35.rész Szökés a várból

Sziasztok!

Elérkeztünk az utolsó kérdéshez a játékban. Az eredményeket hangoutson vagy e-mail - be küldjétek el: nimzaj.viking@freemail.hu. A következő rész a határidő. Amúgy észrevettétek, hogy lett egy menüje a blognak? Ezt Tóth Viktória segítségének köszönhetem. Hogy tetszik, szerintetek milyenek a karakterek? Ja, és nagyon köszönöm a több mint 4200 oldalmegtekintést, a kommenteket, és a feliratkozókat is! :)


9, Milyen sárkánya van a Gránit sziget törzsfőjének?

 
p, Dörgődob


s, Édes halál


r, Prémvadász



Alex oldalra billentette a fejét, majd gondolkodón kinézett a rácsok között. Néhány percig még némán figyelte ahogy elvonult előttünk két katona, majd lassan felém fordult.

- Egy esélyt mindenki megérdemel. Segítek, de csak akkor, ha te is segítesz nekem. - mondta, mire én belegyezően bólintottam.

- Persze attól függ miben. - tettem hozzá.

- Hagynod kell egy jelet, hogy itt voltál, hogy ne bántson engem Dagur. Az én feladatom volt idehozni téged, az övék meg itt tartani. Szóval ez már nem az én hibám lesz.

- Rendben. - mondtam, majd előhalásztam a tőrömet, és odanyújtottam neki. - Elrejtőzöm, te pedig mondd azt, hogy itt szaladtam el a cella előtt, és elejtettem ezt. - gondoltam ki a tervem, és visszamentem a sarokba, majd elbújtam a hordó mögé. Már csak abban kellett reménykednem, hogy nem fog elárulni Alex. Hallgattam, ahogyan idehívja az őröket, és Dagurt is aki vérben forgó szemekkel vicsorítva ért ide. Gyorsan visszakaptam a fejem, és inkább csak hallgatóztam nehogy észrevegyenek. Dagur úgy trappolt ide akár egy felbőszült bika, és mérgesen csapott egyet a rácsra.

- Mit akarsz? Remélem fontos dolog miatt hívtál, mert nincs türelmem ahhoz, hogy meghallgassam a nyavalygásod. A lányt keressük, és sehol sincsen. - kiabálta magából kikelve.

- Miatta szóltam. Itt futott el az ajtó előtt. Tessék, ezt út közben ejtette el. - nyújtotta oda a tőröm, és fél szemmel láttam ahogyan elsimulnak Dagur arcán a méregtől összehúzódó ráncok.

- Merre ment?

- Fel az emeletre. Biztos az egyik szobában bújt el. 

- Engedjétek ki. - szólt Dagur a mellette álló katonának, aki leakasztotta nyakából a kulcsot, majd elfordította a zárat. - Te pedig maradj itt ha vissza jönne. - szólt oda Alexnak, majd elviharzott. Vártam még egy kicsit, majd kiléptem a búvóhelyemről, és a fiú mellé léptem.

- Merre van a hátsó kijárat? - kérdeztem, miközben elvettem a kezében lévő fegyverem.

- Egyenesen a folyosón, és a második kanyarnál balra. Az ajtó nagyon jól el van rejtve, és beleolvad a falba, plusz még egy őr is áll ott.

-  Kössz! - mondtam azzal sietős léptekkel elindultam. 

Áthaladtam egy szűk folyosón, ahol az omladozó plafon csoda, hogy nem szakadt rám. Mihelyst kiértem onnan leporoltam magamról a szürkés port, és a lepattogzott festéket ami fogalmam sincs, hogy került rám, mert a simára meszelt régi fal nem volt lefestve. Vagy lehet, hogy az akkori festmények maradványa lehetett. De ezen nem gondolkodhattam, mert ki kellett jutnom. Hirtelen hangokat, és a közeledő léptek neszét hallottam. Gyorsan benyitottam az egyik ajtón ami mellettem volt, majd becsuktam magam mögött. Egy gyerekszoba lehetett, baldachinos kisággyal a sarokban, és két kissé kopott babával a polcon. Egy megsárgult oldalú kis mesekönyv is volt ott, de a ruhák hiányoztak, és szinte üres volt a szoba. A függönyök lyukasan lógtak, az ablakok piszkosak voltak, és ki se lehetett látni a karcolásos, poros, sok éves üvegen. Lehet, hogy elköltözött az a család amelyik itt lakott, és csak olyan tárgyakat hagytak itt, amikre már nem volt szükségük. Bár ez a vár több mint száz évesnek tűnik, szóval ki tudja mi történt itt. Vártam még pár percig, míg el nem csitult minden zaj, és lassan lenyomva a kilincset kimerészkedtem, és folytattam az utam. Elkanyarodtam balra ahol Alex mondta, hogy forduljak el, és mentem tovább majd megpillantottam az ajtóban ácsorgó őrt. Hátrálni kezdtem, de nem volt szerencsém, mert megfordult, és pont felém pillantott. Gonosz szadista vigyor jelent meg az arcán, és elkezdett felém lépkedni.

- Hová, hová kisasszony? - kérdezte miközben egyre közelebb ért hozzám. 

- Ki a várból. Akár rajtad keresztül is. - válaszoltam pimaszul, és egyre bátrabbnak éreztem magam ahogyan a jelem felragyogott, és az ereje próbált kitörni a kezemből. Én irányítottam, és csak az engedélyre várt, hogy kiszabadulhasson, és megmentsen. Az ökölbe szorított kezem ellazult, és az ujjaimból fénycsóvák törtek elő. Ahogy mozgattam a kezem ostorként csaptak le, mire meglepődött, és megpróbált elmenekülni. Ekkor leesett a földre az ostorom amit Hibbanton kaptam, és már el is felejtettem, hogy a csuklómra volt rátekerve. Felkaptam, és nagyot lendítettem vele, mire az belekapaszkodott a lábába, és a pengéi belemélyedtek a húsába. A nyaka köré pedig az én fényes köteleimet csavartam, és elkezdtem magam felé húzni. A szemeiben félelem tükröződött, és megláttam a tükörképem, amint az íriszeim körvonala egyre fényesebben, sárgán világít. 

- Hol van a kulcs? - kérdeztem, de némán összébb húzta magát. Ekkor visszahúztam az ostorom, és rátekertem a csuklómra, majd az erőm fényes füstkígyóként visszább kúszott. Az izmaim megfeszültek, és most egy kemény fegyverré akartam, hogy váljon, mire a fény sűrűbb lett, és mintha meg is szilárdult volna. Éles, égető fénypengéknek néztek ki. Belekarmoltam a levegőbe, mire hosszú, véres sebeket, csikarásokat ejtett az ellenség karján. Ahogy mozdítottam a kezem, úgy mozdult az erőm is. Ha egy ujjal csináltam valamit, akkor csak egy fénycsík jelent meg. Aztán felfelé fordítottam kinyújtott tenyeremet, és arra koncentráltam. Egy nagyobb fénycsóva jelent meg, ami megvilágította az egész folyosót. Olyan volt, mint amilyet Amira is tud csinálni, és ez miatt találtam ki az erdőből mikor először találkoztam vele. A katona a szeméhez kapott, és rögtön ki is használtam, hogy egy kis időre megvakult. Az erőm fényes kötelekként a két csuklójára, és a nyakára csavarodott, majd berángattam magam után egy szobába, ahol hozzá kötöttem az ablak vasrácsainak. Még szerencse, hogy hoztam a szütyőmben kötelet, amiből le tudtam vágni az akciómhoz szükséges hosszúságú részt. Aztán gyorsan odaszaladtam a szobában lévő ágyhoz amit már több réteg por is borított, és téptem a lepedőből egy darabot, majd bekötöttem a száját is vele, hogy ne tudjon segítséget hívni. Így legalább időt nyerek vele, hogy ezt a katonát fogják majd keresni Dagur emberei, nem pedig engem. Megnéztem, hogy elég erős lett e a csomó a kötéseken, és ekkor észrevettem a nyakában lógó kulcsot, ami félig a mellénye alatt lapult. Letéptem a vékony kis lánccal rögzített börtönajtónak a nyitóját, és már rohantam is, de hirtelen lefékeztem, mert elfelejtettem bezárni az őr mögött az ajtót. Aztán folytattam az utam, és amint odaértem a nagy böhöm vasajtóhoz beillesztettem a zárba a kulcsot ami halk kattanással kitárult előttem. Kiléptem, és végre szabad voltam. Na nem mintha megviselt volna ez az egy nap raboskodás, de azért mégis csak jobb a szabadban lenni, mint egy börtönben. Mosolyogva szippantottam bele a friss hajnali levegőbe. Leindultam az ösvényen célirányosan az elhagyatott házhoz. Nem akartam felébreszteni Hablatyékat, és én meg amúgy is egész éjjel fent voltam, szóval inkább egyedül mentem tovább. Ráadásul nem akarom húzni az időt azzal míg megvárom a többieket, mert addig Dagur megtalálhatja a megkötözött őrt, aki meg el fogja mondani, hogy megszöktem onnan. Egyre élesebben rajzolódott ki előttem a kis kunyhó, és mikor odaértem megpróbáltam kinyitni az ajtót a Gránit szigetről kapott kulccsal ami természetes jó volt a zárba. Kár volt hallgatnom Alexre, akkor nem kerültem volna ilyen galibába. Mondjuk nem is kellett volna követnem, akkor megúsztam volna a várbörtönt. De így legalább kiderült ki is Ő valójában. Lehet, hogy segít Dagurnak, és az unokatesója ennek a tébolyultnak, de attól még van benne jó is. Hiszen lehet, hogy ki se szabadultam volna, ha nem mondja el merre kell menni, és nem hazudik Dagurnak. Mondjuk lehet, hogy nélküle is megoldottam volna valahogy, csak az még legalább kétszer annyi időbe telt volna. Aztán muszáj volt befejeznem a diskurálást magammal, mert nem akartam kifutni az időből, és beléptem a házba.