25.rész. Dagur távozása, és a szülinap

Megérkeztünk Hibbantra, de egy hatalmas porfelhő takarta el a szigetet, ami csak nagyon lassan akart távozni, hiszen a szellő lassan imbolyogva terelgette azt. Mikor leszálltunk megláttuk, hogy már csak nagyon kevés hajó díszíti a tengert, de Dagur akkor sem akarta feladni. Hirtelen elkiáltotta magát, majd az utolsó csapást mérte ránk. A már egyre kisebb serege kirontott a partra egy csatakiáltás kíséretében.

- Végre, hogy itt vagytok. - repült hozzánk Hablaty Fogatlannal. -  Remélem tudjátok, hogy nem ússzátok meg magyarázat nélkül az eltűnést. De ezt, majd csak akkor ha lerendeztük őket. -  mutatott az ellenségre, majd tovább is ment.

- Te meg menj vissza sárkányokat gyógyítani! - szólt ellentmondást nem tűrve Aaron.

- Ne már! Nem akarok kimaradni a buliból, én is megyek. - válaszoltam.

- Nem jöhetsz! - mondta, mire összeszűkült mérges szemekkel néztem rá. - Aggódom érted, és nem akarom, hogy bajod essen. - nézett mélyen a szemembe.

- Akkor láthatatlanul felrobbanthatom az egyik hajót? - próbálkoztam tovább, de ekkor kilőttek egy hálót ami rám, és a sárkányomra csavarodva végezte el a küldetését. Földet értünk, de abban a pillanatban éreztem ahogyan a kötelek szorítása enyhült, és lassan lehullott rólunk. Felnéztem, és megláttam ahogyan Aaron a kardjával vágta el a hálót. Leugrottam Amiráról, és megnéztem nem - e sérült meg, de leszámítva egy kis karcolást a szárnyán nem lett semmi baja.

- Jól vagytok? - kérdezte Aaron.

- Igen. - válaszoltam leporolva a nadrágomat.

- Rendben. Akkor menjetek a műhelybe, én pedig megyek harcolni. - közölte, és ott már ott is hagyott volna, de én elkaptam a karját, és szigorúan ránéztem.

- Vigyázz magadra! - kértem mire elmosolyodott, majd magához húzott, és a homlokát az enyémnek támasztotta.

- Te is. - mondta, mire bólintottam a szemébe nézve. Közelebb hajolt, és ahogyan meglátta vágytól csillogó szemeimet megszüntette a köztünk lévő pár centis távolságot, és hozzá érintve ajkát az enyémhez megcsókolt. A szívem hevesen vert, és a pillangók vadul csapkodtak a gyomromban.

- Sietek vissza. - mondta, majd egy puszit nyomva az arcomra elment. 

Dermedten álltam a csatatér kellős közepén, miközben éreztem, hogy vér fut az arcomba, és a színe megváltozik olyanra amit egy rák is megirigyelne. Elmosolyodtam a jelenetre visszagondolva, majd egyszer csak a levegőben éreztem magam.

- Komolyan, hogy álldogálhatsz ott mint egy szobor? - kérdezte Asztrid lehajolva Viharbogárról.

Erre én nem is válaszoltam, csak somolyogva néztem fel rá, mire leszálltunk és elengedett a sárkánya. Lepattant Viharbogár hátáról és rögtön előttem is termett.

- Szóval? - kérdezte csípőre tett kézzel.







- Hát az úgy volt ... - kezdtem bele a mesélésbe.

- Ez király! - ugrándozott örömében magával rángatva engem, mikor végére értem a mesélésnek.  - Akkor ti is jártok mint mi Hablattyal? - kérdezte vigyorogva.

- Azt nem tudom. - válaszoltam elgondolkodva.

-  Én pedig igen! - mondta magabiztosan. - Na most mennem kell segíteni a többieknek. Te pedig menj a sárkányokhoz. - utasított mire unottan bólogattam, majd elrepült.

Megfordultam, de ekkor szépen belerohantam Amirába, aki mint kiderült végig ott volt mögöttem. Mindent tudó levakarhatatlan vigyorral nézett rám.

- Na jó, induljunk. - ugrottam fel a hátára.

- Hová? 

- Hát harcolni. - válaszoltam.

- Ez nem szabályszegés? - kérdezte.

- De. - bólintottam.

- Akkor mehetünk! - mondta izgatottan.

Felröppentünk az égbe, majd láthatatlanul villám sebességgel közeledtünk az egyik hajóhoz. Amira egy nagyobb plazma bombát lőve felrobbantotta azt, mire az összes viking, sárkány, és az ellenséges katonák is csodálkozó arccal néztek fel. Láttam ahogyan Hablatyék rájöttek a cselre, és kihasználva az ellenség figyelmetlenségét ők is támadásba lendültek. Utána a parton semmisítettük meg a katapultokat, majd azzal szórakoztunk, hogy kivettük a fegyvereket az ádázok kezéből, és a műhelybe vittük azokat. Hitetlenkedéssel, és egy kis félelemmel vegyítve néztek a lebegő kardok után, amik az égen táncot járva repültek a hibbantiak kezébe.

- Visszavonulás! - kiáltotta Dagur, mire a maradék hajó gyors iramban indult meg visszafelé.

- Ezt nem fogjátok megúszni, még vissza jövök! - kiáltotta bosszúsan rázva összeszorított öklét, majd hamarosan teljesen eltűntek a látóterünkből a hajók. É jenezni kezdtünk, majd sárkányháton repültünk pár kört.

- Ezt mindenképpen meg kell ünnepelnünk! - jelentette ki Hablaty, mire mind hevesen bólogatni kezdtünk.

- Az ünneplésről jut eszembe. Nekem mennem kell, mert ma van anya szülinapja, és nemsokára hazaér a munkából, és még nem csomagoltam be az ajándékát. - mondtam, majd száguldottunk is haza.

Mikor megérkeztünk berohantam a házba, elővettem a csomagoló papírt, és egy arany színű szalagot, majd gondosan becsomagoltam a bögrét, és a pénztárcát amit vettem neki. A csomagolás tetejére tűztem még egy virágot, és már el is készültem. Ahogy leszaladtam a lépcsőn az ajándékkal a kezemben, meghallottam a kulcsfordulást a zárban, és belépett anya meg apa, és persze a kis testvérem Noémi aki óvodába jár. Odamentem anyához, és jó alaposan megszorongattam, majd oda adtam az ajándékom neki.

- Boldog szülinapot! - köszöntöttem föl, majd ezután tesóm is aki egy kis csokor virágot szedett neki az óvoda udvaráról. Legvégül pedig apa jutott sorra, aki parfümöt, és rózsát adott neki. Nagyon örült anya, és sorra végig puszilgatott minket, majd leültünk vacsorázni. Csirke comb volt zöldség körettel, és krumpli pürével. Nagyon finom volt, és mikor végeztünk teljesen kinyaltuk a tányérokat, majd én összegyűjtöttem a csontokat, és kivittem Ribizlinek, aki össze vissza nyaldosott örömében.