filmet nézni, de mihelyst elindítottuk a DVD - t valami neki csapódott az  ablaknak. Ijedten ugrottunk hátra az ágyamon, és alig pár centi választott el minket a földre landolástól. Odamentem az ablakhoz és elhúztam a függönyt, majd megláttam Szikrát, aki a mancsával kaparászva próbál bejönni. Nyúltam volna az ablak kilincséhez, hogy beengedjem, de döbbenten vettem észre. hogy nincs a helyén.

- Anya! Miért nincs kilincs az ablakomon? - kiabáltam le.

- Mert kicseréljük, és csak két nap múlva érkezik meg. - válaszolta.

- Na, hát ez remek. - mondtam, majd megláttam amint Szikra a lábát lengetve mutatja, hogy üzenetet hozott.



- Jaj, de édes! - jött oda Dorina is.

- Most mit csináljunk? - gondolkoztam.

- Kérdezd meg anyukádat, hogy kimehetünk - e sétálni, vagy, hogy kiviheted -e a szemetet.

- Ez jó ötlet! - mondtam, majd meg is kérdeztem.

- Mondtam, hogy nem mehetsz sehova. Már csak két nap van hátra bírd ki. - válaszolta anya mire csüggedten törtem tovább a fejem.

- Nem tudjuk behozni Szikrát. Inkább visszaküldöm hátha kitalálnak valamit Hablatyék. - mondtam, és kézjelekkel elmutogattam a kicsi sárkányomnak, hogy menjen vissza.

Néztük tovább a filmet, de nem nagyon kötött le, mert azon töprengtem mi lehetett a levélben. Mikor vége lett megcsörrent a telefonom, és ránéztem a képernyőre, de ismeretlen szám hívott.

- Haló? - vettem fel.

- Szia, Nimzáj. - szólt bele egy ismerős hang, majd hirtelen leesett ki az.

- Aaron? - kérdeztem meglepetten.

- Igen. Miért jött vissza Szikra?

- Mert nem tudtam behozni a házba. De te honnan tudod a számomat? - kérdeztem.

- Elkértem egy ismerőstől. Csak annyit akartunk mondani, hogy találj ki valamit, ami miatt nem jöhetsz ki a szobádból egy napig, és a szüleid ne fogjanak gyanút. Holnap érted megyünk.

- De hogyan gondoltátok, hogy kiszöktettek? Nem mehetek ki a házból, és anyáék itthon vannak egyfolytában.

- Azt majd mi megoldjuk, csak tedd amit mondtam.

- Jó, de hozzátok el Hurrikánt. Már van is egy ötletem. - válaszoltam, majd letettük. 

- Kíváncsi vagyok mit terveztek, de vigyázz magadra, oké? - aggódott Dorina.

- Persze. Viszont most aludjunk, mert holnap este energiámban kell lennem. - mondtam, majd elaludtunk miközben Amira betakart minket a szárnyával, majd arcon nyalt engem. Még egyszer megfordultam és megsimogattam, majd elnyomott az álom.

17.rész Kék lila foltok, meg egy kis bünti

Felkeltem, és Aaron már megint nem volt a helyén. Nyújtózkodtam, majd kimentem a szobából, és megpillantottam, ahogyan sült halakat tesz egy tálcára.

- Itt a reggeli. - nyomta a kezembe. - Edd meg gyorsan, mert mennünk kell az Arénába gyakorolni. - mondta azzal el is ment. Eltüntettem a tálcáról mindent, de amikor az utolsó darab halat ettem sikeresen leettem a felsőmet. Kerestem is egy másikat, és épp kezdtem volna lehúzni magamról a pólóm, de rájöttem, hogy nem ártana becsukni mögöttem az ajtót. Megfordultam, és Aaron ott állt az ajtófélfának támaszkodva.

- Héj, nem kéne kopogni? - mondtam felháborodva.

- Nem volt becsukva az ajtó. - húzta félmosolyra a száját.

- Attól még nem kell kukkolni! - mondtam, majd becsaptam az ajtót az orra előtt.

- Nem kukkoltalak, csak be akartam volna menni valamiért. - kiabálta az ajtón kívül.

- Akkor, majd bejössz, ha átöltöztem. - szóltam ki.

Elkészültem, és felpattantam Amirára, majd Aaron feült mögém, és átkarolta a derekam, amitől jóleső borzongás futott végig a gerincemen. Elfordítottam a fejem, és kérdőn néztem rá, mire rögtön kapcsolt.

- Vértüske elment a többi siklóval kirándulni, ezért megyek veled. - magyarázta, mire én bólintottam, és el is indultunk.

Útközben összetalálkoztunk pár elszabadult jakkal, és Amira a plazmabombák segítségével elkezdte terelni őket. Megláttunk egy kötelet a fán, és Aaronnal együtt nyújtózkodtunk, hogy elérjük, de pont egy hirtelen kanyar miatt leestünk, és egy ágban megkapaszkodva himbálóztunk a tenger fölött. Amira megállt, és ránk nézett, de én intettem neki, hogy terelje be az állatokat a helyükre. Bólintott egyet, és gyorsan elhúzott, hogy hamar visszaérjen. Eközben megláttam néhány undorító kinézetű bogarat, amik épp a kezem irányába tartottak. Ijedtemben elengedtem az ágat, Aaron utánam kapott, de az lett a vége, hogy estünk vagy két métert, de aztán gyorsan belekapaszkodtunk egy másik ágba.

- Ne izgulj. Kimentem magunkat, ha törik ,ha szakad! - mondta határozottan Aaron, majd megreccsent az ág jelezve, hogy nem nagyon bírja a súlyunkat.

- Úgy tűnik törik. - mondtam, majd a faággal együtt zuhantunk a mélybe, de ekkor alánk szállt Amira, és elkapott minket.

- Hú, ezt megúsztuk, de hogy került oda a fára az a kötél? - kérdeztem miközben a sárkányomat simogattam.

- Az a kerítésen volt ahonnan kiszabadultak a jakok, de azt én sem tudom hogyan került fel oda. - válaszolta miközben megláttuk a többieket.

Megérkeztünk, és Asztrid, meg Kőfej rögtön oda is jött hozzám, és elmondták a mai programot.

- Sziasztok! - sétált mellénk félénken Hanga. - Ne haragudjatok a szöges dolog miatt, és ez nem volt szép tőle. - hajtotta le a fejét bűnbánóan. - De most el kell mennem a falumba, mert szükség van rám ott, és ... - mondta, de ebben a pillanatban felkapta a sárkánya, és elindultak.

 

- A háborúra visszaérek. - kiáltotta még, majd eltűntek a felhők között.

- Hát ez fura volt. - állapítottuk meg, és pár perc múlva odamentünk a fiúkhoz.

Kettesével kellett beállni úgy, hogy egy tapasztalt harcos egy kezdővel legyen. Végül az lett a sorrend, hogy Asztrid lett Hablattyal, Én Aaronnal, Takonypóc Halvérrel, az Ikrek meg együtt, és még megbeszéltük, hogy félóránként váltogatjuk a párunkat.

- Tessék. - adott egy fakardot Aaron, mire furán néztem rá.

- Ez most komoly? - kérdeztem.

- Inkább vágásokat akarsz szerezni kék, és zöld foltok helyett? - mutatott egy éles kardra amin szinte vakítóan csillogott a napfény.

- Jó lesz a fakard. - vettem el tőle, majd beálltam egy harci pózba felkészülve a támadásra.

- Először arra koncentrálj, hogy kivédd az ütéseimet. - adta az instrukciót, majd mire pislogtam egyet már le is csapott, és vállon talált.

- Áúú. Azért nem lehetne óvatosabban? - dörzsöltem meg az ütést ért bőrfelületet.

- Ha nem akarsz több ilyet, védekezz. - mondta mosolyogva, majd gyengédebben mint az előbb újból lecsapott, és eltalálta a másik karomat.

- Na ebből elég. - mondtam bosszúsan, és nagy erővel meglendítettem a kardomat, de kivédte. Újból, és újból támadtam aminek az lett a vége, hogy kiütötte a kardomat a kezemből. Odajött mellém a torkomnak szegezve a fegyverét, és már olyan közel volt, hogy éreztem az orrán kifújt levegő lágy simogatását az arcomon. Felvette a kardomat, majd odaadta.

- Koncentrálj! Ne csak a düh vezéreljen. - mondta, és a következő ütést ami már megint a semmiből jött sikerült elhárítanom.

- Ügyes! - biccentett.

Aztán Takonypóccal voltam, aki az elején még tényleg harcolt velem, és sikerült egyszer kicsavarnom a kezéből a kardot, de aztán gondolt egyet és elkezdett táncolni.

- Hát ezzel meg mi történt? - jött oda hozzám Asztrid, és csak úgy gyűltek körülöttünk a csodálkozó szempárok, főleg amikor Takonypóc elkezdett magában keringőzni. 

Na ezen már szakadtunk a röhögéstől, de egyszer csak a karomnál fogva odahúzott maga mellé.

- Gyere, bébi táncoljunk! - mondta Takonypóc.

- Mondtam már, hogy ne hívj így! - de mire észbe kaptam már el is kezdtünk táncolni amivel nem lett volna semmi baj, ha nem rángatott volna össze vissza, ha nem lépett volna kétszer a lábamra, és ha nem forgatott volna szédülésig, akkor még élveztem is volna. Szédelegve lépkedtem el tőle, és sikerült is megbotlanom egy eldőlt szekercében. De pont mielőtt földet értem valaki elkapott. Felnéztem, és Aaront láttam magam előtt, csak az volt a bökkenő, hogy azt láttam, hogy három feje van. Nem tudtam, hogy melyik fejhez kellene szólnom, így találomra odafordultam az egyikhez.

- Köszi. - mosolyogtam rá.

- Nincs mit. Még mindig szédülsz? - kérdezte nevetve.

- Hát még egy kicsit. - válaszoltam, de már vissza is húzott magához Takonypóc.

Egy kis idő elteltével sikerült is megtanítani neki, hogy hogyan kell normálisan táncolni, és már egészen jól ment neki.Eközben egész jó kis " táncparkett " alakult ki az Arénában. Asztrid Hablattyal, majd Fafejjel, Halvér Fafejjel, majd Kőfejjel, Takonypóc meg mindenkivel táncolt akit csak meglátott. Most éppen a fekete birkával táncolt, aki nem nagyon díjazta ezt a tevékenységet, főleg mikor a magasba dobta.










Rajta nevettünk a többiekkel, mikor valaki megfogta a kezem és magához húzott.

- Tartozol egy tánccal. - mosolygott rám Aaron, majd el is kezdtünk ritmusra mozogni.

- Várjunk csak! Honnan van zene? - kérdeztem meglepődötten, mire Aaron felmutatott az Aréna tetejére, ahol a sárkányok a farkukkal doboltak, meg még ki tudja mit csináltak.

Még táncoltunk egy darabig, meg egymás hülyeségén röhögtünk, ahogy különböző mozdulatokból mutattak egy igen érdekes koreográfiát. Nevetve néztem őket, de ekkor megcsörrent a telefonom a zsebemben.

- Halló? - vettem föl mert csak számot jelzett ki a telefonom név nélkül.

- Nimzáj! Mégis, hogy képzeled, hogy elmész itthonról egy napra? Tudod, hogy aggódtam érted? Ráadásul apa munkatársai voltak itt, és neked is itt kellett volna lenned, hogy lefoglald a kisgyerekeiket, mert fontos dolgokról beszéltünk, így muszáj volt azt mondanom, hogy a nagyszüleidnél voltál. - szólta mérgesen anya a telefonba, és mint kiderült a munkahelyéről hívott.

- Ó, ne haragudj anya elfelejtettem. - sütöttem le a szemem, hiszen minden nap haza megyek Hibbantról, vagy szoktam szólni, hogy itt alszok Hablatyékkal. 

- Rendben, de most gyere haza. Ja, és három napig szobafogság, vagyis nem mehetsz repkedni Amirával.

- De mi lesz a ... - kezdtem volna tiltakozni, hogy háború lesz, és segítenem kell, de azért ezt még sem mondhattam.

- Nincs de! Most pedig siess.

- Oké. - mondtam, majd megszakítva a hívást dermedten álltam a telefonommal a kezemben. 

16.rész Egy esti beszélgetés

Bementem a házba, és már rögtön szembetűnt, hogy fegyverek díszítik a falat. Középen volt egy kis nappali szerűség mint minden hibbanti háznál, és onnan három ajtó nyílt, amik a konyhába, a mosdóba, és a szobába vezettek. Beléptem a szobájába, és körülnéztem. Nem volt semmi extra benne. Letisztult, egyszerű szoba volt, aminek a falán a szekrények felett igazi mestermű rajzok voltak elhelyezve. Az egyiken egy Ölvész volt, ami villámok közt nagy viharban repült. A többin pedig különböző sárkányfajták voltak.

- Ez itt Villám. - mutatott Aaron egy képre ami az Ölvészt ábrázolta, majd elővett még néhány rajzot egy fiókból amiken Villám szerepelt.

 

- Ő most hol van? - kérdeztem.

- Hosszú történet. Úgysem értenéd meg. - mondta, majd a sárkányra gondolva elkomorodott, és kiment a házból.

Hát jó, majd elmondja ha akarja. Inkább letettem a ruháimat egy kisebb szekrényre az ideiglenes ágyam mellé. A szobában el volt szórva néhány holmi, ezért úgy gondoltam, hogy összepakolok ha már így egyedül hagyott unatkozni. Összehajtogattam pár pólóját, és visszatettem a helyükre az eldőlt szekercéket. Eközben megjelent Amira is egy kosárral a szájában ami tele volt halakkal.

- Hoztam vacsorát. - tette le elém.

- Rendben együnk. Aaron meg majd jön, ha akar. - azzal begyújtottam a kandallót, és megsütöttem magamnak a halakat, de Amira ezzel már nem nagyon bajlódott, hanem úgy ahogy volt megette az adagját.

Szép lassan ettem, hogy hátha visszajön Aaron és tudunk együtt vacsizni, meg beszélgetni, de nem jött. Mikor megettük a halakat vártam még egy kicsit, de feleslegesen. Meguntam a várakozást, és elegem lett belőle, hogy még a társaságával sem tisztel meg a saját házában. Végül bementem a szobájába, és lefeküdtem az ágyamra. Az Ő ágya a szoba másik végében volt, és hiába néztem hosszasan nem került elő a gazdája. Lehunytam a szemem, és Amira mellett elaludtam. Vagy két óra múlva hangos csörömpölésre ébredtem.

- Ez nem igaz. - hallottam Aaron bosszús hangját, majd hallgattam ahogyan visszateszi azt a valamit a helyére amiben felbukott, és halk léptekkel közelít a szoba felé. 

Gyorsan visszafeküdtem, és becsuktam a szemem tettetve, hogy alszok. Vártam egy darabig, de egy picike neszt sem hallottam. Már éppen készültem megnézni, hogy hol van, de ebben a pillanatban megéreztem az oldalamnál, hogy leült az ágyamra. A gyomrom összerándult, és idegesen morzsolgattam az ujjaim a takaró alatt. Ekkor megéreztem ajkait az arcomon amint puszit ad. Ezen elmosolyodtam, majd éppen készült felállni, de megragadtam a csuklóját és felültem mellé.

- Te nem alszol? - kérdezte csodálkozva.

- Szerinted nem ébredek föl akkora zajra amit csaptál? - kérdeztem vissza. - Amúgy hol voltál?

- Nem fontos. - válaszolta.

- Nekem elmondhatod. - néztem mélyen a szemébe jelezve, hogy megbízhat bennem.

- Villámot látogattam meg. - sóhajtotta.

- Értem. De mi történt vele? Miért nincs itt? - kérdeztem aggódóan.

- Arról nem kéne tudnod. - rázta meg a fejét.

- Kérlek!

- Az Ádáz szigeten. Elrabolták, és a háború végén akarják visszaadni. Meglátogathatom, ha cserébe mondok pár információt rólatok. - hadarta el.

- Mi? - ugrottam föl az ágyból idegesen. - Te elárultál minket, ahelyett, hogy szóltál volna, hogy segítsünk megmenteni? - kiabáltam vele.

- Nem mondtam semmi fontosat rólatok. Téged meg sem említettelek, és letagadtam, hogy itt vagy.

- Nem érdekel. Hagyj békén. - kiáltottam rá, majd elindultam az ajtó felé, de ebben a pillanatban elkapta a karom, és a falhoz nyomott.

- Kérlek, hallgass meg! - nézett a szemembe.

Álltam a tekintetét hosszasan, de gondoltam adok egy esélyt, hogy megmagyarázza. - Rendben. - adtam meg magamat, de jelezve, hogy haragszom rá jó erősen belekönyököltem az oldalába.

- Aúú. De nem baj, megérdemeltem. - ült le mellém az ágyra.

- Pár nappal azelőtt, hogy megjöttél elcsalta a sárkányom egy másik Ölvésszel. Aznap jött egy levél Dagurtól, hogy nála van, és megöli, vagy soha többé nem engedi el Villámot, ha nem teszem azt amire kér. Így hát elmentem hozzá, és azzal bízott meg, hogy kémkedjek nekik, és mondjak el mindent arról ami a szigeten folyik. De persze ezt nem teszem. Csak is olyan információkat mondok el ami nem olyan lényeges, és eközben még nektek is el tudom mondani, hogy ők mit terveznek, viszont a tervüket még nem árulta el Dagur.

- Jó, meg tudom érteni, de akkor sem kellett volna hazudnod. - mondtam.

- Igazad van. Ne haragudj. - hajtotta le a fejét.

- Mi lenne ha elmennénk kiszabadítani? - lelkesültem fel.

- Felejtsd el. Őrök vannak minden alagútnál, és a rácsok előtt is. Ráadásul kétszer akkora Villám, mint a többi Ölvész.

- Esetleg tudsz beszélni vele? - kérdeztem arra gondolva hátha tud ő is kommunikálni gondolatban a sárkányokkal mint én.

- Leolvasom a mozdulatairól, hogy mit szeretne mondani. Vagy másképp gondoltad, vagy mi?

- Ja nem semmi. - tereltem el a témát nehogy gyanút fogjon. - Így értettem.

- Amúgy meg Amirával láthatatlanul be lehetne menni Villámhoz. - gondolkodtam.

- Viszont én nem tudok láthatatlan lenni Amira hátán csak te. De lehet, hogy sikerülne bemennünk hozzá, de kicsempészni Villámot nem hinném, hogy menni fog.

- Van egy tervem. - álltam fel az ágyról, mert hirtelen bevillant egy elképzelésem.

- Jajh, már megint? - dőlt hátra a párnámra.

- Igen megint. De neked nem kell segíteni, majd megoldom a többiekkel. - mondtam mérgesen összefont karral

- Persze, hogy segítek. Na mondjad.

- Halvér, Asztrid, Te, meg Én elmennénk az Ádáz szigetre, amikor már itt lesznek Dagurék a hajókkal. Az elején még segítenénk a harcban, utána észrevétlenül elrepülünk a szigetre mielőtt használni akarná az Ölvészeket ellenünk. Hablatyék itt maradnak, hogy ne keltsen feltűnést, hogy elmentünk, mi meg addig kiszabadítjuk a sárkányokat. - fejtettem ki az elméletemet.

- Nem is rossz ötlet. Ezt meg is tudnánk valósítani. - bólogatott egyetértve velem.

- Oké. De most már aludhatnék? - kérdeztem, mutogatva a kezemmel, hogy szálljon fel az ágyamról.

- Mintha én tartottalak volna fel. - mosolygott szemtelenül.

- Igen te, és még te is költöttél fel. - ragadtam meg a karját, hogy felhúzzam, de ahelyett, hogy fel kelt volna lerántott maga mellé.

Az izmaim megfeszültek, a szám remegett, mert nem tudta mosolyogjon - e vagy sem. Ránéztem, és belemerültem abba a kékeszöld csillogó szemeibe, de aztán felültem.

- Nekem jó lesz itt is. - vigyorgott.

- Akkor át megyek a te ágyadra. - indultam meg, de elkapta a kezem miközben felállt, és mellém sétált.

- Elengednél? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm, egy halvány mosoly kíséretében.

- Egy feltétellel. - jött közelebb hozzám, mire nem tudom honnan, de szereztem annyi bátorságot, hogy adjak neki egy puszit.

- Megfelel? - kérdeztem.

- Meg. Jó éjszakát. - engedett el mosolyogva.

- Neked is. - mondtam, majd mindketten lefeküdtünk a saját ágyunkba.

A párnámba temetett arccal  vigyorogtam, és végül nagy nehezen elaludtam, mert tudtam, hogy nehéz nap vár ránk holnap, és sok dolgunk lesz még a gyakorlás mellett.

15.rész A viharverte házak, és a mesék

A villámok, mint valami fényes ostorok csaptak le mindenhová. Egyszer éppen Hanga házára sújtott le, amit porig égetett. 

- Na ne. Most hol fogok lakni, ha itt vagyok? - kérdezte kétségbeesetten a lány.

- Sehol. - mondta diplomatikusan Fafej, és olyan arcot vágott amitől dőltünk a röhögéstől.

Azonban nem sokáig tartott a jókedv ugyanis a következő áldozata az égi jelenségnek az én házam volt. Erős építésű volt ezért csak a teteje ment tönkre. Nyomban felpattantam Amirára, majd a házhoz érve elkezdtem kipakolni a ruháimat, hogy ne ázzanak meg. Asztrid rögtön jött segíteni, majd visszamentünk a ruhákkal a Nagyterembe. A fegyvereket is vittem magammal, amik Amira nyergére voltak kötve, kivéve a tőrt ami az övemhez volt csatolva, meg az ostorom ami az alkaromra tekerve pihent. A pengéi meg sem karcoltak hanem engedelmesen simultak oldalaival a bőrömre, és úgy mozogtak ahogy a karom ezért nem is volt kényelmetlen.

- Akkor most már egy ideig mindketten hajléktalanok leszünk. - csaptam óvatosan vállba Hangát mire elmosolyodott amin nem kicsit lepődtem meg.

- Hú, én is az akarok lenni. - mondta izgatottan Fafej.

- Nem én akarok az lenni. - mondta Kőfej, mire egy kisebb vita keletkezett köztük, amit már megszoktunk az ikrektől.












- Majd kitalálunk valamit, hogy kihez mehetnétek. - mondta Hablaty

- Hozzám lehet jön... - kezdte Halvér, de Hablaty oldalba vágta, majd rákacsintott Asztridra aki rögtön vette az adást.

- Hát igazából senkinél sincs hely, mert túl sok fegyver meg holmi van nálunk ami kell a gyakorláshoz és ezek teljesen elfoglalják a teret. - kezdte a lány. - Viszont tudtommal Aaronnál van hely, ahova mehetne Nimzáj, Takonypóchoz meg mehetne Hanga.

Elkerekedett szemekkel bámultam Asztridra, aki sunyi mosollyal nézett rám, majd a tenyereimbe temettem az arcom, hogy ne lássák a paprikavörösre elpirult arcom.

 - Hát persze bébi, hozzám bármikor jöhetsz. - küldött egy puszit Takonypóc Hanga felé.

- Felőlem jöhetsz. Úgyis van még egy ágy a szobámba. - szólt hozzám Aaron, majd mellém lépve felemelte a fejem.

- Oké, köszi. - mosolyogtam rá, majd gyorsan elfordultam miközben láttam, hogy a fiú letelepedett mellém a padra.

- Mesélünk történeteket a múltunkról? Az tök jó lenne. - kezdte Fafej.

- Oké, én kezdhetek? - kérdezte izgatottan Halvér.

- Persze. - válaszoltuk.

- Hát ott kezdem, mikor még a sárkányokkal nem voltunk békében. Akkor sokszor úgy éreztem egyedül vagyok. Olyan volt, mintha a magány szakadékába estem volna a végtelen sötétségbe, ahol nincsen kiút. A legtöbb időt a családommal töltöttem, mert a többiek csúfoltak és nem akartak velem barátkozni a súlyom miatt. Amikor elkezdték a kiképzésünket akkor találkoztam veletek, és barátok lettünk. Nagyon boldog voltam, főleg akkor mikor Sárkánysulit alakítottuk meg. Röviden ennyi. - fejezte be nosztalgiázva.

- Velem is így volt, mert nem voltam valami erőteljes, izmos viking alkatú. De az én történetemet Fogatlannal, már úgy is mind tudjátok. - tette hozzá Hablaty.

- Én pedig nem nagyon szerettem a társaságot, inkább egyedül szerettem lenni a fák védelmében, ahol nyugodtan gyakorolhattam, és levezethettem az idegességemet a szekerce dobálással. - kezdte Asztrid. - Azóta nagyon magamba voltam zárkózva, mióta egy Világréme megölte a rokonomat. - szomorodott el.

- Akkor iszonyatosan gyűlöltem a sárkányokat, de évek múltán ez az érzés átalakult haraggá, és én akartam lenni a legjobb sárkányölő. De aztán megjelent Hablaty, és bebizonyította, hogy a sárkányok jó indulatú lények, ha nem harcolunk velük, és akkor megvédenek minket, és a barátaink lesznek. Amikor láttam, hogy Fogatlan megmentette Hablatyot akkor ráébredtem, hogy nem csak elvenni tudnak a sárkányok, hanem visszaadni is azokat akik fontosak számunkra. - mondta Asztrid, majd rámosolygott a fiúra.

- Na, most én jövök. - húzta ki magát Takonypóc.

- Ugyan már, a te nagy egódról mindenki tud. - vágott a szavába Asztrid, mire mérges pillantásokat kapott a fiútól. - Jó, azért néha voltak szép pillanataid is. - tette hozzá a lány. 

- Na azért. De legtöbbször csak azért vagyok ilyen, hogy büszke legyen rám az apám. Mostanában viszont már nem hajtja annyira a versenyszellem, és nem várja el, hogy mindig győzzek. - mondta Takonypóc.

Hanga csak a sarokban ült, gondolkodott, és nagyon úgy tűnt, hogy valami nyomasztja. Hiába hívtuk, hogy ő is meséljen, de ő csak elzárkózott a társaságtól. Meghallgattuk még az ikreket, akik mesélték, hogy szoros kapcsolatban vannak, attól függetlenül, hogy folyton veszekednek. Ezt az is bizonyítja, hogy nem tudnak sokáig meglenni egymás nélkül, mert nem tudnak kit szekálni, ha a másik nincs itt, hiszen együtt találják ki azokat a fenomenálisan jó ötleteket, ami miatt most készülhetünk a háborúra.

- Hablaty! - rontott be a Nagyterembe Bélhangos. -  Az őrszemek ádáz hajókat fedeztek fel a szomszédos szigetnél. Ide tartanak, és holnap estére meg is érkezhetnek. Remélem felkészültetek. - mondta, majd ebben a pillanatban belépett Pléhpofa.

- Toboroztunk még sárkányokat akik segíthetnek majd a harcban. Holnap délután bezárjuk az istállóba a kisgyerekeket, meg a bébi sárkányokat, ti pedig gyakoroljatok harcolni. - mondta a főnök, mire mi csak bólogattunk, és amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is köreinkből Bélhangossal együtt.

- Na menjünk aludni. Ki kell pihennünk magunkat. - kelt föl Hablaty, és az apja után indult.

Mi is szállingóztunk lassan haza, de mikor Aaron megfogta a kezem az irányt mutatva, hogy merre lakik teljesen inamba szállt a bátorságom. Reszkető lábakkal indultam meg utána, azon gondolkozva, hogy mi vár rám az éjszaka vele egy házban. Vajon levegőnek fog nézni? Vagy nem várt titkok kerülnek, majd a felszínre? De mielőtt mindenféle elméletet szőhettem volna, megérkeztünk, és kitárta előttem az ajtót.

 

14.rész Csínyek, meg a szögek

 Sziasztok!

Megérkeztem a résszel. Remélem tetszeni fog, és hagytok magatok után nyomot, mert nagyon jól esik ha kommenteltek, és nagyon örülnék ha felíratkoznátok a blogra! Jó olvasást!



Megpróbáltam felállni, de ekkor végigvágott a lábszáramon az az éles valami. Lenéztem és egy hosszú szög volt ott. Nem is mozdultam meg, de megint kaparászásokat hallottam az ajtón, és hátrébb akartam vánszorogni ami nem volt túl jó ötlet. Beleszúrt a kezembe még egy szög. A fájdalom miatt már nem tudtam visszatartani a szememben felgyülemlett könnyeket, és hagytam hagy folyjanak végig az arcomon. A kezemre néztem amiből egy kis vér szivárgott, és egy cseppként összegyűlve gördült le a csuklómra a vörös folyadék. Az ujjamról lenyalva rögtön megéreztem fémes ízét ahogyan szétterjed a számban.

- Nimzáj! Mi történt? - döntötte ki az ajtót Amira, majd odarohant hozzám.

- Leestem az ágyról, és most itt vagyok. - tártam szét a karom. - De mi volt az a kaparászás az ajtón?

- Én voltam. Csak be akartam jönni. - jött mellém hirtelen Szikra, és bűnbánó arckifejezéssel nézett rám és hozzám bújt. - Nem akartalak meg ijeszteni. - mondta.

- Semmi baj. - simogattam meg, és ekkor belépett Hurrikán is. Na teljes volt a csapat.

- Ezek a szögek nem voltak itt. Valaki iderakta. - állapította meg Hurrikán.

- Ráadásul piszkosak. Így könnyen elfertőződhet a seb, de menj aludni én addig meggyógyítalak, és holnap megkeressük a tettest. 

Visszabújtam az ágyba miközben Amira gyógyító nyálával nyalogatta meg a kezem és a lábam. Reggel mikor felkeltem és megnéztem a sebem csodálkozva vettem észre, hogy csak egy kis halvány heg bizonyította a tegnap esti történéseket. 

- Tessék hoztam neked reggelit. - jött oda Hurrikán egy csomó hallal.

- Köszönöm. - elvettem, és meg is ettem a felét, a többit pedig a sárkányok el is pusztították megspékelve egy kosár lazaccal. Felöltöztem, és bementünk az Arénába. Pont ekkor érkezett meg Asztrid a karját simogatva fájdalmas grimasszal, és Kőfej a hátát fogva nyöszörgés közben.

- Veletek meg mi történt? - kérdeztem

- Belefeküdtem pár szögbe. - válaszolta Kőfej.

- Én meg ráestem karral a szögekre. - mondta Asztrid.

- Velem is ugyanez volt. - mutattam meg nekik a lábam. - Csak Amira meggyógyította. - majd elővettem két rongyot bekenve fúrianyállal, és odaadtam nekik.

- Köszi. - mondták letörölgetve a sebüket.

- Abban biztos vagyok, hogy ez nem volt véletlen. - szóltam közbe. - Mindhármunkkal ugyanez történt.

- Van is tippem ki lehetett az. - bökött Asztrid a fejével jobb oldalra.

Hanga állt éppen ott, és gúnyos mosollyal indult meg felénk.

- Mi történt veletek? Csak nem valaki szögeket csempészett be hozzátok? - kérdezte ártatlanul.

- Túl messzire mentél. Ezt még meg fogod bánni. - forgatta meg fenyegetően a szekercéjét Asztrid.

- Figyelem emberek! Ma a repülést fogjuk gyakorolni. Halvér a katapulttal birkákat fog dobálni amiket el kell kapni. Olyan mint a Sárkányverseny, csak most NEM versenyzünk. - mondta Hablaty.

- Ó, dehogy is nem. - vágtuk rá mi lányok majd egy emberként fordultunk Hanga felé.

- Győzzük le. - mondta vigyorogva Kőfej.

- Ja, és van egy ötletem. Most már mi is keményítsünk be a szívatásnál. - odament Asztrid Hanga sárkányához, és félig elvágta a nyereg hevederjét. - Ez egy idő után elszakad, és akkor lezuhan a sárkánya elkapja, de ki esik a versenyből. - mondta.

- Oké. - bólintottunk, majd néztük ahogy Hanga oda megy a sárkányához, és fel akar szállni.













Elkezdődött a verseny, vagyis a gyakorlás és Halvér lenyomta a katapult karját, majd mindenki utána eredt a levegőbe szálló állatért. Az elsőt Asztrid kapta el, és beledobta a kosarába. Sorra repkedtek a birkák az égbe, mi meg nem győztük elkapni őket. Asztridnak, és nekem volt négy, a többieknek három, Hablaty pedig most szerezte meg a negyediket, és ő is velünk együtt az élre került. Ebben a pillanatban egy bőr elszakadását hallottuk. A többiek össze vissza nézelődtek keresve, hogy mi volt ez a hang. Mi pedig célirányosan Hanga felé néztünk aki a nyeregbe kapaszkodva zuhant a tenger felé. A sárkánya utána repült, elkapta, és kivitte a szárazföldre. Hablaty leszállt hozzá, mi pedig fölötte köröztünk a levegőben.

- Nyereg nélkül nem fojtathatod a gyakorlást, mert könnyen leeshetsz. - mondta Hablaty.

- Bizony kiestél a versenyből! - kiáltotta vigyorogva Kőfej.

- De így is tudok repülni. Kérlek! - nézett Hanga kérlelően Hablatyra.

- Nem. Így veszélyes. - mondta határozottan Hablaty, majd felrepült.

- Ezt meg fogom bosszulni. Nem ússzátok meg ennyivel. - szűrte ki a szavakat összeszorított fogai között a lány mérgesen ránk nézve.

- Majd meglátjuk. - szólt Asztrid.

Felrepültünk, és befejeztük a versenyt. A végére már egész barátságosan játszottunk és inkább lehetett nevezni gyakorlásnak mint versenynek aminek Hablaty igazán örült. Miután kipihentük magunkat úgy gondoltuk el megyünk horgászni. Ezen leginkább a fiúk voltak fellelkesülve, mi lányok csak unottan bólogatva egyeztünk bele. A horgászbotok egyszerű hajlított ágakból voltak, madzaggal és horoggal a végén.

- Ezt figyeljétek, ki a legjobb horgász. - szólt büszkélkedve Hanga.

Ekkor mögé osontam, és a szoknyája övébe akasztottam a horgot. Meglendítette a botot, és felhúzta a horgot a szoknyájával együtt. Ijedten kapott a szoknyája után, de a hirtelen mozdulattól elesett. Mérgesen nézett ki a vízből, arcára tapadt fekete vizes haja közül. Aztán kikerekedett a szeme, és sikítozva ugrált a vízben. Mikor háttal volt nekünk megláttuk az okát, ugyanis valami ficánkolt a pólójában. Odamentem hozzá, és kiszedtem a halat a ruhája alól.

- Jó fogás volt. - emeltem fel egyik kezemben a halat, majd vigyorogva felfelé tartottam a hüvelyk ujjam.

Kikapta a kezemből a halat beledobta a kosarába, majd kicsavarta a haját, és kiült a napra szárítkozni. De nem sokáig tartott ez a tevékenysége, mert egy nagy borús felhő takarta el a napot, és esni kezdett.

- Siessünk a Nagyterembe, vihar közeleg! - kapkodta fel a cuccokat Hablaty.

Felpattantunk a sárkányokra, és visszarepültünk a faluba. Már csurom vizesek voltunk, a ruháinkból facsarni lehetett az összegyűlt esőcseppeket. Leszálltunk, és fel néztünk az égre ahol látszott, hogy ma este nagy égi háború van készülőben. Ebben a pillanatban megjelent Aaron, és mindenkire terített egy egy meleg bundát, amitől kirázott a hideg. Megkönnyebbülésül hatott ahogy lágyan perzselte a ruha a bőrömet, és éreztem ahogyan a hideg cseppek eggyé olvadnak a bunda melegével. Indultunk bemenni a fedett helyre, ahol a többiek is meghúzódtak, de ekkor nagy fényvillanás jelent meg mögöttünk. Hátranéztünk, és a döbbenettől felkiáltottunk.

13.rész Célozz és tűz!

Hablaty kiosztotta a fegyvereket, majd meghallgattuk ki melyik csapatban lesz, és elmondta a teendőket. Mikor végzett, mindenki elkezdett beszélgetni csoportokban. Kőfejjel, és Asztriddal ültem a padon miközben azt szuggeráltam, hogy Hanga leül Aaron mellé, és egyre többször ér a karjához. Szúrós pillantásokkal ajándékoztam meg a lányt, de nem láthatott hiszen háttal volt nekem. Aaron viszont annál inkább, és találkozott a tekintetünk, de abban a pillanatban el is fordítottam a fejem. A fél szememmel még láttam, hogy elmosolyodott a jeleneten.

- Szerinted is jó ötlet? - fordult felém Asztrid.

- Micsoda? - kérdeztem értetlenkedve.

- Látom figyeltél. - bökött oldalba.

- Azt beszéltük, hogy megszívathatnánk Hangát. - mondta vigyorogva Kőfej.

- Benne vagyok. - mondtam. 

- Akkor holnap a repülés előtt csinálunk ezt azt. - dörzsölte össze a tenyerét Asztrid.

- Héj, lányok! Kezdődik az edzés. Nem érünk rá a sutyorgásaitokra. - szólt Hablaty, mire három oldalba bökést kapott tőlünk.

Sorba álltunk, és mindenki kapott szekercét. Először a célba dobást gyakoroltuk. Hanga rámászott Aaronra, és nem akarta engedni hogy másnak is segítsen, ezért megjátszotta a bénát. Hozzám odajött Asztrid, és vele gyakoroltam. Elmagyarázta, hogy hogyan találjam el a hordóra festett piros kört. Első próbálkozásra el se jutott a célpontig, hanem előtte egy méterre érkezett le a fegyver. A második dobás előtt körülnéztem, de nem kellett volna. Épp Aaront ölelte meg mosolyogva Hanga, mire elfogott a düh, és teljes erőből elhajítottam a szekercémet, ami pontosan beleérkezett a célpont közepébe, és reccsent pár deszka, mire mindenki felkapta a fejét. Tajonypóc elismerően füttyentett egyet, majd megpaskolta a vállam.

- Nem semmi dobás volt bébi. - vigyorogta, mire vissza kézből lekevertem neki. 

- Ne hívj így. - néztem rá mérgesen.

- Jól van na, csak vicc volt. De mi a baj? - kérdezte.

- Semmi. - válaszoltam majd tovább hajigáltam a szekercém a hordókba.

- Próbáld ki az íjászkodást is. - jött oda hozzám Halvér néhány nyíllal. 

- Köszi. - vettem el tőle, majd értetlenül néztem rá mire kapcsolt és megmutatta, hogyan kell fogni ezután otthagyott mert ki kellett szedni Fafejet, akinek a feje beleszorult a hordóba.

Beálltam a céltábla elé, és kezembe vettem az íjat. Célzásban mindig is jó voltam, de nem nagyon tudtam mit kezdeni azzal a kevéske információval amit Halvér mondott. Végül is megpróbáltam, de nem volt benne elég erő, és épphogy nem esett ki a táblából a nyíl. De legalább a közepébe bele találtam.Elővettem egy másik nyilat, és készültem kilőni, de ebben a pillanatban valaki mögém lépett. Mindkét kezét a kezeimre helyezte, majd hátra húzta a vállaimat ezzel kényszerítve az egyenes testtartásra. Ránéztem, és Aaront láttam meg mögöttem mosolyogva.

- Ilyen legyen a testtartásod, és most erőből húzd ki az íjat. - mondta határozottan Aaron mire kilőttem a nyilat ami most már teljesen stabilan állt ki a fából.

Rámosolyogtam csillogó szemekkel amikből csak úgy ragyogott a boldogság. Visszamosolygott majd elkezdett közelíteni hozzám amitől lefagyott az arcomról a mosoly. Már nagyon közel állt, és azt hittem meg fog csókolni, de ellépett mellettem, és rárakta a kezét a vállamra.

- Ügyes célzás. - mondta ravaszkás vigyorral, majd odament a többiekhez, én meg ott álltam megilletődve, majd rosszallóan megráztam a fejem egy mosoly kíséretében.

- Na most figyelj. Remekül fogunk szórakozni. - jött oda hozzám Kőfej, és Hangára mutatott.

A lány éppen egy szekercét akart eldobni, de mikor meglendítette a fegyver feje leesett a háta mögé és csak a nyele repült egyedül a célponthoz. A fiúk szakadtak a röhögéstől, kivéve Hablaty aki oda ment összeszerelni a fegyvert. Mi lányok is ott fuldokoltunk a nevetéstől főleg mikor megláttuk a méregtől vörösen izzó arcát.

- Ez még csak az első fázis volt. Lesznek ennél még jobbak is. - mondta vigyorogva Kőfej.

- Rendben, de egy feladatot én mindenképpen elvállalok. - mondtam izgatottan.

- Oké. Elmondom a terveket. - mondta Asztrid, majd megsúgta mit terveznek holnap.

- Remek ötlet. - mosolyodtam el elégedetten.

Megbeszéltük, hogy a 2. fázist Asztrid fogja megcsinálni, én pedig a harmadikat. Elmentünk Bélhangos műhelyéhez ahol felszerelkeztünk. Asztrid mindenkinek adott egy tőrt amiket elrejtettük az övünkbe. Remek, már volt íjam, szekercém, tőröm, és egy kardom amit most nyomott a kezembe Kőfej. De még éreztem, hogy valami hiányzik.

- Nézzetek nyugodtan körül. Nekünk bármit ellehet vinni, mert mi szoktunk segíteni Bélhangosnak. Ettől fogva néha neked is be kell majd szállni Nimzáj. - mondta Asztrid. 

- Kezdheted is ezzel. - jött be az ajtón Bélhangos, majd a kezembe nyomott egy doboz holmit.

- Mit csináljak vele?

- El kéne rakni azokra a polcokra a szerszámokat, késeket, meg a bőrdarabokat. - mutatott a hátam mögé.

- Rendben. - bólintottam, majd nekiláttam.

Már szinte az öszes eszközt elpakoltam, de mikor a bőrdarabokat rakosgattam a kezembe került valami. Egy hosszú sötétbarna ostor volt ami gondosan össze volt tekerve. Fölemeltem a markolatánál fogva mire lehullott csigavonalban, és kitekerődött. A végét éles pengék borították, ami nem kis sebet tud okozni az áldozatnak.

- Nem könnyű használni. Vigyázni kell vele. - szólalt meg mellettem Bélhangos. - De nyugodtan próbáld ki.

Megfogtam az ostort, és suhintottam vele egyet, mire a mellettem lévő polcon sorakozó vázákat mind darabokra törte.

- Végre valaki aki elpusztította ezeket az ocsmányságokat. - sóhajtott fel Bélhangos.

- Ó, akkor remélem nem baj. De feltakarítom. - álltam neki a söprésnek.

- Nem, sőt örülök neki. - válaszolta. - Az ostort pedig elviheted, ha szeretnéd.

- Igen. Köszönöm. - örültem neki, mert úgy éreztem mintha nekem csinálták volna. 

Majd mikor végeztünk elindultunk haza. Én nyomban beszaladtam, és bezártam az ajtót, majd elterülve az ágyon aludni készültem. De rájöttem át kéne öltözni pizsibe. A ruha a takaró alatt volt, és az ágyon vettem föl, mert már ahhoz lusta voltam, hogy lekászálódjak. Mikor a gatyánál tartottam muszáj volt felállnom, ezért az ágyon ugrálva rángattam föl magamra a ruhát. Ekkor valaki vagy valami elkezdte kaparászni az ajtót amitől ijedtemben leestem. Földet értem, majd egyből felsikítottam mikor megéreztem a bőrömbe hatoló éles tárgyat.