15.rész A viharverte házak, és a mesék

A villámok, mint valami fényes ostorok csaptak le mindenhová. Egyszer éppen Hanga házára sújtott le, amit porig égetett. 

- Na ne. Most hol fogok lakni, ha itt vagyok? - kérdezte kétségbeesetten a lány.

- Sehol. - mondta diplomatikusan Fafej, és olyan arcot vágott amitől dőltünk a röhögéstől.

Azonban nem sokáig tartott a jókedv ugyanis a következő áldozata az égi jelenségnek az én házam volt. Erős építésű volt ezért csak a teteje ment tönkre. Nyomban felpattantam Amirára, majd a házhoz érve elkezdtem kipakolni a ruháimat, hogy ne ázzanak meg. Asztrid rögtön jött segíteni, majd visszamentünk a ruhákkal a Nagyterembe. A fegyvereket is vittem magammal, amik Amira nyergére voltak kötve, kivéve a tőrt ami az övemhez volt csatolva, meg az ostorom ami az alkaromra tekerve pihent. A pengéi meg sem karcoltak hanem engedelmesen simultak oldalaival a bőrömre, és úgy mozogtak ahogy a karom ezért nem is volt kényelmetlen.

- Akkor most már egy ideig mindketten hajléktalanok leszünk. - csaptam óvatosan vállba Hangát mire elmosolyodott amin nem kicsit lepődtem meg.

- Hú, én is az akarok lenni. - mondta izgatottan Fafej.

- Nem én akarok az lenni. - mondta Kőfej, mire egy kisebb vita keletkezett köztük, amit már megszoktunk az ikrektől.












- Majd kitalálunk valamit, hogy kihez mehetnétek. - mondta Hablaty

- Hozzám lehet jön... - kezdte Halvér, de Hablaty oldalba vágta, majd rákacsintott Asztridra aki rögtön vette az adást.

- Hát igazából senkinél sincs hely, mert túl sok fegyver meg holmi van nálunk ami kell a gyakorláshoz és ezek teljesen elfoglalják a teret. - kezdte a lány. - Viszont tudtommal Aaronnál van hely, ahova mehetne Nimzáj, Takonypóchoz meg mehetne Hanga.

Elkerekedett szemekkel bámultam Asztridra, aki sunyi mosollyal nézett rám, majd a tenyereimbe temettem az arcom, hogy ne lássák a paprikavörösre elpirult arcom.

 - Hát persze bébi, hozzám bármikor jöhetsz. - küldött egy puszit Takonypóc Hanga felé.

- Felőlem jöhetsz. Úgyis van még egy ágy a szobámba. - szólt hozzám Aaron, majd mellém lépve felemelte a fejem.

- Oké, köszi. - mosolyogtam rá, majd gyorsan elfordultam miközben láttam, hogy a fiú letelepedett mellém a padra.

- Mesélünk történeteket a múltunkról? Az tök jó lenne. - kezdte Fafej.

- Oké, én kezdhetek? - kérdezte izgatottan Halvér.

- Persze. - válaszoltuk.

- Hát ott kezdem, mikor még a sárkányokkal nem voltunk békében. Akkor sokszor úgy éreztem egyedül vagyok. Olyan volt, mintha a magány szakadékába estem volna a végtelen sötétségbe, ahol nincsen kiút. A legtöbb időt a családommal töltöttem, mert a többiek csúfoltak és nem akartak velem barátkozni a súlyom miatt. Amikor elkezdték a kiképzésünket akkor találkoztam veletek, és barátok lettünk. Nagyon boldog voltam, főleg akkor mikor Sárkánysulit alakítottuk meg. Röviden ennyi. - fejezte be nosztalgiázva.

- Velem is így volt, mert nem voltam valami erőteljes, izmos viking alkatú. De az én történetemet Fogatlannal, már úgy is mind tudjátok. - tette hozzá Hablaty.

- Én pedig nem nagyon szerettem a társaságot, inkább egyedül szerettem lenni a fák védelmében, ahol nyugodtan gyakorolhattam, és levezethettem az idegességemet a szekerce dobálással. - kezdte Asztrid. - Azóta nagyon magamba voltam zárkózva, mióta egy Világréme megölte a rokonomat. - szomorodott el.

- Akkor iszonyatosan gyűlöltem a sárkányokat, de évek múltán ez az érzés átalakult haraggá, és én akartam lenni a legjobb sárkányölő. De aztán megjelent Hablaty, és bebizonyította, hogy a sárkányok jó indulatú lények, ha nem harcolunk velük, és akkor megvédenek minket, és a barátaink lesznek. Amikor láttam, hogy Fogatlan megmentette Hablatyot akkor ráébredtem, hogy nem csak elvenni tudnak a sárkányok, hanem visszaadni is azokat akik fontosak számunkra. - mondta Asztrid, majd rámosolygott a fiúra.

- Na, most én jövök. - húzta ki magát Takonypóc.

- Ugyan már, a te nagy egódról mindenki tud. - vágott a szavába Asztrid, mire mérges pillantásokat kapott a fiútól. - Jó, azért néha voltak szép pillanataid is. - tette hozzá a lány. 

- Na azért. De legtöbbször csak azért vagyok ilyen, hogy büszke legyen rám az apám. Mostanában viszont már nem hajtja annyira a versenyszellem, és nem várja el, hogy mindig győzzek. - mondta Takonypóc.

Hanga csak a sarokban ült, gondolkodott, és nagyon úgy tűnt, hogy valami nyomasztja. Hiába hívtuk, hogy ő is meséljen, de ő csak elzárkózott a társaságtól. Meghallgattuk még az ikreket, akik mesélték, hogy szoros kapcsolatban vannak, attól függetlenül, hogy folyton veszekednek. Ezt az is bizonyítja, hogy nem tudnak sokáig meglenni egymás nélkül, mert nem tudnak kit szekálni, ha a másik nincs itt, hiszen együtt találják ki azokat a fenomenálisan jó ötleteket, ami miatt most készülhetünk a háborúra.

- Hablaty! - rontott be a Nagyterembe Bélhangos. -  Az őrszemek ádáz hajókat fedeztek fel a szomszédos szigetnél. Ide tartanak, és holnap estére meg is érkezhetnek. Remélem felkészültetek. - mondta, majd ebben a pillanatban belépett Pléhpofa.

- Toboroztunk még sárkányokat akik segíthetnek majd a harcban. Holnap délután bezárjuk az istállóba a kisgyerekeket, meg a bébi sárkányokat, ti pedig gyakoroljatok harcolni. - mondta a főnök, mire mi csak bólogattunk, és amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan távozott is köreinkből Bélhangossal együtt.

- Na menjünk aludni. Ki kell pihennünk magunkat. - kelt föl Hablaty, és az apja után indult.

Mi is szállingóztunk lassan haza, de mikor Aaron megfogta a kezem az irányt mutatva, hogy merre lakik teljesen inamba szállt a bátorságom. Reszkető lábakkal indultam meg utána, azon gondolkozva, hogy mi vár rám az éjszaka vele egy házban. Vajon levegőnek fog nézni? Vagy nem várt titkok kerülnek, majd a felszínre? De mielőtt mindenféle elméletet szőhettem volna, megérkeztünk, és kitárta előttem az ajtót.