16.rész Egy esti beszélgetés

Bementem a házba, és már rögtön szembetűnt, hogy fegyverek díszítik a falat. Középen volt egy kis nappali szerűség mint minden hibbanti háznál, és onnan három ajtó nyílt, amik a konyhába, a mosdóba, és a szobába vezettek. Beléptem a szobájába, és körülnéztem. Nem volt semmi extra benne. Letisztult, egyszerű szoba volt, aminek a falán a szekrények felett igazi mestermű rajzok voltak elhelyezve. Az egyiken egy Ölvész volt, ami villámok közt nagy viharban repült. A többin pedig különböző sárkányfajták voltak.

- Ez itt Villám. - mutatott Aaron egy képre ami az Ölvészt ábrázolta, majd elővett még néhány rajzot egy fiókból amiken Villám szerepelt.

 

- Ő most hol van? - kérdeztem.

- Hosszú történet. Úgysem értenéd meg. - mondta, majd a sárkányra gondolva elkomorodott, és kiment a házból.

Hát jó, majd elmondja ha akarja. Inkább letettem a ruháimat egy kisebb szekrényre az ideiglenes ágyam mellé. A szobában el volt szórva néhány holmi, ezért úgy gondoltam, hogy összepakolok ha már így egyedül hagyott unatkozni. Összehajtogattam pár pólóját, és visszatettem a helyükre az eldőlt szekercéket. Eközben megjelent Amira is egy kosárral a szájában ami tele volt halakkal.

- Hoztam vacsorát. - tette le elém.

- Rendben együnk. Aaron meg majd jön, ha akar. - azzal begyújtottam a kandallót, és megsütöttem magamnak a halakat, de Amira ezzel már nem nagyon bajlódott, hanem úgy ahogy volt megette az adagját.

Szép lassan ettem, hogy hátha visszajön Aaron és tudunk együtt vacsizni, meg beszélgetni, de nem jött. Mikor megettük a halakat vártam még egy kicsit, de feleslegesen. Meguntam a várakozást, és elegem lett belőle, hogy még a társaságával sem tisztel meg a saját házában. Végül bementem a szobájába, és lefeküdtem az ágyamra. Az Ő ágya a szoba másik végében volt, és hiába néztem hosszasan nem került elő a gazdája. Lehunytam a szemem, és Amira mellett elaludtam. Vagy két óra múlva hangos csörömpölésre ébredtem.

- Ez nem igaz. - hallottam Aaron bosszús hangját, majd hallgattam ahogyan visszateszi azt a valamit a helyére amiben felbukott, és halk léptekkel közelít a szoba felé. 

Gyorsan visszafeküdtem, és becsuktam a szemem tettetve, hogy alszok. Vártam egy darabig, de egy picike neszt sem hallottam. Már éppen készültem megnézni, hogy hol van, de ebben a pillanatban megéreztem az oldalamnál, hogy leült az ágyamra. A gyomrom összerándult, és idegesen morzsolgattam az ujjaim a takaró alatt. Ekkor megéreztem ajkait az arcomon amint puszit ad. Ezen elmosolyodtam, majd éppen készült felállni, de megragadtam a csuklóját és felültem mellé.

- Te nem alszol? - kérdezte csodálkozva.

- Szerinted nem ébredek föl akkora zajra amit csaptál? - kérdeztem vissza. - Amúgy hol voltál?

- Nem fontos. - válaszolta.

- Nekem elmondhatod. - néztem mélyen a szemébe jelezve, hogy megbízhat bennem.

- Villámot látogattam meg. - sóhajtotta.

- Értem. De mi történt vele? Miért nincs itt? - kérdeztem aggódóan.

- Arról nem kéne tudnod. - rázta meg a fejét.

- Kérlek!

- Az Ádáz szigeten. Elrabolták, és a háború végén akarják visszaadni. Meglátogathatom, ha cserébe mondok pár információt rólatok. - hadarta el.

- Mi? - ugrottam föl az ágyból idegesen. - Te elárultál minket, ahelyett, hogy szóltál volna, hogy segítsünk megmenteni? - kiabáltam vele.

- Nem mondtam semmi fontosat rólatok. Téged meg sem említettelek, és letagadtam, hogy itt vagy.

- Nem érdekel. Hagyj békén. - kiáltottam rá, majd elindultam az ajtó felé, de ebben a pillanatban elkapta a karom, és a falhoz nyomott.

- Kérlek, hallgass meg! - nézett a szemembe.

Álltam a tekintetét hosszasan, de gondoltam adok egy esélyt, hogy megmagyarázza. - Rendben. - adtam meg magamat, de jelezve, hogy haragszom rá jó erősen belekönyököltem az oldalába.

- Aúú. De nem baj, megérdemeltem. - ült le mellém az ágyra.

- Pár nappal azelőtt, hogy megjöttél elcsalta a sárkányom egy másik Ölvésszel. Aznap jött egy levél Dagurtól, hogy nála van, és megöli, vagy soha többé nem engedi el Villámot, ha nem teszem azt amire kér. Így hát elmentem hozzá, és azzal bízott meg, hogy kémkedjek nekik, és mondjak el mindent arról ami a szigeten folyik. De persze ezt nem teszem. Csak is olyan információkat mondok el ami nem olyan lényeges, és eközben még nektek is el tudom mondani, hogy ők mit terveznek, viszont a tervüket még nem árulta el Dagur.

- Jó, meg tudom érteni, de akkor sem kellett volna hazudnod. - mondtam.

- Igazad van. Ne haragudj. - hajtotta le a fejét.

- Mi lenne ha elmennénk kiszabadítani? - lelkesültem fel.

- Felejtsd el. Őrök vannak minden alagútnál, és a rácsok előtt is. Ráadásul kétszer akkora Villám, mint a többi Ölvész.

- Esetleg tudsz beszélni vele? - kérdeztem arra gondolva hátha tud ő is kommunikálni gondolatban a sárkányokkal mint én.

- Leolvasom a mozdulatairól, hogy mit szeretne mondani. Vagy másképp gondoltad, vagy mi?

- Ja nem semmi. - tereltem el a témát nehogy gyanút fogjon. - Így értettem.

- Amúgy meg Amirával láthatatlanul be lehetne menni Villámhoz. - gondolkodtam.

- Viszont én nem tudok láthatatlan lenni Amira hátán csak te. De lehet, hogy sikerülne bemennünk hozzá, de kicsempészni Villámot nem hinném, hogy menni fog.

- Van egy tervem. - álltam fel az ágyról, mert hirtelen bevillant egy elképzelésem.

- Jajh, már megint? - dőlt hátra a párnámra.

- Igen megint. De neked nem kell segíteni, majd megoldom a többiekkel. - mondtam mérgesen összefont karral

- Persze, hogy segítek. Na mondjad.

- Halvér, Asztrid, Te, meg Én elmennénk az Ádáz szigetre, amikor már itt lesznek Dagurék a hajókkal. Az elején még segítenénk a harcban, utána észrevétlenül elrepülünk a szigetre mielőtt használni akarná az Ölvészeket ellenünk. Hablatyék itt maradnak, hogy ne keltsen feltűnést, hogy elmentünk, mi meg addig kiszabadítjuk a sárkányokat. - fejtettem ki az elméletemet.

- Nem is rossz ötlet. Ezt meg is tudnánk valósítani. - bólogatott egyetértve velem.

- Oké. De most már aludhatnék? - kérdeztem, mutogatva a kezemmel, hogy szálljon fel az ágyamról.

- Mintha én tartottalak volna fel. - mosolygott szemtelenül.

- Igen te, és még te is költöttél fel. - ragadtam meg a karját, hogy felhúzzam, de ahelyett, hogy fel kelt volna lerántott maga mellé.

Az izmaim megfeszültek, a szám remegett, mert nem tudta mosolyogjon - e vagy sem. Ránéztem, és belemerültem abba a kékeszöld csillogó szemeibe, de aztán felültem.

- Nekem jó lesz itt is. - vigyorgott.

- Akkor át megyek a te ágyadra. - indultam meg, de elkapta a kezem miközben felállt, és mellém sétált.

- Elengednél? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm, egy halvány mosoly kíséretében.

- Egy feltétellel. - jött közelebb hozzám, mire nem tudom honnan, de szereztem annyi bátorságot, hogy adjak neki egy puszit.

- Megfelel? - kérdeztem.

- Meg. Jó éjszakát. - engedett el mosolyogva.

- Neked is. - mondtam, majd mindketten lefeküdtünk a saját ágyunkba.

A párnámba temetett arccal  vigyorogtam, és végül nagy nehezen elaludtam, mert tudtam, hogy nehéz nap vár ránk holnap, és sok dolgunk lesz még a gyakorlás mellett.