20.rész Ki vagy te, és ki vagyok én?

Sziasztok!

Megérkeztem a folytatással. Nagyon örülök a kereken 1500 oldalmegjelenítésnek, és az eddigi kommenteknek. Írjatok véleményt, és ha tetszik a blog nyugodtan iratkozzatok fel. Nekem ez az egyik kedvenc részem, és remélem nektek is tetszeni fog. Na, nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! :)


Asztrid, és Viharbogár csak zuhantak a tenger felé, miközben megjelent egy fekete bőrpáncélos idegen, akinek az arcát egy sisak féleség takarta el amiből csak a szeme látszott ki.Egy Ölvészen ült, és nem tudom honnan, de ismerősnek tűnt nekem ez a sárkány. Zuhanórepülésbe kezdtek, és elkapták Asztridékat, majd kivitték őket a szárazföldre.





A döbbenettől teljesen lefagytam, így váratlanul ért mikor Amira elkezdett felfelé repülni. Kiestem az egyensúlyomból, és a nyergen lecsúszva kezdtem el zuhanni. Még sikítani sem volt időm, mikor úgy éreztem, hogy valakinek az ölében ülök. Megfordultam, és a titokzatos sárkánylovas tartott szorosan a karjai között. Elkezdtem kapálózni a lábammal, és ütögetni őt a kezemmel, hogy kiszabaduljak, de mintha valami láthatatlan erő is odakötött volna.

- Eressz el most! - kiabáltam rá, és olyan félelmetes szemekkel néztem rá, ahogyan csak tudtam, de olyan ismerősnek tűnt a tekintete. 

- Nem jársz jól, ha elengedlek. - célzott arra, hogy éppen több száz méterre vagyunk a föld felett, de a hangja már elárulta őt, és felismertem.

- Aaron? - kérdeztem meglepődve, mire levette a sisakját és rám mosolygott. Ütöttem egyet a karjába, majd megöleltem.

- Miért kellett így rám hoznod a frászt? - mondtam miközben nyakába temettem az arcom.

- Nem volt szándékos, de csata közben ezt kell viselnem. - válaszolta, majd magához szorított amin elmosolyodtam, mert már hiányzott a közelsége.

- Tudja még valaki, hogy te vagy az? 

- Nem igazán, maximum Hablaty. Ezt pedig vedd fel. - adott egy fekete kemény bőrű mellényt ami szinte páncél erősségű volt. Felvettem, és érdeklődve néztem rá, hiszen neki az egész szerelése ebből az anyagból volt.

- Honnan vannak ezek a ruhák?

- Még nem mondhatom el. Majd megtudod. - simított végig az arcomon amitől kirázott a hideg. De ekkor észrevettem egy érdekes ugyanakkor szép jelet a csuklóján. Az egy Éjfúria jel volt, a Strike osztály jele amibe a fúriák, és az Ölvész tartozik. A jelet kardok, és pengék vették körül, amik szorosan egymáshoz kapcsolódtak.

- Mi ez? - kérdeztem még mindig a csuklóját bámulva.

- Semmi. - válaszolta gyorsan, majd elkapta a kezét.

- Miért kell állandóan titkolóznod? - háborodtam fel.

- Egyszerűen nem mondhatom el. Nem én döntöttem így, hanem ez a szabály. De ezen kívül bármit elmondok amit csak akarsz tudni. - mondta mire a sárkánya felmordult.

- Ő itt Villám? Hogy sikerült kiszabadítani? - kérdeztem kíváncsi szemeket meresztve rá.

- Igen ő az. Amúgy meg egyszerűen ki tudtuk csempészni a ketrecéből. Az őrségváltásnál kiiktattuk az újonnan érkező őröket, és mikor nem figyeltek az őrszemek könnyedén ki tudtuk vinni. Persze egy kis elterelő hadművelet is kellett hozzá, amit az Ikrek megoldottak hawaii táncos lányoknak öltözve. Látnod kellett volna mikor fűszoknyában ide oda billegtek, és mikor Fafejet felkérte az egyik ádáz harcos táncolni miközben bókolt neki. Szakadtunk a röhögéstől. - mesélte.

- Hú, szegény Fafej. - nevettem el magam.

- De azért nem kell annyira sajnálni. Egy egész nap szabadságot kaptak, és megengedtük nekik a robbantgatást. - mondta mire félve néztem rá, mert az Ikrekből azt is kinézném, hogy az egész falut megsemmisítenék.

- Nyugi, az Arénában felállítottunk nekik különböző bombázni valót amivel elvoltak egy ideig. - kacsintott rám. Majd odafordultam Villámhoz is, és megsimogattam mire hozzám dörgölődött.

- Eddig még rajtam kívül nem engedett senki mást a közelébe, nem még, hogy hozzá is érjen.  - mondta.

- Hát engem szeret. - vigyorogtam rá.

- Nem csodálom. - mondta sejtelmesen mosolyogva, mire kissé elpirultam.

-  Elviszlek Bélhangos műhelyéhez. Ott kell majd ellátni a sárkányokat. Nekem most mennem kell. - mondta sietve.

-  Már te is kezded? - kérdeztem idegesen hiszen mindenki ezt szajkózza nekem azért, hogy ne essen semmi bajom.

- Igen. A te érdekedben. - tett le a földre, és azzal elrepült.

Ebben a pillanatban felbukkant Amira is, és miután képen nyalt bementünk a műhelybe, ahol már három sárkány várt. Leápoltam Viharbogarat akinek a lába sérült meg, majd egy másik siklót akinek eltört a szárnya amit rögzítettem, és bekötöttem. Odamentem a következő sárkányhoz aki egy Cipzárhát volt, és egy hosszú, mély seb tátongott az oldalán. Félve és morogva próbált hátrálni tőlem, mire megálltam és kinyújtottam felé a kezem.

- Nem foglak bántani. Segíteni szeretnék. - néztem rá bizalmasan amire lehajtotta a fejét, és hagyta, hogy megsimogassam. Megvártam míg teljesen lenyugodott aztán lefertőtlenítettem, majd bekentem Amira nyálával a sebet ami rögtön a gyógyulás útjára lépett. Bekötöztem még gézlappal, és a székre lerogyva fáradtan fújtam ki a levegőt. Pihentem egy öt percet ami alatt ettem egy almát, majd kinéztem az ablakon a kinti világot szemlélve. Újult erővel kezdtem volna neki a munkámnak, de szerencsére több sárkány nem sérült meg. Visszamentem az ablakhoz ahonnan láttam a földön harcoló vikingeket, és a levegőben repkedő sárkánylovasokat akik a hajókat próbálták elsüllyeszteni. De sajnos nem tudtak elég közel menni ahhoz, hogy nagyobb sérülést okozzanak a lövöldözésükkel, mert állandóan nyilak, és hálók százai repültek feléjük. Ekkor egy háló eltalálta Hablatyot, és Fogatlant, de még idejében odaért Aaron a sárkányával aki a karmaival szétszaggatta a köteleket, ezzel kiszabadítva őket. Megnyugodva sóhajtottam egy nagyot, hogy nem lett semmi bajuk, de ebben a pillanatban egy háló hátulról csapdába ejtve Villámot és lovasát erősen rájuk csavarodott. Lezuhantak egy hajóra, majd körbeállták őket a katonák.

- Aaron! - ordítottam torkom szakadtából, majd ijedten felpattantam Amira hátára.

- Gyerünk, siessünk! - mondtam kétségbe esve a sárkányomnak, majd láthatatlanul száguldottunk a fedélzet felé, és éreztem Amira erőteljes szárnycsapásait aminek köszönhetően hamar odaértünk. A megérkezésünket semmi sem jelezte csak a mellettünk süvítő szél hangja. Még mielőtt leszálltunk volna felrobbantottunk egy fegyveres hajót aminek a darabkái megperzselődve süllyedtek le a tengerbe. Leszálltunk Aaron mellé aki eszméletlenül feküdt, Villám pedig nyöszörögve próbálta kiszabadítani magát, és a gazdáját. Leugrottam Amira nyergéből, majd hozzájuk rohantam, és elővettem az övemre csatolt tőröm, amivel egyesével elvágtam a zsákmányát szorosan tartó köteleket.

- Ó, hát egyszerre kettőt is elfoghatok. Ekkora szerencsém még sosem volt, hogy két ilyen hatalmas kincs csak úgy a markomba sétál. - nevetett valaki gúnyosan mellettem, majd mikor odanéztem Dagurral találtam szemben magam, aki a diadalittasságtól mámoros szemekkel nézett vissza rám.

- Mit fogsz el, és milyen kincs? - értetlenkedtem, miközben minden idegszálam megfeszült, és az érzékszerveim kiélesedtek. Amira védelmezően mellém lépett, és a szárnyaival közrezárva magához húzott. Dagurt figyelte morogva, és olyan volt akár egy anyatigris. A bátorságát látva, már én sem féltem, és álltam a tébolyult fiú tekintetét.

- Komolyan nem tudod ki Aaron? De főleg azt nem, hogy ki vagy te? - kérdezte merészen, de hangjában ott csengett az őszinte csodálkozás apró jele.