Sziasztok!
Megérkeztem a folytatással, és az eredményhirdetéssel! Nem sokan küldtétek el a megfejtést, de így majd több meglepetés ér titeket. Akik meg elküldték a helyes szót, azoknak lehetett egy kérdésük a történettel kapcsolatban, amikre már válaszoltam. :) Itt vannak a nyertesek:
Bársony Enikő
Metal Dragon
Dóri
Helga
Na, és itt van a rész is, amivel késtem egy két napot, de nem volt időm írni kirándulás közben. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :)
Nem sokat teketóriáztam azzal, hogy körülnézzek, csak haladtam előre míg el nem értem a könyvespolchoz. Amúgy sem volt sok látnivaló. Egy egyszerű kis ház volt fából barkácsolt berendezéssel, ütött kopott edényekkel, és két szobával. Végig húztam az ujjam a könyvek gerincein, miközben nagy odafigyeléssel tanulmányoztam a köteteket. A legtöbbnek fekete kemény borítója volt, de akadt a barna szín árnyalataiból is néhány. Egyszer csak megakadt a szemem az egyiken amin egy kis vörös beütés is volt, de azt csak az éles látásomnak köszönhetően vettem észre. Leemeltem a polcról, és kezeim között megforgatva jól szemügyre vettem. Még jobban koncentráltam, hogy még az apró vörös elmosódásokat is észre vegyem, mire lassan kirajzolódott rajta egy sárkány jele. Rögtön tudtam, hogy ez az amit keresek, és leültem az asztalhoz, majd fellapoztam a könyvet. Sárkányfajták voltak benne, és hiába keresgéltem nem találtam semmi újat, vagy érdekeset. Amikor már harmadjára is a végére értem sóhajtva csuktam össze. Csalódottan borultam rá a könyvre, miközben a sarkait piszkáltam, és kapargattam mintha rejtenének valamit. Addig csináltam ezt a tevékenységet míg meg nem untam, majd felálltam, és folytattam a keresést. Átnéztem az összes könyvet, és már a végére kezdett nagyon elegem lenni belőle. Kapkodósan lapoztam át a maradékot, és már majdnem elértem az utolsó darabot, mikor kirepült az éppen kezemben tartott szótárból egy cetli. Nemtörődöm módon lehajoltam érte, és kihajtogattam, gondolván, hogy úgysem lesz benne semmi különös. Ahogy olvastam egyre jobban kikerekedett a szemem. Bőszen faltam a sorokat, de lapocska ketté volt tépve. Ez nem igaz! Egyre jobban kezdett felmenni bennem a pumpa, de muszáj volt megtalálnom a másik felét. Elkezdtem visszarakni a könyveket a polcra, mivel már egy sem maradt átnézetlenül. Amikor az utolsót tettem vissza a helyére, beleakadt a borítója az övembe. Egy titkos kis rés volt az, és onnan esett ki a lap félbeszakadt része, ahol megkapartam a körmömmel. Biztos fellazítottam a vöröses sárkány mintás könyv borítója titkos oldalát. Hát még is csak jó volt a gyanúm, hogy ebben a könyvben lesz! Kinéztem az ajtón, a kezemben a lapokat szorongatva, és miután megbizonyosodtam, hogy tiszta a levegő, bezártam az ajtót, és futásnak eredtem. Meg megcsúsztam a lejtős jeges úton, de kitartóan haladtam tovább, miközben a szél arcomnak csapta hideg fuvallatait. Végre leértem az ösvényen, és megláttam amint a többiek nyújtózkodva, és a szemüket dörzsölgetve kótyagosan lépdeltek kifelé a barlangból. Amint felém fordultak, nagy nehezen kivették a távolból a futó, kezében lapokat lengető lányból, hogy én vagyok az. Annyira jól bravúroztam a fák között, és néhány ugrást is bele vittem, de az utolsó pillanatban egy nagy hókupac tetején landoltam. Lebukfenceztem róla, majd kecsesen talpra ugrottam, és zihálva meg havat köpködve a számból Lénáék felé nyújtottam a lapokat. Amíg az Őrző társaim elolvasták Hablatyék kérdőn néztek rám.
- Mégis hol az égben voltál? Két órája keresünk téged, te meg maraton futást rendeztél egyedül? - húzta össze a szemöldökét Hablaty.
- Hát csak megjártam Dagur börtönét, történelmi kirándulást tettem egy várban, elcsevegtem egy kicsit egy beépített kémmel aki megjegyzem Alex volt, és egész napos virrasztás után volt annyi energiám, hogy lefussak egy hegyről, miután meg kerestem azt amiért jöttünk. - fejeztem be a mesémet miután kifújtam magam. - Amúgy meg nem is kerestetek, mert láttam, hogy most keltetek fel.
- Még hajnalban kiküldtük utánad az Ikreket, hogy keressenek meg, és mondtuk rögtön szóljanak ha nem találnak meg. Azt hittük csak sétálni mentél, vagy levegőzni, mert nem bírtál aludni. Ez amúgy Fogatlannak köszönhető, hogy Asztrid meg én felkeltünk, mert álmában rúgkapált.
- Hát látom nagyon sokáig jutottak. - néztem a barlang mellett alvó bajkeverőkre. Fafej épp ekkor emelte ki a fejét egy bokorból, Kőfej pedig tátott szájjal aludt egy kövön amire ráfagyott a nyelve.
- Na rátok sem bízok többet semmit. - csóválta a fejét Hablaty, majd hirtelen rám nézett. - Mit mondtál, milyen börtön? - kapcsolt hirtelen mire a többiek is ide néztek.
- Miért? Mi tényleg elindultunk, csak elestünk, és elnyomott az álom. Igaz tesó? - lökte oldalba Kőfejet, aki felemelte a követ amire ráfagyott a nyelve.
- Iaz, mi téleg eindutunk! - beszélt kinyújtott nyelvel, majd felszisszent mikor lehúzta a kőről. Ezután nagyjából elmeséltem, hogy mi történt, mire mindenki arcán látszott egy kis aggodalom, majd kapkodósan elkezdtünk össze pakolni, hogy véletlenül se találkozhassunk Dagurral.
- Máskor inkább magamhoz kötözlek, hogy ne kerülj bajba. - suttogta a fülembe Aaron miközben megölelt.
- Oké. - válaszoltam nevetve, és vállába fúrtam az arcom.
Miután felszedtük a cuccainkat, úgy gondoltuk, hogy most inkább kihagyjuk a reggelit, hogy minél hamarabb indulhassunk, amit meg is valósítottunk volna, ha az Ikrek nem vágják keresztül a számításainkat. Ugyanis miután felszálltunk a sárkányainkra, és felemelkedtünk a levegőbe, Böff és Töff a földről nyüszítettek felénk. Visszafordultunk, és megláttuk, hogy a Cipzárhátnak nincsenek lovasai. Így hát szitkozódva visszamentünk, majd két csoportot alakítottunk. Az egyik a földön, a másik a levegőben kereste az eltűnteket. Tíz perc múlva még mindig nem találtuk őket. Leszálltunk, és megvártuk a fiúkat akik gyalog jöttek, és miután beértek minket elkezdtünk tanácskozni ami persze nem vezetett semmi jóhoz. Mindenki a magáét fújta, és már lassan kezdtek elpattanni az idegeink, mikor Hablaty felkiáltott.
- Csendet! - fújtatott mérgesen. - Így semmire se fogunk jutni, hogy egymás szavába vágva veszekszünk. Találjunk ki egy normális tervet mielőtt Dagur találja meg őket hamarabb.
- De még is mit? Fésüljük át az egész erdőt? Az órákba telhet. - vakarta meg az állát Takonypóc. Mindenki csendes elmélkedésbe kezdett. Miután megállapítottam, hogy túl fáradt vagyok egy rendes terv kieszeléséhez nézelődni kezdtem. Egyesével végig néztem mindenkin, és majdnem elkapott a röhögőgörcs ahogyan a többiek gondolkozó arcot vágtak, és a semmibe meredtek. Egyszer csak megakadt a szemem az Ikrek sárkányán aki felkapta a két fejét, és szimatolásba kezdtek.
- Figyeljetek csak! Lehet, hogy szagot fogtak! - mutattam lelkesen a lassan elinduló sárkány után.
- Ó! - csapott Hablaty a homlokára. - Hogy nem jutott eszünkbe hamarabb? Kövessük! - adta ki az utasítást. Nagy nehezen feltápászkodtunk, és a Cipzárhát nyomába eredtünk.
- Hosszú séta vár ránk. - szólalt meg hirtelen Böff.
- Lehet egész éjszakás. - tette hozzá Töff. Hát ez remek. Nem akartam még egy éjszakát alvás nélkül tölteni, de úgy látszik muszáj leszek.
- Merre mehettek? Ugye nem a vár felé? - kérdeztem a sárkánytól, miközben tolmácsoltam Hablatyéknak.
- Nem. Az erdő sötétebbik része felé mentek. - sziszegték. Ahogy haladtunk tovább egyre ismerősebb lett az útvonal. Próbáltam elindítani fáradt agytekervényeimet, és lassan be is ugrott, hogy hová megyünk.
- Ez az út a Jéglidérchez vezet! Erre jöttünk, mikor először találkoztunk vele. - közöltem boldogan, hogy felismertem. Ekkor zörögni kezdtek az ágak, mire hegyezni kezdtem a fülem. Vánszorgó léptek, fáradt fújtatás hallatszódott, mire közölte az Ikrek sárkánya, hogy utánanéz a zaj forrásának. Kiszaladt a fák sűrűjéből egy vaddisznó, de még volt ott valami. A Cipzárhát felvett egy pozíciót, ami olyan volt mintha kém lenne, és lopakodva elindult.
Sziasztok!
Elérkeztünk az utolsó kérdéshez a játékban. Az eredményeket hangoutson vagy e-mail - be küldjétek el: nimzaj.viking@freemail.hu. A következő rész a határidő. Amúgy észrevettétek, hogy lett egy menüje a blognak? Ezt Tóth Viktória segítségének köszönhetem. Hogy tetszik, szerintetek milyenek a karakterek? Ja, és nagyon köszönöm a több mint 4200 oldalmegtekintést, a kommenteket, és a feliratkozókat is! :)
9, Milyen sárkánya van a Gránit sziget törzsfőjének?
p, Dörgődob
s, Édes halál
r, Prémvadász
Alex oldalra billentette a fejét, majd gondolkodón kinézett a rácsok között. Néhány percig még némán figyelte ahogy elvonult előttünk két katona, majd lassan felém fordult.
- Egy esélyt mindenki megérdemel. Segítek, de csak akkor, ha te is segítesz nekem. - mondta, mire én belegyezően bólintottam.
- Persze attól függ miben. - tettem hozzá.
- Hagynod kell egy jelet, hogy itt voltál, hogy ne bántson engem Dagur. Az én feladatom volt idehozni téged, az övék meg itt tartani. Szóval ez már nem az én hibám lesz.
- Rendben. - mondtam, majd előhalásztam a tőrömet, és odanyújtottam neki. - Elrejtőzöm, te pedig mondd azt, hogy itt szaladtam el a cella előtt, és elejtettem ezt. - gondoltam ki a tervem, és visszamentem a sarokba, majd elbújtam a hordó mögé. Már csak abban kellett reménykednem, hogy nem fog elárulni Alex. Hallgattam, ahogyan idehívja az őröket, és Dagurt is aki vérben forgó szemekkel vicsorítva ért ide. Gyorsan visszakaptam a fejem, és inkább csak hallgatóztam nehogy észrevegyenek. Dagur úgy trappolt ide akár egy felbőszült bika, és mérgesen csapott egyet a rácsra.
- Mit akarsz? Remélem fontos dolog miatt hívtál, mert nincs türelmem ahhoz, hogy meghallgassam a nyavalygásod. A lányt keressük, és sehol sincsen. - kiabálta magából kikelve.
- Miatta szóltam. Itt futott el az ajtó előtt. Tessék, ezt út közben ejtette el. - nyújtotta oda a tőröm, és fél szemmel láttam ahogyan elsimulnak Dagur arcán a méregtől összehúzódó ráncok.
- Merre ment?
- Fel az emeletre. Biztos az egyik szobában bújt el.
- Engedjétek ki. - szólt Dagur a mellette álló katonának, aki leakasztotta nyakából a kulcsot, majd elfordította a zárat. - Te pedig maradj itt ha vissza jönne. - szólt oda Alexnak, majd elviharzott. Vártam még egy kicsit, majd kiléptem a búvóhelyemről, és a fiú mellé léptem.
- Merre van a hátsó kijárat? - kérdeztem, miközben elvettem a kezében lévő fegyverem.
- Egyenesen a folyosón, és a második kanyarnál balra. Az ajtó nagyon jól el van rejtve, és beleolvad a falba, plusz még egy őr is áll ott.
- Kössz! - mondtam azzal sietős léptekkel elindultam.
Áthaladtam egy szűk folyosón, ahol az omladozó plafon csoda, hogy nem szakadt rám. Mihelyst kiértem onnan leporoltam magamról a szürkés port, és a lepattogzott festéket ami fogalmam sincs, hogy került rám, mert a simára meszelt régi fal nem volt lefestve. Vagy lehet, hogy az akkori festmények maradványa lehetett. De ezen nem gondolkodhattam, mert ki kellett jutnom. Hirtelen hangokat, és a közeledő léptek neszét hallottam. Gyorsan benyitottam az egyik ajtón ami mellettem volt, majd becsuktam magam mögött. Egy gyerekszoba lehetett, baldachinos kisággyal a sarokban, és két kissé kopott babával a polcon. Egy megsárgult oldalú kis mesekönyv is volt ott, de a ruhák hiányoztak, és szinte üres volt a szoba. A függönyök lyukasan lógtak, az ablakok piszkosak voltak, és ki se lehetett látni a karcolásos, poros, sok éves üvegen. Lehet, hogy elköltözött az a család amelyik itt lakott, és csak olyan tárgyakat hagytak itt, amikre már nem volt szükségük. Bár ez a vár több mint száz évesnek tűnik, szóval ki tudja mi történt itt. Vártam még pár percig, míg el nem csitult minden zaj, és lassan lenyomva a kilincset kimerészkedtem, és folytattam az utam. Elkanyarodtam balra ahol Alex mondta, hogy forduljak el, és mentem tovább majd megpillantottam az ajtóban ácsorgó őrt. Hátrálni kezdtem, de nem volt szerencsém, mert megfordult, és pont felém pillantott. Gonosz szadista vigyor jelent meg az arcán, és elkezdett felém lépkedni.
- Hová, hová kisasszony? - kérdezte miközben egyre közelebb ért hozzám.
- Ki a várból. Akár rajtad keresztül is. - válaszoltam pimaszul, és egyre bátrabbnak éreztem magam ahogyan a jelem felragyogott, és az ereje próbált kitörni a kezemből. Én irányítottam, és csak az engedélyre várt, hogy kiszabadulhasson, és megmentsen. Az ökölbe szorított kezem ellazult, és az ujjaimból fénycsóvák törtek elő. Ahogy mozgattam a kezem ostorként csaptak le, mire meglepődött, és megpróbált elmenekülni. Ekkor leesett a földre az ostorom amit Hibbanton kaptam, és már el is felejtettem, hogy a csuklómra volt rátekerve. Felkaptam, és nagyot lendítettem vele, mire az belekapaszkodott a lábába, és a pengéi belemélyedtek a húsába. A nyaka köré pedig az én fényes köteleimet csavartam, és elkezdtem magam felé húzni. A szemeiben félelem tükröződött, és megláttam a tükörképem, amint az íriszeim körvonala egyre fényesebben, sárgán világít.
- Hol van a kulcs? - kérdeztem, de némán összébb húzta magát. Ekkor visszahúztam az ostorom, és rátekertem a csuklómra, majd az erőm fényes füstkígyóként visszább kúszott. Az izmaim megfeszültek, és most egy kemény fegyverré akartam, hogy váljon, mire a fény sűrűbb lett, és mintha meg is szilárdult volna. Éles, égető fénypengéknek néztek ki. Belekarmoltam a levegőbe, mire hosszú, véres sebeket, csikarásokat ejtett az ellenség karján. Ahogy mozdítottam a kezem, úgy mozdult az erőm is. Ha egy ujjal csináltam valamit, akkor csak egy fénycsík jelent meg. Aztán felfelé fordítottam kinyújtott tenyeremet, és arra koncentráltam. Egy nagyobb fénycsóva jelent meg, ami megvilágította az egész folyosót. Olyan volt, mint amilyet Amira is tud csinálni, és ez miatt találtam ki az erdőből mikor először találkoztam vele. A katona a szeméhez kapott, és rögtön ki is használtam, hogy egy kis időre megvakult. Az erőm fényes kötelekként a két csuklójára, és a nyakára csavarodott, majd berángattam magam után egy szobába, ahol hozzá kötöttem az ablak vasrácsainak. Még szerencse, hogy hoztam a szütyőmben kötelet, amiből le tudtam vágni az akciómhoz szükséges hosszúságú részt. Aztán gyorsan odaszaladtam a szobában lévő ágyhoz amit már több réteg por is borított, és téptem a lepedőből egy darabot, majd bekötöttem a száját is vele, hogy ne tudjon segítséget hívni. Így legalább időt nyerek vele, hogy ezt a katonát fogják majd keresni Dagur emberei, nem pedig engem. Megnéztem, hogy elég erős lett e a csomó a kötéseken, és ekkor észrevettem a nyakában lógó kulcsot, ami félig a mellénye alatt lapult. Letéptem a vékony kis lánccal rögzített börtönajtónak a nyitóját, és már rohantam is, de hirtelen lefékeztem, mert elfelejtettem bezárni az őr mögött az ajtót. Aztán folytattam az utam, és amint odaértem a nagy böhöm vasajtóhoz beillesztettem a zárba a kulcsot ami halk kattanással kitárult előttem. Kiléptem, és végre szabad voltam. Na nem mintha megviselt volna ez az egy nap raboskodás, de azért mégis csak jobb a szabadban lenni, mint egy börtönben. Mosolyogva szippantottam bele a friss hajnali levegőbe. Leindultam az ösvényen célirányosan az elhagyatott házhoz. Nem akartam felébreszteni Hablatyékat, és én meg amúgy is egész éjjel fent voltam, szóval inkább egyedül mentem tovább. Ráadásul nem akarom húzni az időt azzal míg megvárom a többieket, mert addig Dagur megtalálhatja a megkötözött őrt, aki meg el fogja mondani, hogy megszöktem onnan. Egyre élesebben rajzolódott ki előttem a kis kunyhó, és mikor odaértem megpróbáltam kinyitni az ajtót a Gránit szigetről kapott kulccsal ami természetes jó volt a zárba. Kár volt hallgatnom Alexre, akkor nem kerültem volna ilyen galibába. Mondjuk nem is kellett volna követnem, akkor megúsztam volna a várbörtönt. De így legalább kiderült ki is Ő valójában. Lehet, hogy segít Dagurnak, és az unokatesója ennek a tébolyultnak, de attól még van benne jó is. Hiszen lehet, hogy ki se szabadultam volna, ha nem mondja el merre kell menni, és nem hazudik Dagurnak. Mondjuk lehet, hogy nélküle is megoldottam volna valahogy, csak az még legalább kétszer annyi időbe telt volna. Aztán muszáj volt befejeznem a diskurálást magammal, mert nem akartam kifutni az időből, és beléptem a házba.
8, Hányféle anyag van a Jéglidérc tüskéjében?
u, egy
ú, kettő
í, három
- Tudtam, hogy nem stimmel veled valami. - kiáltott fel Josh.
- Akkor meg minek jelentkeztél amikor szavaztunk, hogy jöjjön e velünk vagy sem? - kérdezte unottan Fafej miközben a testvére haját ... ette?
- Mert gondoltam elvezet a házhoz, aztán meg lekopik. - válaszolta ingerülten.
- De legalább a bogyó finom volt. - szólalt meg Kőfej, miközben letörölte kezével a maszatos száját, majd Fafej ruhájába kente. - Héj, te meg mióta eszed a hajam? - kérdezte, majd fintorogva kicsavarta testvére kezéből a nyálas tincset.
- Jól van na, éhes vagyok! - szólt vissza Fafej durcásan.
- Te komolyan megetted azt a bogyót? - nézett Hablaty hüledezve Kőfejre.
- Miért? Csak mert te mérgezettet kaptál attól még én ehetek. - mondta a lány, és a szájába tömte az utolsó falatot.
- Szerintem is jó. - szólalt meg Léna, majd Takonypóc, és Halvér is bólogattak, miközben két oldalt csurgott a szájukból a lila gyümölcslé.
- Te jó ég! Nem vagytok normálisak. - fogta a fejét Hablaty.
- Nyugi, ez nem mérgező. - mondta Takonyóc.
- Honnan tudod? Múltkor is összeettél valami bogyót, és felduzzadt a nyelved.
- Az más ...
- Miben? Hogy nem te szedted, hanem valaki aki meg akar mérgezni minket? - kiabálta dühösen.
- Ez nem mérgező esküszöm. - mondta Alex, majd elvett két szem bogyót és bekapta. - Látjátok?
- De a másik az. Miért akartál minket eltüntetni láb alól? - kérdezte szigorúan Hablaty, úgy hogy én még nem hallottam ilyen határozottan beszélni. Biztos a barátai miatti aggódás hozta ki a sodrából. Eközben Amira megbökdöste a karom, és a tálamba tett néhány gyümölcsöt.
- Ez jó gyümölcs edd meg nyugodtan. - mondta, én meg köszönet képen megöleltem, és elkezdtem falatozni. Aaronnak is adtam belőle, és Asztrid is megosztozott az övén Hablattyal, így mindenki ehetett.
- Figyeljetek, inkább menjünk aludni mielőtt még több összeesküvés elméleteket szőnétek ellenem. - mondta Alex szem forgatva.
- Miért inkább megfutamodsz? - kérdezte dühödten Josh.
- Nem az én hibám, hogy bele került a bokorba pár rossz szem. - emelte fel védekezésképp a kezét.
- Most komolyan. Szerinted ki hiszi el, hogy egy bokron két színű gyümölcs terem, és hogy az egyik finom a másik mérgező. Akkor inkább hazudtad volna azt, hogy egy másik bokorról szedted, és összekeverted valami másik bogyóval. - felelte Aaron karrba tett kézzel.
- Jó, mindegy. - mondta. - Amúgy sem a barátságotok kell. - morogta az orra alatt, de olyan halkan, hogy csak én hallottam a képességemnek köszönhetően.
Az éjszaka végtelen hosszúnak tűnt a kis hegyi barlangban ahol meghúzódtunk. A többiek néha elbóbiskoltak, volt aki mély álomba merült, de én nem tudtam aludni. Jó, mondjuk erre rásegített Takonypóc horkolása is. Hiába takart be Amira a szárnyával, vagy bújt oda hozzám Aaron megnyugtatás képen, de le sem hunytam a szemem. Tehetetlenül forgolódtam miközben a fejemben nyüzsögtek a gondolatok. Egyszer csak mozgást hallottam valamelyik sarokban, és oda néztem. Koncentráltam, mire kiélesedett a látásom, és a sötétben is remekül tájékozódtam. Alex a barlang szájánál állt, és lassan elindult. Kibújtam Amira szárnya alól, és óvatosan kihúztam Aaron kezéből a kezem, majd gyorsan felkeltem, és hangtalanul utána osontam. Kíváncsi vagyok hová megy vagy mit tervez, de nem tartottam annyira jó ötletnek egyedül elindulni, mert rossz előérzetem volt. De győzött a kíváncsiság, és végig követtem az erdőn, egy patak mentén, majd egy elhagyatott régi omladozó várhoz. Lassan nyikorogva nyitódott ki a vaskapu. Nehezen lehetett lenyomni a kilincsét ami abból is látszott, hogy rendesen neki kellett feszülnie Alexnek. Igazán rá férne egy kis felújítás meg olajozás, de gondolom senki nem használja már, ha ilyen állapotban van a vár. De szerencsére nem csukta be maga után az ajtót, így nem kellett zajt csapnom a bejutással. Egy kisebb folyosón haladtunk el ahol rengeteg kis zug volt, és sok szoba ahol nagyon jól lehetett volna bújócskázni. Aztán átmentünk a trónterembe ahol a függönyök le voltak szaggatva, és lyukasan lógtak le a függönykarnisról. Régi kőből faragott szobrok voltak az ajtónál, de azt már nem lehetett elmondani, hogy mit ábrázoltak, mert sok darab le volt törve belőle, és karmolások nyoma torzította el őket. A padló piszkos, és poros volt, ezért nagyon jól látszódtak a lábnyomok rajta. A terem közepén egy hatalmas királyi asztal volt, amin régi kopott ezüst tányérok, és evőeszközök voltak kelyhekkel amik még árasztották a bor szagát. Az asztalt székek vették körül amiket teljesen beborítottak a pókhálók. A terem végében volt egy díszes trónszék amin bíbor színű párna volt arany szegéllyel. A karfa pókhálós volt, és ahogy közelebb értem egy csontváz kar lógott le róla. Megkerültem a széket, és az akkori uralkodó csontváza ült benne egy koronával a fején, palásttal a hátán, és gyűrűkkel az ujjain nagyméretű ékkövekkel. Majdnem felsikoltottam, de gyorsan befogtam a szám. Ez a hely hátborzongató volt, kirázott a hideg, és éreztem ahogyan libabőrös leszek. Aztán lementünk egy korhadt kissé ingatag lépcsőn aminek pár foka hiányzott, és egy börtön szerű helységbe értünk. A hátsó eldugott részen biztos ott voltak az akkori foglyok csontvázai amikről rohadnak le a húsok, esetleg egyéb kínzóeszközök, de mi szerencsére megálltunk, és nem kellett tovább menni. Alex megfordult, mire én gyorsan elrejtőztem egy hordó mögé. Lépteket halottam amik egyre csak közeledtek, és ismerős alakok tűntek elő a fal árnyékából, majd bezárták maguk mögött a vasrácsot.
- Hol van? - kérdezte az alak, és most már a hang alapján is teljesen meggyőződtem, hogy Ő az.
- Nem tudom. Úgy láttam, hogy követett. Biztos a várban lehet valahol. - válaszolta kicsit félénken Alex.
- Katonák! Keressétek meg, és nélküle ne merjetek vissza jönni. - hasította ketté a levegőt Dagur hangos üvöltése, majd a kissé megszeppent fiú felé fordult, és egészen közel hajolt hozzá. - Ha miattad elbukik a terv, akkor az új otthonod a vad sárkányokkal teli tömlöc lesz. - suttogta neki, de azért én jól hallottam. Ezután sarkon fordult, és ránk zárta az ajtót. Alex nagyot nyelt, majd háttal neki dőlt a falnak miközben a fejét a vasrácsnak ütögette. Én csendben lapultam a rejtekhelyemen, és nem tudtam eldönteni, hogy elő jöjjek e vagy sem. A kardja nem volt nála csak egy kis tőr, szóval fegyver ügyileg én álltam jobban. De ha leleplezném magam akkor lehet, hogy kiabálna az őröknek és elfognának. Vagy egyáltalán kit akarnak elkapni? Hablatyék közül valakit, vagy engem? De amúgy is csapdában voltam. Nagyon jó tervvel kéne előrukkolnom, hogy megszabaduljak a rácstól, Alextől, meg Dagurtól és az embereitől. Kezdtem megunni a hosszú csöndes várakozást, és első lépésben ki kellett faggatnom a cella társamat. Lassan kibújtam a hordó takarásából, és megközelítettem mikor háttal állt előttem. Kihúztam a tőröm, és a nyakához szegeztem, a másik kezemmel pedig befogtam a száját. Nem akartam, és nem is tudnék ártani senkinek sem, de megfélemlítésül ezt muszáj volt.
- Maradj csöndben, különben nem lesz jó vége! - suttogtam a fülébe, és próbáltam minél ijesztőbben beszélni.
- Nem gondoltam volna, hogy itt vagy. - vigyorgott miután levettem a szájáról a kezem.
- Most pedig válaszolni fogsz néhány kérdésemre. - nyomtam jobban a nyakához a pengét.
- Nyugi. E nélkül is válaszolok, hiszen úgysem menekülhetsz meg innen. - mondta sokat sejtően, és ravaszkás fény csillogott a szemeiben.
- Kit akar Dagur?
- Hát téged.
- Akkor miért akartad elintézni Aaront, meg Hablatyot?
- Féltem, hogy lebuktatnak. Túlságosan gyanakvóan viselkedtek. De amúgy sem szerettem volna embert ölni. Az a bogyó szédülést, ájulást, hasfájást, és hányást okozott volna. Úgy gondoltam, hogy a többiek ott maradnak ápolni őket, addig én meg elvezettelek volna a csapdánkhoz.
- De miért? Miért dolgozol egy ilyen embernek mint Ő? Sőt még meg is kérdőjelezhetném, hogy ember, hiszen úgy viselkedik mint egy szörnyeteg.
- Az unokatesóm. Nem tehetek mást, és amúgy is megszoktam már. Tudod van benne jó is, csak ezt nagyon mélyen ködbe burkolózva elrejtette. Én itt élek, és a kérésére sem akartam az Ádázok szigetére költözni. Csak megígértem neki, hogy ebben az akcióban segítek neki.
- Igen. Talán mindenkiben van valami jó. De neki teljesen elhomályosítja a józan eszét az őrült rögeszméi. - gondolkodtam, de hirtelen kattant valami az agyamban. - Milyen akció? Mit terveztek? - gyanakodtam.
- Nem mondott sokat, csak annyit, hogy el kell fogni téged, mert te bírsz a legnagyobb erővel az Őrzők közül.
- Szerinted mit tervez? - engedtem le a fegyvert tartó kezemet, mire rögtön kapcsolt, és előrántotta az övét. Először csodálkozva néztem, majd szemöldököm felhúzva merészen álltam a farkasszemezést. Előrántottam a kardom, és titokzatosan, mélyen belenéztem a szemébe jelezve, hogy nem ajánlatos kikezdeni velem. Erre inkább visszatette a tőrt a tokjába, és megadóan felemelte a kezét. Én is vissza raktam a kardom a hüvelyébe, amin nem kicsit lepődött meg.
- Remélem nem töröd a fejed a közelharcban, mert akkor inkább előveszem a kardom.
- Miért? Ennyire béna vagy benne? - próbált bosszantani, mire letepertem, rá térdeltem, és hátracsavartam a kezét. Tök jó, hogy ilyet is tudok, pedig nem jártam önvédelemre, se sehova, csak Hibbanton gyakoroltunk harcolni, meg általában a tévében láttam, hogyan kell verekedni. Vizuálisan megjegyeztem sok mozdulatot, de nem hittem volna, hogy gyakorlatban, élőben is menni fog. Még jó, hogy olyan sok akció filmet néztem meg apával, pedig a nagy része nem is nagyon érdekelt.
- Megfelel a válasz? - kérdeztem vigyorogva, és örömittasan.
- Aha, de most már elengedhetsz. - szólt nyöszörögve. Lemásztam róla, és harcra felkészülten álltam előtte.
- Nem támadlak meg. - közölte nyugodtan. - Fáradt vagyok, meg amúgy sem bántok lányokat.
- Akkor segíthetnél megszökni is.
- Felejtsd el. Amúgy nem tudom, hogy észre vetted e, de én is be vagyok zárva ide.
- Merre lehetne legkönnyebben kijutni a várból? - próbálkoztam tovább, de Ő csak a fejét csóválva sóhajtott. - Kérlek! - szóltam sokkal barátságosabban ami eléggé meglepte.
- Ha kijutnál innen, a hátsó bejáratnál a legbiztonságosabb. Ott csak egy őr áll. Vagy itt az ablakon. - mutatott mögém. Odamentem, és lenéztem, de az ablakon rácsok voltak, és tíz méter magasan voltunk. Szóval ez kilőve.
- Merre van a hátsó kijárat? - kérdeztem hátha van egy kis szerencsém, és elmond pár hasznos infót.
7, Mit mesélt Hablaty, hogy mire használták Hibbanton a pincéket?
n, Oda lehetett menekülni sárkánytámadások esetén, és az élelem raktározására.
m, Fegyverek, bundák, szőrmék tárolására.
l, Halottak hamvait tartották ott.
- Kik vagytok ti? - kérdezte valaki aki azt hiszem a katonák vezetője volt, majd rám szegezte a dárdáját, mert én álltam legelöl. De nem féltem, és nem is kellett hátrálnom, mert tábornok megtette helyettem Amira vészjósló közeledtét látva.
- Mi csak látogatóban vagyunk. A Gránit sziget vezetője kért meg minket, hogy hozzunk el néhány holmit a rokonától. - mondta Aaron.
- Hová valósiak vagytok?
- Hibbant szigetről. Az apám a törzsfő. - szólalt meg Hablaty.
- Rendben. Ismerjük Pléhpofát, és szövetségesek is vagyunk mindkét szigettel, ezért átengedünk titeket. De vigyázzatok a sárkányaitokkal, mert nem mindenki tűri meg őket. - mondta, majd lassanként elmentek kivéve egyet aki oda sétált mellénk. Levette a kapucniját, és egy velünk körülbelül egy idős srác nézett ránk csábos mosollyal. Világos barna, enyhén szőkés árnyalatú kicsit a szemébe lógó haja volt. A szeme szinte már fekete olyan sötét, és komolyan, fürkészve nézett ránk. Kemény bőrmellénye volt és két vállvértje, ami hasonlított a hibbanti emberek öltözködési szokásához. Fekete nadrágját fekete öv tartotta amin egy kardhüvely lógott.
- Sziasztok! Hallottam amit beszéltetek, és szívesen állnék a rendelkezésetekre. Tudom merre van legközelebb az a régi ház. - kacsintott Asztridra, mire a lány felvonta a szemöldökét.
- Egyedül is el boldogulnunk, de köszi, hogy felajánlottad. - mondtam, mire közelebb jött hozzám, és kezet csókolt nekem.
- Egy ilyen szép hölgynek bármikor segítek. - mondta kajánul vigyorogva, miközben én fintorogva töröltem le a kezem.
- Szerintem sem kell a segítséged. - tolta arrébb Aaron, mire Hablaty hevesen bólogatni kezdett, mi meg Asztriddal össze vigyorogtunk. Csak nem féltékenyek a fiúk?
- Akkor szavazzunk! Tegye fel a kezét aki szerint jöjjön ... - kezdte Kőfej.
- Alex. - segítette ki a fiú, miközben az ujjaival idegesen dobolt a combján. Kicsit furán viselkedik, de Aszridot elnézve nem csak én láttam így. Az Ikrek, Léna, Josh, Takonypóc, és persze Halvér is jelentkezett aki nem szeretett volna sokat gyalogolni. Hát akkor leszavaztak minket.
- Úgy látszik megyek, ... - küldött egy puszit Lénának, aki kicsit elpirult, és lekapta a kezét.
- De jó, egy nőcsábásszal van dolgunk. - súgtam nem túl lelkesen Asztridnak.
- Nyugi, ahányszor hozzánk akar érni, annyiszor töröm el az egyik végtagját. - vigyorgott gonoszul.
- Jó terv, majd segítek! - nevettem fel.
Elindultunk, és folytattuk az utunkat a felfelé vezető kis kacskaringós úton. A kövek a lábunk alatt csúszósak, és jegesek voltak. Odafigyelve haladtunk, de párszor így is sikerült néhányunknak elesnie. Már láttam a kis kunyhó szürke poros oldalát, aminek mentén öt lombos fa húzódott. Egy kettőnek meglátszott az ágain, hogy milyen hóvihar is szokott erre elsöpörni. A ház tetejéről hiányzott néhány cserép, az ajtó fából készült ami már szinte korhadt volt, és volt egy kis ablaka aminek be volt törve az üvege. Már éppen kanyarodtam volna el a házhoz, de Alex rám szólt.
- Nem arra van. A ház a hegy tetején áll. - mondta.
- De hiszen ezt a címet adták meg. - mondtam hitetlenkedve.
- Akkor lehet, hogy elírták. - szólt türelmetlenül.
- Azért megpróbálom hátha nyitja a kulcs a zárat. - indultam volna el, de a csuklómnál megszorított, és vissza rántott.
- Mondom, hogy nem az. Nem érted, hogy arra kell menni! - szólt rám erélyesebben, miközben előre mutatott.
- Ha még egyszer hozzá mersz érni betöröm az orrod. - közölte olyan nyugodtan Aaron, hogy az már félelmetes volt, és maga mellé húzott.
- Nyugi már. - mondta, majd felém fordult. - Ne haragudj, csak rossz napom volt ma. - szabadkozott bűnbánóan, de valahogy nem tudtam hinni neki.
- Inkább induljunk. - mondtam fapofával, és követtem a többieket.
Az út közben sokszor próbált velem beszélgetni Alex, de én unottan csak egy szavas válaszokat adtam: " Aha ", " Igen ", " Klassz ", " Érdekes ". Egyszerűen nem volt kedvem elviselni a társaságát, főleg nem az " izgalmas " sztorijait hallgatni a csatáiról, hogy melyik sebet honnan szerezte, hogy mennyit eddz naponta stb.
- Na, és milyen a könyv? Sok sárkány van benne? - kérdezte mire azonnal felkaptam a fejem.
- Mi? - kérdeztem csodálkozva.
- Semmi, semmi. Csak izé ... gondolom van valami könyvetek amibe jegyzeteltek - hadart, de rögtön feltűnt, hogy hazudik. Ezután nem nagyon beszéltünk, és kerülte a témát, de engem nem hagyott nyugodni az a kérdés. Biztos vagyok benne, hogy több van emögött és nagyon remélem, hogy nem a könyvemre gondolt. De az nem lehet, hiszen nem tudhat róla. Vagy még is? Ezen gondolkodtam egész úton, de aztán hirtelen megállt előttem Alex, én meg neki mentem és így tovább a többiek is egymásnak.
- Itt pihenjünk meg, még bőven van időnk oda érni, és megmutatnék nektek egy szép helyet. - mondta Alex, majd elindult az erdő közepe felé. Hát nem mondom szörnyen jó ötlet volt ez tőle. Alig tudtunk haladni, és percenként majdnem fel elestünk egy egy fa kiálló gyökerében. Rengeteg bucka volt, és nagyon szűk volt a hely, hogy a sárkányok is jöhessenek velünk ezért ők repülve tették meg az utat. Még Fogatlan is akinek a műfarok szárnyát kifeszítette Hablaty, így könnyedén pajkoskodott felettünk a többi barátjával. Vagy tíz perc elteltével végre oda értünk, de nem tudtam mi a szép itt vagy mit kéne nézni. A többiek is tanácstalanul forgolódtak. Alex elhúzta a fa ágait, és szemünk elé tárult egy ... aprócska piknikező helyhez hasonlító kis tisztás. Egy nagy farönk volt a közepén amire helyet foglaltunk, csakhogy nem fértünk el mind rajta, úgyhogy egymást próbáltuk lelökni. Tulajdonképpen Takonypóc, és Fafej volt az áldozat akik a két szélén ültek, így mi egy csapatként próbáltuk letaszigálni valamelyiket. Aztán Takonypóc csak úgy egyszerűen felállt, mire Fafej eleresztett egy győztes vigyort, majd a karjait összefonva maga előtt peckesen felemelte az állát. Ám a diadala nem sokáig tartott, ugyanis Takonypóc a hátához ment, és nemes egyszerűséggel lerúgta onnan a hóba.
- Héj, ezt még visszakapod! - kiáltott rá Fafej, majd a ruhájáról a fiúra szórta a havat. Aztán egy kis keresgélés után meglátott egy nagyobb lapos, és sima követ amire ráült. Szólni akartam neki, hogy nem ajánlatos, de persze egy két pillanat múlva fel is ugrott.
- Lefagyott a hátsóm. - jelentette ki, mire elröhögtük magunkat, majd helyet foglalt mellettünk egy fatuskón amit a fiúk rejtettek el heccből.
- Várjatok, hozok valami nagyon finomat. Ezen a szigeten különleges, és csak néha terem. - mondta, Alex azzal eltűnt a szemünk elől. Pár perc múlva ismét megjelent, és egy tálka formájúra összehajtogatott lapuleveleket hozott nekünk amiben pár virág alakú bogyó volt. Megnéztük egymásét, és mindenki világos lilát kapott, kivéve Aaront, és Hablatyot akik sötét kéket. Villám Aaron sárkánya megszagolta a kis gyümölcsöt, majd morogva, és fújtatva kilökte azt a gazdája kezéből.
- Mi ütött beléd? - kérdezte felvont szemöldökkel Aaron. Villám próbálta elmagyarázni, majd inkább rám nézett, és elmondta miért tette, mire csodálkozva meredtem rá. Villám várt még egy kicsit, de még mindig nem eszméltem föl, ezért elkezdett lökdösni, de az sem használt. Aztán megunva ezt egy kis villámot lőtt a lábam elé amitől rögtön megugrottam.
- Elmondanád végre nekik is? - kérdezte a sárkány.
- De ez nem lehet. Miért tenné?
- Higgy nekem. A mi szigetünkön is volt ilyen, de már elpusztítottuk, mert sok sárkányt megmérgezte. Nem hagyom, hogy ártson a gazdámnak, meg nektek. - mondta határozottan.
- Az a bogyó mérgező! - löktem ki Hablaty kezéből is aki most akart bekapni egy szemet. Fogatlan odament, és megszagolta, de ő sem volt jó véleménnyel. Fogát kimeresztette, és halálos tekintettel morgott Alexra, mintha azt sugallná, hogyha a haja szála is meggörbül a kis gazdájának akkor ő lesz a rémálmainak okozója.
- Ó, ne haragudjatok! Biztos véletlenül belekeveredett a bokor termései közé. - vágott ártatlan arcot. - Hallottam már olyanról, hogy a bokor termései között akad néhány mérgező is. De szerencsére nem történt semmi baj. - mosolygott, de a szája sarkában észre vettem egy apró fanyar grimaszt ami elárulta, hogy nagyon nem így gondolja. De miért tenne ilyet? Hiszen azért jött velünk, hogy segítsen, és a katonaság is bele egyezett, hogy velünk jöjjön. Vajon tudják, hogy áruló? Vagy lehet, hogy csupán ez egy véletlen baleset? De miért pont Aaront, meg Hablatyot szemelte ki? Van valami célja, vagy egyszerűen csak egy őrült, pszichopata? Nem tudom, de jobb elővigyázatosnak lenni, és én a magam részéről nem igazán bízom benne. Megpróbálom nyitva tartani a szemem hátha egy idő után válaszokat is kapok a kérdéseimre.
6, Az Őrzők barlangjában milyen mintába kellett beletenni a kezünk/mancsunk?
x, háromszög
y, kör
z, négyzet
Ahogy haladtunk tovább, már teljesen megszoktuk, hogy Amirát egyszer elveszítjük a szemünk elől, máskor meg hirtelen felbukkan valahol. De most már vagy tíz perce nem láttam sehol, és komolyan aggódni kezdtem érte. Folyamatosan nézelődtem, és forogtam, hogy minden picikét is szokatlan dolgot észrevegyek hátha úgy előkerül a sárkányom. Akár egy sárdarabot a szinte már vakítóan fehér tiszta hótengerben, vagy a fa ágairól himbálódzó, letörni készülő gallyakat, de még a nagyobb hókupacokat is hátha rejtőzik benne valami. Ennek köszönhetően persze nem néztem a lábam alá, és sikeresen eltanyáztam. Nagyon rossz előérzetem volt, és kezdtem kétségbe esni, hogy valami fog történni Amirával, vagy akár velünk. Még mindig a havas földön üldögélve filóztam mikor egy kéz megragadott és felhúzott.
- Így meg fogsz fázni, gyere. - mondta Aaron biztatóan nézve, hogy nem lesz semmi baj.
- Ugyan már, lazíts egy kicsit. Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, és fogadjunk Amira pár percen belül itt fog ugrálni melletted. - mondta Josh, és eddig ez volt a legkedvesebb megnyilvánulása.
Bár rájöttem, hogy csak azokkal ilyen arrogáns akiket nem ismer, és nem bízik meg bennük. De ahogyan egyre több időt töltünk egy társaságban egyre jobb fejnek tűnik.Gyorsan lehajoltam, hogy felkapjam a földre esett szütyőm, de eközben észre vettem egy kígyó farok szerű fehér valamit kilógni a hó mélyéből. Hozzá akartam érni, de hirtelen tüskék nőttek ki a bőrén ami megszúrta az ujjam ami lefagyott, és jéghideg lett aztán gyorsan eltűnt.
- Ööö, srácok! Azt hiszem megfagyott az ujjam. - mondtam miközben reménytelenül próbáltam megmozdítani.
- Miért nem hoztál kesztyűt, ha ilyen fázós vagy? - kérdezte Takonypóc.
- Mert mondjuk nem a hideg fagyasztotta le? - kérdeztem vissza.
- Mi történt? - jöttek közelebb a többiek miközben az jéggé dermedt ujjamat vizslatták.
- Valami kígyószerű fehér izének a tüskéje szúrt meg. - válaszoltam.
- Ez különös. Fürge fullánk nem lehet, hiszen az nem fehér hanem zöld színű, és az az egész testet lefagyasztja ha megszúrja a fullánkja. - gondolkodott Hablaty. Eközben idejöttek hozzám a sárkányok és elkezdték felmelegíteni az ujjam amit már nem is éreztem. Egy bő félóra után végre be tudtam hajlítani az ujjam, és elkezdtem érezni ahogyan az ereimben lüktető vér felmelegíti. Ekkor hirtelen támadt egy ötletem, és vissza szaladtam oda ahol találkoztam a lénnyel. Ott volt a halvány csík szerű nyoma ami megmutatta, hogy merre ment.
- Kövessük! Hátha rátalálunk Amirára is. - mondta Hablaty, mire mind bólintottunk, és figyelmesen pásztázva a földet elindultunk. Egy hosszú lejtőn kellett végig menni, aztán mikor leértünk az aljára jobbra kellett fordulni ahol viszont megszűnt a nyom. Egy nagy farakás, és bozótos állta el az utunkat.
- Én ajánanám, hogy inkább forduljunk vissza. - szólalt meg Halvér miközben félve nézett szét.
- Figyelj, gondolj bele, hogy lehet egy új sárkányt is felfedezhetünk erre. - győzködtem.
- Ahj, ezt utálom magamban. - mondta, majd ő is elindult velünk, és elkezdtük megmászni a farakást, majd átverekedtük magunkat a dzsumbujon. Felértünk a tetejére, majd elhelyezkedtünk lesben egy bokor takarásában. Hamarosan kiemelkedett a hó alól egy sárkány aminek a hátán és a farkán a gerince mentén éles tüskék sorakoztak amikre ráismertem hiszen egy olyan fagyasztotta le az ujjam. Közepes termetű volt, hosszú végtagokkal.
Lassan, óvatosan lépdelt előre, nagyon körültekintően és lesben állva, de nem értettük miért hiszen egyedül volt. Ekkor hirtelen megjelent Amira, aki mint kiderült végig ott volt csak láthatatlanul. De nem mozdult csak ott állt egy helyben és morgott. Szárnyát fenyegetően a magasba emelte miközben kilőtt a sárkányra néhány tüskét. A sárkány kikerülte majdnem az összeset, de az egyik eltalálta a farkát ami teljesen lebénult, és csak vonszolta maga után. Összeszűkült mérges szemekkel nézett Amirára, majd jégcsapokat lőtt Amirára, aki a szárnyával gyors mozdulattal elterelte a lövedék útját. A sárkányom felemelte az egyik mellső lábát, de a többit nem tudtam és ekkor megértettem, hogy le vannak fagyva a lábai ahogyan az én ujjam volt. Felálltam, és a jó reflexeim miatt nem tudtak utánam kapni, én meg a két sárkány közé rohantam. A sárkány megint tüzelt, de Amira a szárnyaival beterített, és egy plazma bombával válaszolt vissza. Nagy nehezen kikecmeregtem onnan, majd a többiekhez mentem akik ideszaladtak utánam.
- Ti meg mit kerestek itt? - kérdeztem.
- Szerinted? Segítünk nektek. - válaszolták.
Ahogy jobban megnéztem a sárkányt beugrott egy kép az Őrzők könyvéből. Nagyjából átnéztem a sárkány fajokat, és némelyik megmaradt az elmémben. Szerencsére ez a sárkány is, és elkezdtem hangosan sorolni amire emlékeztem, hogy mit lehet tudni róla.
- Ha jól emlékszem a fajtája neve Jéglidérc. A tüskéi lefagyasztanak, és minél nagyobb a tüske annál több mérget tartalmaz. A tűz ereje jégcsap. Egyszerre akár hármat is ki tud lőni, és a lövések száma 10. A hó alól vadászik. Úgy ennyi maradt meg. - mondtam, de mivel nem válaszolt senki feléjük fordultam. Pislogás nélkül, és mozdulatlanul meredtek rám. - Mi az? Lefagyasztottak titeket? - kérdeztem viccelődve.
- Te ezt meg honnan tudod? - rázta meg értetlenül Hablaty a fejét.
- Az legyen az én titkom. - válaszoltam. - Nem mondhatok el mindent, így is elég, hogy tudjátok, hogy Őrző vagyok.
- Oké, akkor próbáljuk meg megszelídíteni. - javasolta Hablaty, majd lassan elkezdett közelíteni a sárkányhoz aki majdnem leharapta a kezét.
- Na, hamarosan műkéz is kell a műlábadhoz. - kuncogott fel Takonypóc, mire Asztrid jól belekönyökölt az oldalába, amitől fájdalmas arcot vágva rögtön elhallgatott.
A Jéglidérc oda jött hozzánk, majd öt méteres távolságban megkerült mindegyikünket, majd megállt előttem. Vicsorogva araszolt közelebb, mire Amira felüvöltött, és készenlétben állt, hogy lőhessen. Ahogy koncentráltam a jelem világítani kezdett, és utána olvastam a könyvemben, hogy ilyenkor az íriszem körvonala is halványan, sárgán világít. Ekkor odaugrott hozzám a sárkány és a szárnyai közé zárt. Nem sokkal utána el is engedett, és rögtön elhátrált. Nyilakat találtam a földön, és ez után hangos csatakiáltás kíséretében katonák kezdtek el rohanni felénk. Ránéztem a sárkányra aki már barátságosabban nézett rám, majd megköszöntem, hogy megmentett hiszen azok a nyilak a földön pont engem vettek célba. Hirtelen felkapott a hátára, majd a farkát meglegyintette, és Amira lefagyasztott lábaira ütötte amik rögtön ki is olvadtak.
- Szóval van ellenszere is a méregnek? - kérdeztem.
- Igen, a tüskémben két anyag van. A fagyasztó méreg, és az ellen széruma. - válaszolta.
- Van neved?
- Ha adsz lesz. - mondta, majd Hablatyék is felszálltak a sárkányaikra, Amira meg mellénk repült, és gyorsan elhúztuk onnan a csíkot.
- Legyen Jégvirág. - döntöttem végül, majd vissza néztem a katonákra akik világos barna bundában, lándzsával, és kardokkal szaladtak utánunk.
Nemsokára be is értünk a faluba, és mielőtt leszálltunk volna körül néztünk nem követtek e idáig a harcosok. Egy ösvényen haladtunk tovább ami egy dombon vezetett fel, és a fák között elrejtve kandikált ki annak a háznak a kéménye amelyiket mi keressük. Megálltunk a elletünk lévő bódénál, és forró teát szürcsölgetve pihentünk egy kicsit, mert a többiek nem akartak tovább menni. Eközben néhányan próbálták megsimogatni, vagy csak a közelébe menni Jégvirágnak aki a hátam mögött feküdt a hóban, de mindenkire morgott, és arrébb kúszott ha meg akarták közelíteni. Amira oldalának dőltem, aki időközben ide jött mellém, majd azon gondolkoztam, hogy kik támadhattak ránk az erdőben. De ezen nem kellett sokáig töprengenem, mert a következő pillanatban két kiáltozó emberre lettem figyelmes.
- Ott vannak a betolakodók! - kiáltották, majd hamarosan meg is jelent az a kisebb sereg akivel már volt szerencsénk találkozni. Körbe vettek, mire a sárkányok felugrottak, és védelmezően elénk léptek.
5, Kit/Mit kerestek Asztridék mikor először látta meg őket Nimzáj Hibbanton?
a, Hablatyot
b, Pléhpofát
c, Sárkányok könyvét
Most pedig következzen a várva várt folytatás! :)
Egy kis dobozka volt amiben egy könyv pihent, és egy másik nyelven az volt rá írva, hogy Az Őrzők Könyve. Karmazsin piros bőr borítóját arany motívumok ékesítették. De várjunk csak, én miért tudom elolvasni ezt a fura nyelvet?
- El kell mennem WC - re. Mindjárt jövök. - szóltam oda Hablatynak, majd a könyvet a pólóm alá csempészve lesurrantam. Azért ennél jobb kifogást is kitalálhattam volna, de azért remélem nem fog gyanakodni Hablaty. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a földre ülve a könyv fölé görnyedtem.Kinyitottam az első oldalt amin egy sikló sárkány volt. Nem sorrendben, osztály szerint vagy betűrendben voltak leírva a fajok hanem össze vissza éppen úgy ahogyan felfedezték őket. Átlapoztam az egész könyvet, és észre vettem, hogy két részre van felosztva meg egy lapra. Az utolsó lapon le volt írva, hogy négy ilyen könyv van amik Őrzőről Őrzőre szállnak. Más nem tudja kinyitni, és nem érti a nyelvét, mert ebben le van írva minden amit a sárkányokról lehet tudni. Olyan titkok amik nem kerülhetnek rossz kezekbe, mert abból katasztrófa sülne ki, ezért mi őrizzük. Ez egy mágikus könyv hiszen minden tulajdonosa, minden Őrző fel van jegyezve benne. Egy kép róla, meg szöveg a tetteiről ami csak akkor kerül bele, ha tulajdonosa meghal, és az utódjához, a következő Őrzőhöz száll. Az első felében le van jegyezve az összes létező, kihalt, vagy éppen még meg nem született sárkány faj. Ott volt még egy mondat, hogy amelyik sárkány megöl egy Őrzőt annak a faja örökre kihal, de ilyen még szerencsére nem volt hiszen védelmezik egymást. A másodikban információk vannak a különleges fegyverekről, gyógyító növényekről amik a halálos sebet is képesek meggyógyítani, a jelek megfejtéséről, a démoni füstről, a barlangunkról, és még sok más dologról amit nem volt időm elolvasni, mert Hablaty kiabált nekem. Gyorsan beszaladtam a szobámba és egy kép mögé, ott pedig két deszka közé becsúsztattam a könyvem ami így biztonságban el volt rejtve. Visszarohantam, majd Hablaty sietősen felhúzott, és nagyon lapozgatni kezdett egy könyvben.
- Szerinted ezek milyen fajtájú sárkányok? - bökött két képre.
- Ez egy Gnúvad, az mellett pedig egy Viharszelő. - mondtam, és hozzátettem, hogy ezt egy filmből tudom, majd kielemeztem őket. Nem semmi, hogy én is mondhatok újat sárkányokról Hablatynak, de ha megtanulom a többi titokzatos fajt a könyvemből akkor majd csak úgy pislog, hogy mennyit ismerek. Bár mondjuk nem mondanám el, mert azt már tényleg nem szabadna. Így is elég, hogy tudja, hogy Őrzők vagyunk. Aztán Hablatynak mennie kellett, de nemsokára megint kopogtak, és mikor ajtót nyitottam Josh meg Aaron csörtetett be.
- Remélem elkészültél, mert indulunk. - mondta határozottan Josh, én pedig pislogás nélkül meredtem rá.
- Az az őrült ötlete támadt, hogy most éjjel vágjunk neki az útnak, hogy Hablatyék ne tudjanak velünk jönni. - magyarázta Aaron.
- Miért vagy ennyire ellene, hogy ők is csatlakozzanak? - kérdeztem.
- Nem vagyok ellene, de azért ez mégis csak a mi feladatunk. - válaszolta. - Öt perc múlva találkozunk a főtéren. - tette hozzá Josh, majd kiviharzott a házból.
- Minimum két pulcsit vegyél fel, meg egy jól kibélelt kabátot, mert szörnyen hideg lesz ott. Mindent hó borít, és nagyon ritka mikor nincsen ott fagyás. Az év tizenkét hónapjában állandóan havazik, csak néha marad ki egy egy időszak mikor süt egy kicsit a nap. - mondta Aaron.
- Nyugi, tettem el ruhát meg kabátot is. - válaszoltam, de nem értettem mire ez a nagy felhajtás. Fogadjunk, hogy nem lesz olyan fagyhalál mint amilyennek a többiek mesélik. - Muszáj ma este indulni? Mindjárt elalszok. - jelentettem ki, majd hanyatt dőltem az ágyamon mert még ülni is alig bírtam. Ekkor megéreztem, hogy kissé besüpped mellettem az ágy, majd pár másodperc múlva Aaron ölelő karjait is az oldalamon.
- Nem vagyok álmos, de így szívesen elaludnék. - suttogta a fülembe, mire szembefordultam vele, és mosolyogva adtam neki egy puszit.
- Na gyere. - fogta meg a kezem, és felhúzott az ágyról. Megakartam fogni a táskámat, hogy kivigyem, de Aaron megelőzött és elvette előlem.
- Egyáltalán nem nehéz. Viszem én. - erősködtem.
- Nem baj. - válaszolta mosolyogva, majd egy gyengéd csókot lehelt az ajkamra.
Felpakoltunk a sárkányokra, majd csendben elindultunk. Én személy szerint nem igazán rajongtam az ötletért, miszerint induljunk el az éjszaka közepén egy ismeretlen szigetre Hablatyék idegenvezetése nélkül. Repültünk tovább, majd Amira hátára dőlve hason fekve elhelyezkedtem egy kényelmes pozícióba, és lehunyva a szemem próbáltam elaludni.
- Ha leesnék álmomban légyszi kapj el. - szóltam Amirának, aki oda dörgölőzött a nyakánál félig lelógó kezemhez.
De mielőtt átléphettem volna álomország kapuját hangos szárnycsapások, és két vitatkozó hang ütötte meg a fülem. Felültem a nyeregben és elkezdtem nézelődni hátha megpillantom a hang tulajdonosait.
- Mi az? - néztek rám furán, csak Aaron értette meg a nézésemből, hogy valami nem stimmel. Hamarosan feltűnt mögöttünk öt sárkány, de rajtam kívül senki sem látta, hogy vannak lovasaik is, mert még elég messze voltak.
- Megérkeztek Hablatyék! - közöltem, mire tágra nyílt szemekkel fordultak felém, majd hátra ahol már majdnem beértek minket.
- Ti meg hogy kerültök ide? - kérdezte Josh Hablatytól, miközben még mindig nem ocsúdott fel a döbbenetből.
- Gondoltam, hogy nem vártok meg minket, ezért este terepszemlét tartottunk és láttuk, hogy most indultatok. - válaszolta a fiú.
- Remek, akkor máskor még a lopakodást is be kell vetnünk. - mormogta az orra alatt Josh.
- Én azért örülök, hogy itt vagytok. - súgtam oda Asztridéknak.
- Egy csapat vagyunk, nem? - kérdezte Hablaty, mire mosolyogva bólintottam.
- Párszor már próbáltam megszökni előlük például az Éjszigetre ahol azt hittem lesznek Éjfúriák, és nem voltak csak a Számkivetettek csapdája volt, de végül örültem, hogy követtek engem, mert így kimentettek a pácból. - mesélte tovább. - Együtt erősebbek vagyunk, úgyhogy te sem szabadulsz meg tőlünk. - tette hozzá Hablaty.
- Nem is akarok. - nevettem el magam. Aztán szép lassan sikerült elaludnom, és olyan mélyen, hogy az egész utat végig aludtam, ami legalább hét órás volt. Így is arra keltem fel, hogy rettenetesen fázok, és a nagy vacogásban már alig éreztem az ujjaimat.
- Mondtam, hogy nagyon hideg lesz itt. - szállt mellém Aaron egy nagy vastag pulcsit tartva a kezében. Ahogy elvettem meglepődve vettem, észre, hogy ez az én pulcsim amit ott hagytam Hibbanton a többi nem olyan szükséges holmimmal együtt.
- Tudtam, hogy kelleni fog még. - tette hozzá mosolyogva, majd adott egy puszit a jéghideg arcomra. Ránéztem, és a szemében visszatükröződve megláttam magam. Az arcom a szokottnál is fehérebb volt, és a szám pedig lilára fagyva remegett. Felvettem a ruhadarabot, majd előkotortam a nagy bundás kabátom, aminek rögtön fel is tettem szőrmés kapucniját, majd a téli csizma, és a kesztyű következett utána.
- Remélem nem fáztál annyira. Próbáltalak melegen tartani, és az összes belső hőmet a hátamra irányítottam ahol aludtál. Ja, és nem estél le csak kétszer majdnem ledőltél, de én úgy fordultam hogy le ne pottyanj. - mesélte Amira, majd megnyalta az arcom.
- Köszönöm! Te vagy a legjobb sárkány a világon! - öleltem meg szorosan miközben szó szerint ráfagyott a mosoly a fejemre.
- Na készüljetek a leszállásra. Megérkeztünk! - jelentette ki Josh, és Hablaty egyszerre. Komolyan mintha repülőn lettünk volna, ők pedig a pilóták. Összenéztek, majd Josh nem túl barátságosan elfordította a fejét.
- Ne legyél már mérges. Sok mindenben segíthetünk nektek, és ígérem nem fogunk hátráltatni titeket ha ettől félsz. - mondta Hablaty kicsit szerényen, mire Josh egy fújtatás kíséretében megadta magát.
- Rendben. - válaszolta pár fokkal kedvesebben.
Hablaty meg én nem túl szerencsésen értünk földet, ugyanis mind a ketten izgatottan ugrottunk le a sárkányaink hátáról, míg a többiek megvárták hogy leszálljanak a hátasaik biztonságosan a hóba. Hablaty a földre érkezés után rögtön megcsúszott a jégen, de szerencsére Fogatlan elkapta.
Én pedig nem számítottam arra, hogy az ugrást követően egy nagy hókupac kellős közepében találom magam, ahol épp hogy kilátszott a fejem. A többiek csak térdig süppedtek, miközben nevetve tanulmányoztak engem.
- Ha kiröhögtétek magatokat esetleg segíthetnétek is. - mondtam, mire nagy nehezen ide kászálódtak, és kiástak engem, csak egyedül Takonypóc nem jött aki ég mindig a hasát fogva hahotázott a szinte hóember kinézetemen. Gyorsan leporoltam magamról a még rajtam maradt temérdek havat, majd eszelősen ránéztem a vihogó fiúra. Na majd mindjárt én is ilyen jót fogok szórakozni rajta, mint ő rajtam. - gondoltam, majd egy jókora hógolyót gyúrtam, és egyenesen a nyakába dobtam.
- Ááá, szedjétek ki, szedjétek ki! - kiáltozott, miközben úgy ugrált mint egy bakkecske. Szerencsétlenségére senki sem segített neki, sőt még Asztrid meg is toldotta még egy adag hóval ami ismételten célba talált.
- Hát jó, ha ezt akartátok akkor legyen. - mondta fenyegetőzve Takonypóc, de mi csak szakadtunk a röhögéstől. Felegyenesedett, és kirázta a pólóját ami alól peregve hullottak ki a hógolyó darabkái. Ezután jól belemarkolt a hóba, majd gonoszan vigyorogva elkezdte hajigálni felénk a golyókat. A fák mögé rejtőztünk az egyre sűrűbben érkező lövedékek elől, miközben Asztriddal, és Lénával csupán szemkontaktussal megtárgyaltuk, hogy szép kis hócsatába keveredtünk, pedig éppen egy keresés közepén tartottunk. Mindenki mindenki ellen volt, és még erre rá tett egy lapáttal, hogy a sárkányok is beszálltak a játékba ami miatt néha ki se láttunk a rengeteg hóból. Egyszer csak ott termett előttem Amira, és a szárnyait összezárva a fejem fölé tartotta. Elmosolyodott, és felnézett, mire követtem a tekintetét, de kár volt. Ugyanis a következő másodpercben szét tárta a szárnyait amiből rengeteg hó zúdult rám. Birkóztunk egy ideig, majd egyszer csak megszólalt Asztrid.
- Szerintem hagyjuk abba mielőtt teljesen átáznak a ruháink. - mondta.
- Egyet értek. Amúgy is éppen felfedező expedíción vagyunk. - értettem egyet, de a többiek csak nagy nehezen egyeztek bele. Csak az Ikreknek sajgott a szívük, nekünk meg a fülünk a sok óbégatásuktól.
- Ne már! Játszunk még, pont most kezdtünk bele jönni. - nyafogták felváltva.
- Ha nem fejezitek be, játékból a földön fogjátok találni magatokat. - szólt rájuk fenyegetően Asztrid, de nem nagyon hatotta meg őket, ezért megragadta Fafejet a nyakánál fogva és belenyomta a fejét a hóba.
- Ez király volt még egyszer! - utasította Kőfejet, aki szó nélkül újra csinálta Asztrid mozdulatát.
- Agyfagyás! - jelentette ki Fafej kissé megmerevedett vigyorgó arccal, mire odament Böff és Töff majd elkezdték lehelgetni, mire majdnem lángra kapott a haja. Ezután csendesen baktattak mellettünk ami eléggé ritka számban fordult elő, és csak néha szólaltak meg úgy mint mi is. A sárkányok mind előttünk mentek, és kitaposták előttünk az utat, néha meg belelökték egymást játékosan a hóba. Kivéve persze Amirát, aki egy idő után ezt megunta, és inkább élvezte a táj adottságait. Össze vissza ugrált miközben azt játszotta, hogy eltűnik a szemünk elől a hóba feküdve, hiszen fehér bőrével teljesen beleolvadt a környezetébe.
Sziasztok!
Gondoltam megosztom veletek, hogy jelentkeztem
egy versenyre két kategóriából a Life with the twins című blogon, és megosztom veletek is a hírt. A legjobb fanfiction #2
kategóriában első helyezést értem el amit nagyon köszönök T. Vickynek! Itt
megtekinthetitek. A másik a legjobb író kategória amit szavazással
döntenek el, úgyhogy arra kérnélek titeket hogyha megérdemlem, és
tetszenek az irományaim akkor légyszi szavazzatok rám! Itt lehet szavazni az oldalsávban!
Ui.: Hamarosan jön a következő rész is, csak nagyon elvagyok foglalva ezen a héten, de ígérem sietek! :)
