5.rész Az első repülés

Sziasztok! Hoztam is az 5. részt. Jó olvasást! :)

 
Két óra alvás után kipihenten pattantak ki a szemeim.

- Hoztam pár halat, épp az imént fogtam. Remélem szereted. - tolta elém Amira a már megsütött halakat.

- Köszönöm, már éhes voltam. - mondtam, majd jóízűen befaltam az összes halat.

Mikor befejeztem láttam, hogy Amira a faroktüskéivel játszik. Megfogott egy botot a szájával feldobta, a farkával magasra ütötte, majd mielőtt földet ért volna szempillantás alatt belelőtte a tüskét.

- Ezt lődd le - dobtam felé egy kisebb fatörzs darabkát.

Meglátta Amira, és rögtön bele is szögelte az egyik fába.

- Ügyes. Amúgy neked hogy-hogy vannak tüskéid a farkadon?

- Köszi. Tudod nálunk minden 50. fényfúria aki alfa családból való kap különleges képességet. Az alfa fiának a lánya vagyok. Én ezt meg a láthatatlanná válást kaptam. Ezekben a tüskékben bénító méreg van. Akit meglövök velük több óráig vagy akár 1-2 napig is lebénulhat vagy eszméletét veszítheti. Majd egyszer elviszlek a fényfúriák rejtekhelyére. Annak a közelében van egy barlang ahol vannak írások a fúriák és lovasaik számára. Sok minden van feljegyezve a barlang falán de csak az a szöveg világít fel amit neked szántak. Minden lovasnak más küldetést és tudást szán a barlang. De viszont a helyet és amit ott bent találunk titokban kell tartanunk. Ezért senki sem tudja ki járt már ott és ki nem. - fejezte be a történetet amit én ámulattal hallgattam.

- Hihetetlen, hogy mik vannak ebben a világban, és hogy mi mindent tudsz, már alig várom, hogy felfedezzünk mindent. - mondtam izgatottan.

Ezután még beszélgettünk, és én is meséltem magamról. A távolba meredt, és ekkor cinkosan belecsíptem az oldalába.

- Na megállj, ezt még visszakapod. - mondta vigyorogva, majd elkezdett kergetni.

De hamar meg is torpantam mert egy patak keresztezte az utamat.

- Na mi az? - kérdezte önelégült vigyorral majd egyre közelített.

- Meg ne próbáld. - emeltem fel az ujjam fenyegetően, de erre elvigyorodott majd egy jól irányzott farok csapással belelökött a vízbe.

- Kössz. - kászálódtam ki csurom vizesen a patakból.

Kiálltam a napfényre és kitárt karokkal élveztem a meleg szellőt amitől hamarosan meg is száradtam.

- De jó lenne repülni - gondoltam.

- Hát akkor mire vársz? - kérdezte Amira, és lejjebb hajolt, hogy fel tudjak mászni a hátára.

Ekkor kissé bizonytalanul, de izgatottan felültem rá. Elrugaszkodott majd kitárt szárnyakkal a levegőbe emelkedett. Egész jól ment, de mikor Amira úgy gondolta tesz egy kanyart rögtön le is csúsztam a hátáról.

- Áááááááá - sikítoztam mikor azt láttam, hogy Amira ahelyett, hogy elkapna boldogan szelte tovább az eget. Pár méter választott már el a tengertől mikor újra rajta találtam magam.

- Már a tengernél is vagyunk? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen, de ennél azért jobban kapaszkodj. - kérte nevetve.

Majd kipróbálta velem a zuhanó repülést aminek a következtében a farka végében kötöttem ki. Vissza másztam a hátára, és ráérősen repkedtünk még egy darabig. Megnéztem az időt és ekkor elkerekedett a szemem ugyanis 2 perc múlva 5 óra lesz.

- Te jó ég el fogunk késni!  - mondtam ijedten.

Előhalásztam egy kötelet a táskámból amit szerencsére betettem, és a nyaka majd a mellső lábai között végig tekertem, és a tetejére kötöttem egy hurkot, hogy majd bele tudjak kapaszkodni.

- Na mutasd meg mit tudsz! - mondtam neki eltökélten.

- Te akartad, de akkor kapaszkodj erősen. - válaszolta.

Ekkor hirtelen hihetetlen sebességre váltott át. Egy idő után már nem is bírtam nyitva tartani a szememet a szembe jövő erőteljes széltől és az elképesztő száguldástól. Pont a vendégek előtt estünk be az ajtón. Amira fellopódzott a lépcsőn, és kiszagolta melyik az én szobám majd be ment oda.
A vendégek közben megérkeztek, és sajnos nekem is jelen kellett lennem. Ráadásul nem lehet elmondani róluk, hogy sietnek haza, és nem túl izgalmas társaság volt a szüleim munkatársai. Amikor végre elmentek felszaladtam a szobámba. Kinyitottam az ajtót, és a csodálkozástól leesett az állam.