37.rész Álom vagy valóság

A bokor zörgése egyre erősödött, ami elárulta, hogy az a valami felénk közeledik. A többiek előkapták a fegyvereiket, én pedig koncentráltam az erőmet készenlétbe helyezve, hogy ha kéne rögtön tudjam használni. De a biztonság kedvéért az íjamat a hátamra, a kardomat meg a kezem ügyébe vettem. A fegyverem markolatát szorongatva figyeltem, ahogyan lassan előtűnt Kőfej meg Fafej mélabús ábrázata.

- Mi történt, miért mentetek el? - kérdeztük idegesen, egy cseppnyi aggodalommal fűszerezve.

- Csak el akartunk köszönni a Jéglidérctől, de nem találtuk meg. - csóválták a fejüket bánatosan.

- De miért nem szóltatok? Nagy baj is lehetett volna! - csattant fel az orrnyergét dörzsölve Hablaty.

- Úgy gondoltuk vissza érünk mire indulunk. Nem gondoltuk, hogy így el húzódik a keresés.

- Hajj, mert nektek aztán tökéletes időérzéketek van, és remek ötleteitek, és persze mikor el kéne húznunk innen gyorsan akkor meg eltűntök. Ehhez már tehetség kell. - fortyogott magában Takonypóc a kiakadás szélén állva. Az ikrek már így is penge élen táncoltak előttünk, de mikor megpróbálták leutánozni a morgolódó fiú mimikáit, akkor végleg elszakadt a cérna, és Takonypóc rájuk vetette magát.

- Szerintetek segítsünk nekik? - kérdezte Josh.

- Á, ráér az. - legyintett nemtörődöm mód Asztrid. - Hadd tombolják csak ki magukat. - néztünk a hóban fetrengő trióra. Egy darabig még el szórakoztunk rajtuk, majd nemsokára szétválasztottuk a kimelegedett bunyósokat, akik szép lassan megbékéltek egymással.

- Ömm, lehet hogy ti nem jártatok sikerrel, de viszont Jégvirág megtalált minket. - mutattam a fára a felém forduló kérdő arcok láttán. A sárkány kígyózva az ágakba kapaszkodva mászott lejjebb, majd pontosan elénk érkezve leugrott. Elmosolyodott, majd egyesével szemügyre vett minket. Búcsúzásként, még odaléptem hozzá és megsimogattam, mire gyengéden megbökdösött, és hozzám dörgölte a fejét.

- Jó utat! Remélem még találkozunk egyszer. - mondta, azzal a hó alá fúrva magát eltűnt.

- Nagyszerű! Megtaláltuk, és el is köszöntünk tőle, de most már nem gondoljátok, hogy indulhatnánk? - kérdezte sürgetően Josh, mire egyként bólintottunk, és felpattantunk a sárkányainkra. 

Öt percig sem tartott még az út mikor már alig bírtam nyitva tartani a szemem. A tenger sós illata, és Amira egyenletes mozgása teljesen elbódított. A szemhéjaim egyre inkább elnehezültek csalogatva egy megérdemelt kiadós alvás felé. Néha már a szédelgésem odáig fajult, hogy kettőt láttam mindenkiből, amikor megszólalt mellettem valaki.

- Aludj nyugodtan egyet. Úgyis rád fér, és majd felkeltünk, ha megérkeztünk. - mosolygott rám biztatóan Asztrid mire a gesztust viszonozva hálásan bólintottam, és többé nem ellenkeztem az álom hívó szavával.

Nemsokára felébredtem, és Hibbanton találtam magam, de nem az a látvány fogadott amit már megszoktam. A szép zöld fenyves eltűnt, helyette a kopár földön szénné égett ágak sorakoztak, és a megmaradt csupasz fatörzsek kormosan, és magányosan álldogáltak. A patak vizébe egyre sűrűbben jelentek meg a hullámzó sötét vércsíkok. A barátságos hibbanti faházak lángoltak, az emberek arcára pedig félelem, és rettegés ült. A gyerekek vérfagyasztó sikoltozását pedig elnyelte a vad sárkányok dühödt ordítása. Ezek a lények pusztítani akartak. A szemükből eltűnt a barátságos fény, és sötét csillogás vette át a helyét. Eléjük futottam, és a kezemet lengetve kiáltoztam nekik, hogy észrevegyenek mint egy élő célpontot, de semmi. Próbáltam mentálisan az elméjükbe hatolni, de nem éreztem semmi érzelmet vagy gondolatot. Az emberek is egyszerűen elfutottak mellettem mintha ott sem lennék. Vizeken áttocsogva szaladtam, hogy legalább egy ismerőst találjak aki elmondaná mi ez az egész. Aztán megpillantottam Hablatyékat, de nem voltak velük a sárkányaik. Asztrid épp egy Szörnyen nagy rémség felé dobta a szekercéjét, Takonypóc meg dárdákkal hajigálta az arra tévedő Gronkeleket. Egy Sikló pedig felkapta Fafejet, karmával erősen a húsába vájva, mire a fiú fájdalmában felordított. Könny szökött a szemembe ahogy egy másik sárkány épp leteríteni készülte Asztridot. Olyan erősen haraptam be alsó ajkam, hogy lassan egy vércsepp buggyant ki belőle. Nem engedhettem, hogy végezzenek ezek a bestiák a barátaimmal. Bestiák. Olyan rossz volt kimondani ezt a szót, egy eddig barátságos, és hűséges lényre. Vajon mi változhatott meg így egy nap alatt? Mintha szellem lennék szinte átrohantak rajtam, és senki sem érzékelte a jelenlétem. De mintha a sárkányok nem önszántukból tennék azt amit, hanem úgy néztek ki mint akiket megbabonáztak valami sötét mágiával.Ekkor megjelent előttem egy fekete gomolygó felhő ami lassan körbe körbe úszva egyre nagyobb lett, és füstöt bocsájtott ki, akár egy vulkán kürtője mikor kitörni készül. De a feketeség mögül egy sárkány bukkant fel, és meglátva engem felém repült, majd előttem öt méterre leszállt. Fekete pikkelyei, és vörösen izzó szemei voltak.

 

A szája résnyire nyitva volt amiből a füst szállingózott ki, csakúgy mint az orrnyílásából. Vicsorogva lassan elkezdett körözni körülettem jelezve, hogy készen áll az összecsapásra, majd üvöltve felém szaladt. Ekkor hirtelen kipattantak a szemeim, és zihálva támaszkodtam meg Amira nyakán. Gyorsan kitöröltem a szememből az álom maradékát, majd a többiek felé fordultam akik rám mosolyogtak, hogy végre felébredtem. Ez örömmel töltött el, hogy minden rendben van, és hogy most tényleg felébredtem, nem pedig egy rémálomban találtam magam. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és próbáltam lenyugtatni magam. Ez csak egy álom, semmi több. Most már tényleg itt vagyok a valóságban, és nem harcol senki senkivel. De mi van ha ez egy figyelmeztetés volt? Ha a barlang Őrzője küldött egy álomképet, hogy mi lesz a jövőben? Ez fog történni, ha nem pusztítjuk el idejében a kiválasztott sárkányban lakó démont? Hiába pihentem ki magam, de hirtelen még fáradtabbnak, és elgyötörtebbnek éreztem magam a ránk váró feladat miatt. Tudtam, hogy nem vesztegethetünk sok időt, ezért elhatároztam, hogy mihelyst visszaérünk, a következő nap már indulok is a Fényfúriák szigetére, hogy megkeressem a barlangot.

Az egész napot átrepültük, és estére értünk haza. Egy gyors beszámolóra elregéltük a főnöknek kalandos utunkat a Nagyteremben, és alig vártuk, hogy végre megszabadulhassunk a fárasztó kérdéseitől. Mindenki nyúzottan, és ásítozva fogatta Pléhpofa faggatásit, és mire elszabadulhattunk, az agyam már szinte egy mosott szivacshoz hasonlított. Bandukolva indultunk vissza a házunkba, majd egymásnak intettünk mikor elváltak útjaink. Az erőmből, még annyi futotta, hogy előkészítettem az utazó táskát amiben majd elviszem a szükséges holmikat,fegyvereket, könyveket amiben írnak az Őrzőkről, sárkányokról, meg az élőlényeket megszálló démoni füstről.