42. rész A hülyeségből sosem elég

Sziasztok!

Meg is érkeztem az új résszel, remélem örültök neki! Köszönöm a kommenteket, azt, hogy felíratkoztok, és hogy olvassátok a történetem! Ettől mindig vissza jön a kedvem az íráshoz. A fejezet elején lesz egy kicsit gyomort forgató rész, de ha azt túlélitek akkor jöhet az izgalmas, és vicces fele. :D Jó olvasást!  



- Hát Asztridot ismerve a sült csirke szénné lesz égve. Ha meg halat csinál akkor vigyázzatok vele, mert ... - kezdte az okítást Hablaty, de mint mindig az Ikrek nem bírták ki, hogy bele ne szóljanak.

- Mert benne hagyja a belső szerveit? Ú, akkor megkóstoljuk a sült halagyat? - fordult lelkesen testvéréhez Fafej.

- Naná, a többieknek meg marad a bele amiben még biztos van ürülék, meg a gyomra. Talán még a májat megtarthatnánk magunknak. - töprengett el Kőfej, amit mi öklendezéssel fogadtunk.

- Igen. - bólogatott hevesen Fafej. - Majd meséljétek el milyen amikor a gyomorsav végigfolyik a torkotokon. Szólok is Asztridnak, hogy azokat hagyja meg nyersnek, hogy jobban kiélvezhessétek az ízét. - jelentette ki, mire Halvér felpattant, és a korláthoz rohanva kiadta magából a taccsot.

- Titeket egyáltalán nem zavar, hogy enni készülünk? - kérdeztem ingerülten, mert már az én gyomrom is kezdett felfordulni, hiszen voltam olyan okos, hogy el is képzeltem amit mondtak.

- Mi is éppen arra készülünk. - néztek rám egyszerre.

- Akkor jó! - kiáltott fel mérgesen valaki a hátunk mögött. - Tudjátok mit? Nektek külön nyers halat fogok felszolgálni! - nézett Asztrid az Ikrekre szinte villámokat szóró szemekkel. De ha még nem is villámlott, a borús, sötét felhők már nagyon gyülekeztek benne.

- Nézd a jó oldalát Asztrid - kezdett bele Takonypóc is - azt még nem mondták, hogy a levesed néha jobban hasonlít a hányásra, mint magára az ételre, bár még nem kóstoltam, hogy az íze is olyan e. - na ebben a pillanatban a már villámokat szóró szeme szikrázott a dühtől, és akkorát lekevert a fiúknak, hogy az asztal adta a másikat.

- Jó akkor ti nem is fogtok enni. - mondta, majd a csalódottságát eltitkolni próbálva elindult vissza a konyhába. Nem is gondolkodtam sokat, és rögtön utána mentem. A konyhában egy kis széken ülve nézte szomorúan az elkészített vacsorát. Oda léptem mögé, és megnéztem, hogy mit sikerült összedobnia. A leves tényleg egy kicsit furán nézett ki, de az egészben sült csirke, mellette a halakkal tökéletesen át volt pirítva. Már csak az ízükre lennék kíváncsi.

- Héj, ne is törődj velük. Az Ikrek mindig ilyenek, Takonypócot meg ismered... - kezdtem neki a vigasztalásnak, de nem válaszolt, csak mérgesen fújtatott egyet.

- Akkor, ha nem bánnád én azért még megkóstolnám, hogy mit főztél. - ültem le vele szemben, majd egy kanalat felkapva megkóstoltam a levest. 

- Nem olyan rossz. Ha gondolod, majd segítek levest csinálni, mert anya úgyis megtanított rá. - mondtam, majd nyúltam a következő ételhez. Letéptem egy kis húst a csirkéről, is és a halról, majd egyesével megkóstoltam. A szemem sarkából láttam, hogy Asztrid kíváncsian mustrál, de nem mondtam el a kritikámat, hanem helyette inkább felpattantam, és az ajtóhoz érve kikálltottam a többieknek. 

- Nagyon finom a kaja! Aki akar enni az most jöjjön. - mondtam, majd visszasiettem a helyemre ahol egy boldogan vigyorgó Asztriddal találtam magam szemben.

- Köszi! - mondta hálásan.

- Nincs mit. Tényleg finom, a levesben meg majd segítek, te pedig jöhetsz velem felmosni a fedélzetet. Jó móka lesz. - mosolyogtam rá.

- Oké. - bólintott vidáman, de mikor az Ikrek, meg Takonypóc akart volna bejönni, hirtelen felkapta a szekercéjét, és előttük pár centivel beledobta az ajtófélfába. - Felejtsétek el, hogy ezek után esztek. - jelentette ki. - Ha jók lesztek, akkor talán holnap. - vigyorgott elégedetten, miközben Hablaty, és Halvér is leültek mellénk.

- Ez tényleg finom! Bocsi, hogy kételkedtünk. - mondták tele szájjal, és bűnbánó szemekkel mire felnevettünk.

- Kérlek! Kérlek! Kérlek! - könyörögtek térden csúszva Asztrid előtt, aki kiélvezve a helyzetet gondolkodó fejet vágott. - Na, légyszi! Nem hallod, hogy korog a gyomrom? - kérdezte Fafej, mire mindenki elhallgatott, és erősen koncentráltunk arra, hogy meghalljuk az éhes gyomor követelőző hangját.

- Ööö, nem. - válaszolt Asztrid, mikor pár perc múlva se hallottunk semmit.

- Akkor figyelj jobban! - oktatta ki a lányt Fafej, majd a kezét a szája elé téve megpróbált olyan hangot kiadni mintha a hasa korogna, mi pedig felvont szemöldökkel figyeltük a műveletet.

- Krrrgg, grrrrlg grrrkl. Na most már hallod? - kérdezte reménykedő lelkesedéssel, mire prüszkölve kitört belőlünk a nevetés. - Csak legalább nekem adj egy kicsit, Kőfejnek nem fontos. - jelentette ki, mire az említett lánytestvér lecsapta az első keze ügyébe kerülő tárgyal, ami jelen esetben egy pajzs volt.

   
















      - Jól van, nem kell szétverni egymást. Mind a ketten kaptok belőle. - mondta jelentőségteljesen Asztrid, mintha azt üzenné, hogy ezt még egyszer nem fogja elnézni. Miután, már mindenki végzett egyesével elindultak a saját dolgukra, és csak én maradtam Hablattyal.

- Na végre elmentek. - sóhajtott fel. - Beszélnem kell veled egy fontos dologról. - kezdett bele, mire én kíváncsian ránéztem. 

- Szóval, gondolkoztam.

- Mint mindig. - sóhajtottam, mire szúrós szemmel nézett rám. - Hallgatlak, mondd csak nyugodtan. - tettem hozzá gyorsan.

- Tehát, lenne egy tervem. - kezdett bele, miközben kiterített egy térképet az asztalra. - Levághatnánk itt az utat - mutatott a térképre - és így lényegesen hamarabb odaérnénk, majd gyorsan elhozzuk a ládát amiben apa cuccai vannak, és elmennénk ide - mutatott egy kis szigetre - és mivel ez lakatlan, itt megállnánk a hajóval, lehívjuk magunkhoz a sárkányainkat, és elindulnánk ... hogy is hívják azt a szigetcsoportot, ahol a Fényfúriák, az Éjfúriák, és az Ölvészek szigete van? - kérdezte.

- Árnysziget. - mondtam, mihelyst eszembe jutott a név.

- Igen, oda, és ti négyen Őrzők bementek a barlangba, ahol megkeresitek a tőrt, hogy le tudjuk győzni azt a sárkányt, addig mi kint megvárunk és megismerkedünk a sárkányokkal. - vázolta fel a gondolatmenetét.

- Ami nem is lenne rossz ötlet, ha nem ott akarnál kerülni ahol sekély a part, sok kis szikla áll ki, és nagy hullámok vannak. - szólalt meg valaki mögöttem mielőtt válaszolhattam volna. Odanéztünk, és Asztrid toporgott ott az ajtóban.

- Ugyan már, nem megyünk majd közel a veszélyes helyekhez. - próbálta győzködni a lányt Hablaty.

- Ajánlom is. - fonta keresztbe a karját maga előtt.

- Akkor ezt megbeszéltük? - kérdezte felváltva nézve, hol Asztridra hol rám, mi pedig kissé bizonytalanul, de bólintottunk.

- Remek! Takonypócot, pedig bízzátok csak rám. Egyszer kibírja, hogy kapitány létére mi döntünk helyette. Majd megvitatom vele az utat, hátha úgy megenyhül.

- Igen pont ezt akartam kérdezni. - mondtam.

- Na, látod, én már belelátok a fejedbe. - vigyorgott elégedetten.

- Én meg a sárkányodéba. - néztem rá mindent tudó mosollyal, mire ki kerekedett szemekkel tátogott mint egy partra vetett hal, de hang az nem jött ki a torkán.

- Nyugi, eddig még Fogatlan nem mesélt rólad egyetlen kínos sztorit sem. De a nézésedből arra következtetek, hogy van egy pár. Majd kifaggatom. - biztosítottam róla, mire heves tiltakozásba kezdett. Asztriddal jót nevettünk rajta, ő meg magyarázkodott, hogy csak egy két félre sikerült repülésről van szó. Hát szerintünk többről is, na mindegy. Karon ragadtam Asztirdot, és magam után húzva elindultunk a kabinunkig, ahol már a többi lány aludt.

41.rész A tengeri élet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de egyszerűen egy kis szabadidőm sincs, a suli miatt. Ha meg van akkor meg rokonokhoz megyünk. A téli szünetben meg készülnöm kell a félévi angol vizsgákra szóval el leszek havazva. :( De köszönöm azoknak akik még itt vannak, és olvassák a történetemet, a kis kihagyások ellenére is! Most pedig itt az új rész! Jó olvasást, és remélem elnyeri majd a tetszéseteket, és megosztjátok velem kommentben! :)




Hát igen. Végre elindultunk, pedig már olyan mintha órák óta úton lennénk. Még csak pár perce szeljük a vizet masszív, gyorsan úszó hajónkkal, de már csak a sziget körvonalait lehetett látni. Szinte mindenki gondolataiba merülve nézte az egyenletesen hullámzó tenger felszínét, amit a hajó orra kettészelt, és talán mindnyájan ugyanarra gondoltunk. A sárkányainkra. Nem tudom miért, de már most hiányzik Amira, aki mellett mindig biztonságban voltam. Egyre inkább megszállták az agyamat a vészjósló gondolatok, hogy pont ilyenkor fog történni velünk valami szörnyűséges dolog. A félelem végigszáguldott az ereimben egyenesen az agyamhoz, ahová aztán görcsösen kapaszkodott, és nem nagyon akarta elhagyni a helyét. De ahogy elkezdett oldódni a hangulat, hirtelen egy nyugalomhullám söpört végig rajtam, ahogyan megéreztem valaki jelenlétét. Hát persze, hiszen mondta, hogy távolról követni fog minket, de azt nem gondoltam, hogy az egész banda jön. Most már tudtam, hogyha bajba kerülünk, akkor nyugodtan szólhatok Amiráéknak, hiszen mindig itt lesznek valahol a közelben, attól függetlenül, hogy nem látjuk őket. A feszültség, és a riasztó gondolatok sora az orromon kifújt levegővel távoztak, és mosolyogva fordultam oda a többiekhez, akik céltalanul járkáltak fel alá a fedélzeten.

- Na, most már elég ebből! Olyan lehangoló társaság vagytok, hogy Kampó is ezerszer jobb nálatok ha még rossz hangulatában van is. - mondta csípőre tett kézzel Takonypóc. - Bár, most hogy belegondolok, legalább lesz egy kis nyugtom tőle. Juhú! Végre egy kis pihenés! - kiáltott fel, mire lepottyant az égből egy félig megevett hal egyenesen Takonypóc képébe.

- Mi a ... ? - szedte le magáról csodálkozva, mire mi dőltünk a nevetéstől. Ebben a pillanatban hallatszódott fentről, a felhők takarásából egy Szörnyennagy Rémség üvöltése ami furcsa sárkánynevetés féleségbe torkollott.

- Nem igaz, hogy még ilyenkor sem szabadulhatok meg ettől a mihaszna hüllőtől! - dobbantott a lábával felháborodottan, mire csak egy újabb adagot kapott a fejére, mi meg már fetrengtünk a nevetéstől.

- Jól van na! Nem vagy mihaszna, és otthon kapsz majd egy hordónyival a kedvenc haladból. - kiabálta, mire elállt a haleső, és egy elégedett horkantást hallottunk. 

- Na, ezt is lerendeztem. - sóhajtott fel a vikingfiú, de azért óvatosságból a feje fölött tartott pajzzsal közlekedett. - Ó, majdnem elfelejtettem! - jött vissza hozzánk az új " kalapja " kíséretével. - Akkor legénység ...

- Eligazítás - ordította el magát torka szakadtából.

- Most minek ordítasz, ha itt vagyunk melletted? - kiabáltunk vissza felháborodottan, a fülünket fogva.

- Ezt mindig is kiakartam próbálni. - csapta össze a tenyerét elégedetten. - Szóval akkor lássunk munkához. Mindenkinek kijelölök egy posztot amit teljesítenie kell. Ha az illető nem csinálja rendesen a munkáját akkor újra kell kezdenie addig amíg jónak nem látom. Ha pedig egyáltalán nem csinálja, akkor mehet a hajó oldalához, és aljához lekaparni a kagylókat. - mondta mire mindannyian fintorogva elhúztuk a szánkat hiszen ezt a munkát egyikőnk sem szerette. - Szóval akkor Hablaty, és Halvér, ti feleltek a kötelekért, és minden ami hozzá tartozik. Soroljam? - fontoskodva járkált fel alá, kezét hátra kulcsolva, állát megemelve mintha tényleg kapitány lenne. Jó perpillanat az, de ha nagyon kibírhatatlan lesz, akkor biztos hogy lecseréljük. - Például vitorlák fel-lehúzása, horgony leeresztése, felhúzása, csomót kötni, és persze a kikötés ha szárazföldre érkezünk. - mondta, mire Hablatyék unottan bólogattak. - Asztrid, te leszel a hajó szakácsa. - jelentette ki, mire mindannyian döbbent képet vágtunk, kivéve az említett személyt aki örült a feladatának.

- Most komolyan? Asztrid? Ez még viccnek is rossz. - csóválták a fejüket az Ikrek, mire jól fejbe kólintotta őket a lány.

- Miért? Igen is jól főzök! Ó, és még csinálok majd jaklikőrt, mert tudom, hogy azt mennyire szeretitek. - jelentette ki lelkesedve, mire páran elkezdtek öklendezni.

- Nimzáj, te felelsz a hajó tisztaságáért. Felmosni az edényeket, és a fedélzetet, kisöprögetni stb. Ó, és még a ruhákat is ki kell mosnod, ja meg a cipőket is kisuvikszolnod, és még várjál gondolkodok ...

- Mi van? - háborodtam fel teljesen. - Felejtsd el, hogy ennyi munkát rám akarsz sózni! Egyébként te mit is fogsz csinálni? Járkálni, és heverészni egész nap? - kérdeztem ingerülten, hiszen egy ekkora hajót takarítani nem kis feladat.

- Jó, jó. Akkor tiéd a hajó, és Lénáé a ruhák meg a cipők, és persze az ágyazás. - döntötte el.

- Kezdem bánni, hogy ő a kapitány. - súgta a fülembe Léna, mire egyetértően bólintottam.     

- Az Ikrek fognak őrködni este, Josh fog az ételekre vigyázni, evésnél pedig tálalni, Aaron pedig lesz az őrszem. Fentről kell távcsövön keresztül nézned az ellenséges hajókat, és figyelmeztetni az előttünk lévő zátonyokra, kiálló kisebb sziklákra stb. - fejezte be a monológját Takonypóc.

- Hát te mit fogsz csinálni? - kérdezte Josh karba tett kézzel.

- Természetesen én leszek a kormányos. - válaszolta, mire egypár kétkedő pillantást kapott jutalmul. Végül is nagy nehezen csak kibírjuk ebben a felosztásban. Úgyis csak pár nap az út oda meg vissza.

- Na, mit ácsorogtok még itt? Gyerünk munkára fel! - buzdított minket nem sok sikerrel.

Elindultam hát, hogy előkeressem a seprőt meg a felmosórongyot, és nekilássak a munkának. Körülbelül egy óra alatt végeztem a sepregetéssel, és fáradtan rogytam le egy kis székre. Rövid gondolkozás után irányba vettem az élelmiszerraktárt mert megkívántam az almát. Ahogy odaértem megpillantottam Josht amint éppen zsonglőrködik két almával és ugyanennyi naranccsal.

- Hát nem valami izgalmas dolog a kajára vigyázni. - húzta fintorra a száját. - Egyébként sem értem mi értelme ennek. Lábakat növesztenek a gyümölcsök, és meglógnak vagy mi? Vagy a tészták kimásznak mint a hernyók, vagy ... - folytatta volna, de nevetve közbevágtam mielőtt még az összes ételt megszemélyesítené. Hát furcsa dolgok fordulhatnak meg az ember agyában ha unatkozik.

- Vagy az Ikreket távol tartani a kajától, mielőtt bármi hülyeséget csinálnának, vagy elkezdenének kaja csatázni. - válaszoltam, visszagondolva arra hogy nem is olyan régen még egészben sült csirkével báboztak.

- Ez az!!! - Ez király ötlet! - rontott be vigyorogva az ajtón az előbb szóban forgó két személy.

- Mi van? - kapkodta közöttük a tekintetét Josh.

- Jaj ne. - reagáltam le én is, és a karomra hajtottam a fejem.

- Kajacsata! - kiáltották el magukat egyszerre, mire gyorsan kikaptam kikaptam Josh kezéből egy almát, és egy gyors " kössz " után kislisszoltam az ajtón. 

Miután megettem az almám, nekiálltam felmosni a hajó fedélzetét, de épphogy csak elkezdtem, gondoltam, hogy megnézem mi van az Ikrekkel, mert gyanúsan nagy volt a csönd. Résnyire kinyitottam az élelmiszeres ajtaját, és óvatosan bekukkantottam, de semmi. Aztán mikor már teljes egészében bent álltam a helyiségben, hirtelen megtámadtak negem a narancsok. Vagyis inkább az Ikrek a narancsokkal. Úgy záporoztak rám, hogy alig tudtam kivédeni őket, ráadásul még Josh is beszállt a dobálósdiba, így őt ki kellett húznom arról a képzeletbeli listáról amit gyorsan összeállítottam, hogy mi segíthetne védekezni. Persze minden egyes találatkor feljajdultam főleg amikor egy kék lila foltot találtak el a lábamon, így már biztos a többiek is hallották hogy valami nem stimmel itt. Így hát gyorsan lebuktam egy hordó mögé, ami éppen a közelemben volt, és úgy gondoltam, hogy ott lapítok amíg a többiek meg nem érkeznek. Csak azt nem értem, hogy miért nem menekültem ki az ajtón amikor még volt rá lehetőségem. De most már az biztos, hogy innen ki nem jövök azért, hogy még jobban megdobáljanak. Szitkozódva ütögettem a fejem a hordónak, mire egy kis résen spriccolva tört elő a bor ami lassan teljesen átáztatta a pólóm, de mikor megszagoltam, rájöttem hogy ez csak víz. Huh, legalább ennyiben szerencsém volt. Végül minden mindegy alapon kiugrottam a rejtekhelyemről, és ellentámadásba kezdtem. Ezen annyira meglepődtek, hogy elfelejtettek védekezni, és így sok dobásom betalált. Pár perc elteltével végül megjelent Hablaty, meg Takonypóc hogy véget vessenek ennek a kis csatának, mire a fejükre borult egy vödör alga, ami rám csak azért nem, mert nem nyitottam ki annyira az ajtót mint ők, amivel be volt támasztva a vödör. Na erre mindketten elkezdtek kiabálni, mire megjelent Asztrid is akit Fafej véletlenül eltalált egy marok tésztával, ami a hajába gabalyodva lógott.

- Elég! - kiáltott fel Hablaty, majd átadta a szót a kapitánynak.

- Szóval, mivel megszegtétek az esküt, hogy normálisan végzitek a munkát ezért ...

- Nem is tettünk semmilyen esküt. - méltatlankodott Kőfej.

- Na, és mivel még a szavamba is vágtatok, ezért most már biztos vagyok a döntésemben. - jelentette ki magabiztosan Takonypóc. 

- Josh, te feltakarítasz itt, ti pedig - mutatott az Ikrekre - mehettek a hajó oldalához lekaparni az osztrigákat, hogy ne unatkozzatok estig, mert nektek csak akkor kell majd őrködni. - jelentette ki, mire kárörvendően elvigyorodtam, majd elindultam Asztriddal, hogy átvegyem a felsőm, neki meg kiszedjük a hajából a tésztát. Mire végeztünk, oltári nagy veszekedést hallottunk odakintről.

- Körülbelül mennyi idő is telt el az előző balhé után? 10 perc? Ez már rekordnak számít. - mondtam elismerően bólogatva, mire Asztrid felnevetett.

- Menjünk, nézzük meg, hogy megint mi történt. Nehogy mi meg lemaradjunk a buliról. - állt fel az ágyról Asztrid, majd elindultunk a hangok után. Rögtön meg is találtuk őket a hajó oldalánál, a korláton csimpaszkodva, és valamit nagyon nézhettek, mert le sem vették a szemüket a tengerről.

- Mi folyik itt? - kérdezte Asztrid, mire Fafej röhögve lemutatott. Lenéztünk, és megláttuk a vízben úszkáló Hablatyot, és Takonypócot, amint éppen vörös fejjel ordítozzák, hogy engedjék már le nekik azt a hülye kötelet. Hát mondanom sem kell, hogy olyan röhögőgörcsöt kaptunk Asztriddal, hogy a lábunkon is alig bírtunk megállni.

- Hogy kerültetek oda? - kiabáltam le nekik félig nevetve.

- Szerinted? Lemásztunk, hogy lemossuk magunkról az algát, amin még szerintem liszt is volt, mire ez a két tökkelütött - mutatott Takonypóc a mai nap már másodjára az Ikrekre - felhúzták a kötelet, és nem engednek fel. - magyarázott dühösen a kapitány.

- Nem kéne mégis felhúzni őket? - kérdezte félősen Halvér.

- Nem. - vágta rá egyszerre Kőfej, és Fafej. - De ha annyira szeretnél csatlakozhatsz hozzájuk is. - jelentették ki, mire Halvér inkább csendben maradt, és figyelte, hogy mi lesz ebből.

- Na jó. - kiabálták le az Ikrek. - Leengedjük a kötelet. - mondták, majd leengedték, és megvárták míg odaúsznak hozzá, de ekkor gyorsan vissza húzták.

- Gyerünk kapjátok már el! - buzdították őket, majd mikor már majdnem elkapták a kötelet a vízben lévők, akkor az Ikrek megint visszahúzták. Ez még párszor eljátszották, majd végül felhúzták őket.

- Ezt még megbánjátok! - fenyegetőzött Takonypóc, majd hátat fordított, és minden egyes lépésénél hagyott maga után egy egy kisebb pocsolyát, amivel még több munka várt rám. Mihelyst kiért a látóterünkből kitört belőlünk a nevetés, és még Hablaty is velünk nevetett akinek odanyújtottunk egy törülközőt, mert már majdnem elfelejtette, hogy ő is csupa víz. Mondanom sem kell, hogy a mai nap során minden erejükkel próbálták elkerülni Takonypócot az Ikrek.

- Kész a vacsora! - kiáltott ki a kis konyhából Asztrid, mire észrevettük, hogy már kezd sötétedni. Ezután elindultunk a már megterített asztalhoz, és reméltük, hogy legalább valami ehető lesz rajta.

40. rész Csöbörből vödörbe, tavacskából tengerbe

Sziasztok!

Megérkeztem az új résszel! :) De sajnos van egy szomorú hírem is. Hamarosan befejeződik a történet. Nem tudom még, hogy hány rész lesz addig, de úgy gondolom, hogy ötnél már nem lesz több. De ha megszáll az ihlet akkor persze írok még fejezeteket, csak már egyszerűen úgy érzem, hogy le kell zárnom ezt a történetet, mivel egyre kevesebb ötletem, és időm van erre. Bár lehet, hogy majd a jövőben írok majd más történeteket is, de ezek csak talánok. Na de nem beszélek itt tovább. Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!


Mihelyst megérkeztünk, már rögtön a Nagyteremben kötöttünk ki ahol Pléhpofa kitárt karokkal várt minket, hogy aztán megint az utunkra bocsáthasson. Még csak most értünk vissza, és már mehetünk is megint. Ráadásul nem sárkányokon hanem hajóval kell majd átszelnünk a tengert. Na, de ne siessünk ennyire előre, hanem kezdjük a legelején. 

Amint beléptünk a Nagyterembe megpillantottuk ahogyan Pléhpofa, és Bélhangos tanácskoznak annyira elmerülten, hogy észre sem vették a jelenlétünket.

- Khm. - próbálkozott Hablaty, de nem sok sikerrel, mert még a füle botjukat sem mozdították a hangra. 

- Mondom Khm! - kiáltotta el magát Hablaty, mire meglepetten fordult felénk a két megviseltnek tűnő viking.

- Áh, remek, hát megjöttetek! - örvendezett Hablaty apja. - Remélem még van bennetek elég energia, mert holnap útra keltek. El kellene hozni egy fontos csomagot, de hajóval kell mennetek, mert azon a szigeten nincsenek jóban a sárkányokkal. Habár oda ritkán mennek sárkányok, hiszen olyan kopár ott minden. Mindent sziklák, és ritkás füves puszták tarkítanak. Maximum átutazóban állnak meg ott a szárnyas barátaink, hiszen ott alig tudnak elbújni az emberek elől. Na, meg prédaként szolgáló állatokból is kevés van ott. Ó, emlékszem mikor annak idején ott kirándultunk, és volt hogy két napi járás után sem bukkantunk semmi élelemre. Igaz - e Bélhangos? - bökte oldalba nosztalgiázva barátját, miközben mi csak ott álltunk szépen csendben és vártuk, hogy végre véget érjen a mesedélután, és kiszedhessük belőlük az utazással kapcsolatos részleteket.

- Bizony így volt. Hát még amikor találtunk egy kis forrást úgy örültünk mint majom a farkának. - bólogatott nevetve Bélhangos. - Aztán meg hány órát futkostunk a sziklák közt, mire sikerült két nyulat lőnünk. Meg is lett az eredménye mert ki se látszottunk a sok karcolás közül. Azok a kövek nem csak csúszósak, de élesek, és hegyesek is voltak. Keltünk feküdtünk állandóan. - nevetett össze a két nagy viking, Hablaty pedig sóhajtva ráhajtotta fejét a barátjáéra.

- Apa! Hahó, figyelnél egy kicsit? Apaa!! - próbálkozott Hablaty kevés sikerrel, de egy két perc múlva már visszatért a két megtermett viking a jelenbe.

- Mi az fiam? Hol is tartottunk? 

- Éppen azt mondtad, hogy el kell hoznunk egy csomagot valamelyik szigetről. Csak éppen azt nem mondtad, hogy melyikről. - válaszolt unottan Hablaty.

- Ja, igen igen! A Sziklog szigetre kell mennetek, és ott az Ördögszem kapuban fognak rátok várni. Könnyen fel fogjátok majd ismerni a szigetet. Nem túl nagy, és egy éles fogsorhoz hasonlító hegylánc veszi azt körül. - magyarázta Pléhpofa, majd térképen is megmutatta, amit oda is adott a fiának a holnapi úthoz.

- Rendben apa. Akkor holnap hajnalban indulunk. - bólintott Hablaty.

Hát, mondanom sem kell, hogy mihelyst kiszabadultunk a Nagyteremből egyenes utunk vezetett az ágyunkig. Bár már az ajtón kilépve szinte elterültünk a földön. De még így is fel kellett kaparni Fafejet a földről, mert Ő egy másodperc alatt képes volt elaludni a lábunk mellett. Sőt még átkarolta Hablaty lábát, és szorosan magához is ölelte azt. Mi meg magunkhoz híven félkómásan is kiröhögtük őket. Aztán Takonypóc felrángatta Fafejet, mire egy két milliméterre sikerült kinyitnia a szemét.

- Ne már anyu! Még öt percet! - mondta nyöszörögve, majd abban a pillanatban vissza is aludt. Takonypóc sóhajtott egyet, majd a vállára kapva Fafejet elindult, hogy hazavigye.

- Héj! Engem nem akarsz cipelni?- kérdezte boci szemekkel Kőfej, mire Takonypóc csak intett egyet, hogy jöjjön. Kőfej nem is habozott sokat hanem rögtön rávetette magát a vikingfiúra, aki már alig bírt menni a két súly alatt. Remegő térdekkel, és összeszorított fogakkal végül szép lassan odaért az Ikrek házához. Na, de onnan már nem ment sehova, hanem inkább ledőlt a padlóra az Ikrek ágya mellé, és ott aludtak el hárman. Mi meg persze a saját ágyainkban, szeretett sárkányaink szárnyaival betakarva.

Reggel mikor még az első napsugarak sem sütöttek be az ablakomon, és még csak az ég alját festette vörösre a lassan ébredező nap korongja, na akkor rontott be valaki az ajtómon nagy gőzzel.

- Ébresztőő! Egy kalóznak ilyenkor már ébren kell lennie. Még a végén magadra haragítod a kapitányt! - kiáltott fel buzgón Takonypóc, majd nagy lelkesen rávágott egyet az ajtóra, hogy még csak véletlenül se aludhassak vissza.

- Tessék? Kalóz, mi van? - dörzsöltem meg a szemem, majd fátyolos tekintettel pásztáztam az ajtót, ahol már nem állt senki. Ó, hogy miért nem lehet egy nyugodt napom sem?

Lassan feltápászkodtam, és megmostam az arcom a vödörben lévő jó hideg vízzel, amitől, már lényegesen éberebb lettem. Amíg Amira megette a reggelijét én addig felöltöztem, majd utána én is ettem egy halat amit már előre megsütött nekem.

- Szia! - jött be az ajtón Asztrid, majd leült mellém az ágyra.

- Szia. - támolygott be Hablaty is, akinek csak másodszorra sikerült bejutni az ajtón, mert először az ajtófélfát vette célba. Miután sikeresen bejutott a házba, leroskadt egy székre és ránk emelte a fáradt, és kissé vöröses szemeit, majd nem sokára egy sóhajtás kíséretében inkább lecsukta és hátradöntött fejjel elaludt.

- Vele meg mi van? - kérdeztem, és kissé oldalra döntöttem a fejem. Amikor meg megláttuk, hogy Amira is ugyanígy néz Hablatyra jól elröhögtük magunkat.

- Hát az úgy volt, hogy éjfélkor berontott hozzá Takonypóc, és kérdezgette a hajózásról, majd rá két órára újra visszament és kért tőle egy erről a témáról szóló könyvet. Aztán, már többször nem akarta felkelteni a törzsfőt, ezért az ablakon mászott be, és felverte Hablatyot, hogy ő bizony kalóz akar lenni, és addig nem volt hajlandó távozni amíg meg nem ígérte neki Hablaty, hogy ő lesz a kalózkapitány. Ezután is Fogatlan repítette ki az ablakon egy jól irányzott farokcsapással.

- Sziasztok! - érkeztek meg az Ikrek is, és amint meglátták az alvó Hablatyot ördögien összemosolyodtak. Felkaptak egy vödör vizet amiben úszkáltak a mínuszok, és mielőtt tiltakozhattunk volna, jól nyakon öntötték Hablatyot aki ordítva ugrott talpra. Legalább így már nem alszik vissza. Még a szeme is a kétszeresére nyílt, és azon gondolkozhatott, hogy milyen módszerrel nyírja ki a nevetéstől fetrengő testvérpárt. Miután mindenki lenyugodott felkaptuk a csomagjainkat, és elindultunk a kikötőbe. Elköszöntünk a sárkányainktól, és Amira vitatkozást nem tűrően közölte, hogy szemmel fog tartani minket a távolból, hogy segíthessen ha valami baj történne. Ezután még egyszer megöleltem őt, ő pedig másodszor is képen nyalt, és elindultunk a hajóhoz, ahol már nagyban szorgoskodott Halvér. Takonypóc pedig ... Hát az biztos, hogy mindannyian elcsodálkoztunk a jeleneten. Hosszú szőke parókában pózolt a hajó orránál, amire rá vett egy nagy csavaros szarvú viking sisakot, és még ragasztott magának egy hasig érő szakállat. Mikor közelebb értünk odakiáltott a sárkányának.

- Kampó, szelet! - mondta, mire a sárkánya unottan szem forgatva elkezdett csapdosni a szárnyával. Gazdája erre kihúzta magát, derekára tette a kezét, és egy hordóra az egyik lábát, majd állát felemelte és így élvezte a haját lengető szelet. 

Miután kicsodálkoztuk magunkat, felmentünk a hajóra ahol rögtön a képünkbe tolakodott egy vidám Halvér.

- Hú, képzeljétek! A kapitány kinevezett engem kormányosnak! Én irányíthatom a hajót! - ugrándozott, majd szorosan megölelte a mellette álló sárkányát.

- Mindig is erre vágytunk, igaz Bütyök? - nézett álmodozóan Halvér a kormány felé, mire Bütyök jól képen nyalta. 

- Ahoj, matrózok! Készen álltok az útra? - ugrott le mellénk Takonypóc egy kötélről.

- Ú, ezt én is kipróbálom! - kiáltották egyszerre az Ikrek, majd az árbócokról lelógó kötelek irányába iramodtak.

- Fogadjunk, hogy ilyen messziről ugorva is elkapom? - kérdezte kihívóan Fafej, majd futtában ugrott egy nagyot. Hát mondanom sem kell, hogy a kötél mellett egy méterrel szép nagy ívben belerepült a tengerbe. Úgy fuldokoltunk a röhögéstől, hogy észre sem vettük, hogy Fafej már kiúszott a vízből, és előttünk karba tett kézzel áll. Miután kinevettük magunkat, ami eltartott jó néhány percig, mi is csatlakoztunk a köteleken lengőkhöz. Mindenki szerzett egy sajátot, és minél magasabbra mászva ugráltunk le. Én is elindultam egy kiszemelt magas ponthoz, és jó erősen belekapaszkodtam a kötelembe. Lenéztem még egyszer, és akkor jöttem rá, hogy mi még mindig a kikötőben vagyunk, hiszen ott állt a fél falu, élén Pléhpofával aki a fejét fogva sóhajtozott. Szerintem már meg is bánta, hogy minket küldött erre a fontos küldetésre.

- Héj, Nimzáj! Ugrassz vagy ott maradsz bámészkodni? - kiáltott fel Josh, és merészen nézett rám. Hah! Azt hiszi, hogy nem merek leugrani! Hát, majd megmutatom, hogy nagyon is téved. Elkezdtem még feljebb mászni, és mikor már elég jónak ítéltem meg a magasságot, ellöktem magam, és a kötélen lengve nagy sebességgel indultam a föld, vagyis Josh irányába. Ő nyugodtan állt tovább, és mikor észrevette, hogy ki is a célpont már nem volt menekvés. A föld fölött kb. három méterrel elengedtem a kötelet, és egyenesen rá zuhantam.

- Ó, kösz a puha landolást! - mondtam neki vigyorogva, majd hátába könyökölve felkeltem, mire fájdalmasan felnyögött. Hátat fordítottam neki, és elégedetten összecsaptam a kezem, majd elindultam a kötelemhez. De ekkor váratlanul, a hátára kapott valaki, és elindult velem a korláthoz.

- Ugye, nem hitted, hogy megúszhatod a kis akciódat? - kérdezte nevetve Josh.

- Ugye nem akarsz belehajítani a tengerbe? - kérdeztem, és a hátát csapkodva próbáltam megmenekülni.

- Eddig csak ki akartalak lógatni a korláton, de végül is ez egy jobb ötlet! - vigyorgott fölényesen, majd a hátán átlendített, és korlát másik oldalán találtam magam a tenger fölött lengve. Próbáltam felhúzni magam, és már majdnem sikerült, mert a lábam is meg tudtam támasztani egy kissé kiálló deszkában, de erre meg Josh elkezdett csikizni. Kicsit ugyan csikis volt, de közel sem annyira, hogy azért elengedjem a kapaszkodóm, de aztán megtalálta azt a pontot az oldalamnál amire nevetve összerándultam, és a korlát alsó részét elengedve elkezdtem zuhanni a tenger felé. Még láttam ahogyan Josh mosolyogva integet, mire csak összehúztam a szemem, és vártam a hamarosan történő becsapódást. Ám, egyikünk sem számolt a megmentőmmel aki kötélen lengve elkapott.

- Megvagy! - nyomott egy puszit az arcomra Aaron.

- Köszi! - mosolyogtam rá, és jobban belekapaszkodtam. Mikor földet értünk gúnyosan rámosolyogtam Joshra. 

- Úgy látszik még is sikerült megúsznom. - vigyorogtam rá.

- De ne bízd el magad, mert egyszer majd duplán meg foglak szívatni. - húzta ki magát Josh.

- Sok sikert! - válaszoltam ugyanazzal a vigyorral, mire Aaron csak nevetett rajtunk.

- Mikor érünk már oda? - kérdezte Kőfej, mire mindenki kérdőn nézett a másikra. Ezeken az arcokon úgy elkezdtem nevetni, hogy alig bírtam abbahagyni.

- Most mi van? - kérdezte Halvér.

- Hát úgy nehezen fogunk odaérni, hogyha még el sem indultunk. - mondtam még mindig a nevetéssel küszködve.

- Tessék? - kerekedett ki Takonypóc kapitány szeme. - Mégis ki nem oldozta el a köteleket?

- Nem is mondtad egyikőnknek sem. - válaszolt Hablaty.

- Jó akkor csináld te, és ezentúl a te feladatod lesz. - adta ki a parancsot Takonypóc, és most már mindenki nagy örömére indulhattunk is.

 

39.rész Vizi csata iszap pakolással

Sziasztok! 

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de a suli egyszerűen leszívja az összes energiámat, és még ihlet hiányban is szenvedtem. Időm is alig van, ezért kevesebbszer lesznek részek, de megpróbálok igyekezni. Jó olvasást, remélem tetszeni fog! :) 


A bokorból kibújva megláttuk, hogy a szeretett sárkányaink vígan ugrándoznak a vízben, majd aztán csomó hallal a szájukban térnek vissza a felszínre. Odamentünk hozzájuk, mire először morogtak mert nem ismerték fel a sárral borított, hajukban levelekkel és ágakkal díszített gazdáikat. Aztán örömükben körbeugráltak, majd vissza szaladtak a tóhoz, és merítettek a szájukba egy jó kora adag vizet, és vissza is rohantak hozzánk. Mi először furcsán néztünk a sunyin teli szájjal vigyorgó hüllőinkre, majd mikor már észbe kaptunk, hogy menekülni kellene, már nyakig tocsogtunk a nyálas, halas vízben. Mindegy, legalább a sár egy része lemosódott rólunk. Ezután bementünk úszni egyet a vízbe meg persze hajat mosni. A tó alján legnagyobb részben sima kövek voltak, de egy kisebb helyen egy kis iszap is megtalálható volt. Összenéztünk vigyorogva Asztriddal, meg az Ikrekkel, és jól belemarkoltunk, majd megcéloztuk a gyanútlanul eszegető sárkányokat. Ijedtükben majdnem egymásra ugrottak, majd morogva forogni kezdtek, hogy megtalálják a támadókat. Mi gyorsan úgy tettünk mintha mi sem történt volna, és nyugodtan úszkáltunk tovább, de Takonypóc, és Hablaty elkezdtek röhögni ahogy meglátták a fejükre, és farkukra tekeredett iszapos hínárral beborított, és meglepődött sárkányainkat. Na, erre rögtön felkapták a fejüket, és összehúzott szemmel lassan megindultak a hahotázók felé.

- Ők voltak, igaz? - kérdezték tőlem miközben a le sem vették a fiúkról a szemüket. Gondolom már ki is találták, hogy miként leckéztessék meg a fiúkat.

- Hát persze, hogy ők. - mondtam gondolatban, és hangosan is, mire ijedten rám kapták a tekintetüket. Vigyorogva integettem feléjük, és már menekülőre is fogták a dolgot.






- Ez szép volt! - pacsiztunk össze Fafejjel, majd mi is csatlakoztunk Asztridékhoz, hogy tökéletes rálátásban élvezhessük a jelenetet. 

A sárkányok a vízbe trappolva vették üldözőbe a két fiút, akik lélekszakadva kapálóztak, hogy minél messzebb kerüljenek az üldözőiktől. A csatatéren egyedül csak Halvér állt megdermedve, és kikerekedett szemekkel. Akit inkább elkerültek, mert félő volt, hogy a vízbe ájulna. Egyszer csak azt éreztem, hogy ujjak fonódnak a bokám köré, és már csak annyira volt időm, hogy egy nagy levegőt vegyek mielőtt a vízbe rántanak. Elkezdtem kapálózni, majd el is kaptam valami fonál szerűséget amiben gondoltam majd megkapaszkodok, és erősen megrántottam mire a fogva tartóm rögtön elengedett és a felszínre úsztam. A következő pillanatban viszont már meg is lett a tettes.

- Ááá, a hajam! Ezt miért kellett? - bukott elő a vízből Fafej a fejét dörzsölve, mire mindenkiből előbukott a nevetés.

Fafej durcásan összefonta a karját, és már kapott is egy jó adag iszapot a képébe. Most már tényleg sírtunk a nevetéstől ahogy figyeltük a még mindig egy helyben álló vagy úszó, karba tett kezű, összevont szemöldökű, mérges Fafejet amint prüszkölve köpi ki a szájába folyó barna masszát.

- Ez már hadüzenet volt, és nem fogjátok megúszni! - közeledett felénk rosszat sejtető vigyorral miután lemosta az arcát, és két kézzel belemarkolt a saras hínárba. Hiába bizonygattuk neki, hogy nem mi voltunk, hanem az egyik sárkány aki még mindig Hablatyékat üldözte, Ő továbbra is rendületlenül jött felénk. Egy pillanatra megállt, majd elgondolkozva nézett a fogócskázókra.Na ebben a pillanatban kapott még egy adagot a fejére ami már tényleg tőlünk származott.

- Hupsz! - mosolygott rá ártatlanul Josh, mire Fafej megindította ellenünk a támadást.

Mondjuk nem sok esélye volt ellenünk egyedül, de valahogy mégis megúszta sokszor a találatokat. Főleg, hogy a Hablatyékat üldöző sárkányok felénk repülő lövéseit is kerülgetnünk kellett. Egyszer csak három iszapos leveles izé száguldott felém, amiből kettőt sikeresen elkerültem, de a harmadik már nagyon közel ért hozzám. Gondolatban már el is képzeltem ahogyan beteríti az arcom és a hajam az a homokos, nyálkás anyag ami miatt kezdhetem elölről a hajmosást, de még pont időben húzott el egy kar a derekamnál fogva, így a vállam mellett pár centire süvített el a golyószerűség ami hamarosan be is csapódott egy fába. A rántás okozta lendület miatt kissé hátratántorodtam, és pont nekiütköztem egy kemény mellkasnak. A vállam fölött hátranézve megláttam Aaront aki a derekamnál fogva magához húzott, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Szívesen! - mondta vigyorogva, majd tovább is úszott mielőtt eltalálta volna valami. Pár másodperc utána én is rádöbbentem, hogy követnem kéne a példáját, így felhagytam az egy helyben állva mosolygással, és tovább úsztam. Na itt már nem ért le a lábunk, ezért aki nem igazán tudott úszni, inkább gyorsan kijjebb evickélt. Én még beljebb úsztam, hogy lőtávolságon kívülre kerüljek. Csakhogy tíz perc úszás, meg egy helyben való lábtempózás után már kezdtem kifáradni, így újfent elkezdtem visszaúszni a csatatér felé. Ám mielőtt oda érhettem volna többiekhez, hirtelen alám úszott valami aminek a hátára kerülve kijjebb emelkedtem a vízből. De mielőtt igazán megijedhettem volna, rájöttem, hogy csak Amira az aki hátra fordulva képen nyalt. A többiek felhagytak egy pillanatig a dobálózással, és kérdőn tekingettek felénk ahogy Amira hátán úszva közlekedtem. Pontosabban inkább utazva, hiszen Amira volt az aki úszott alattam. Ekkor mindenkinek felcsillant a szeme, és simán oda tudtam képzelni, hogy még egy villanykörte is felvilágít a fejük fölött. Ezután elkezdtek úszni a saját sárkányuk után, és miután nagy nehezen utolérték őket, már fel is pattantak a hátukra. Na az már megint egy más tészta, hogy hogyan is jutottak fel oda. Halvér mikor elrugaszkodott mindig átesett Bütyök másik oldalára, és mikor már ötödszörre sem sikerült neki, Bütyök megunva a dolgot a víz alá merült, hogy gazdája könnyen felülhessen rá. Kampó látszólagosan boldogan tűrte, hogy Takonypóc felmásszon a nyergébe, de mikor elhelyezkedett nagyot lendített a hosszú nyakán, mire Takonypóc repült egy jó tíz métert, és csak ezután hagyta magát. Viharbogár meg elkezdett körbe körbe úszni minél gyorsabban, míg Asztrid kis híján leszédült róla. De persze egy beígért csirkecomb rögtön megnevelte a kék hüllőt, aki még ki is húzta magát mellé. Hablaty persze könnyen felpattant Fogatlan hátára, és diadalittas mosollyal nézte a többieket, hogy neki elsőre is sikerült. De ez sem tartott sokáig, ugyanis Fogatlan vigyorogva ránézett a gazdájára, majd megfordult, úgy hogy a hasa legyen fent, a háta Hablattyal együtt meg a víz alatt. Josh, Aaron és Léna viszonylag könnyen feljutottak a sárkányaik hátára, de volt még egy páros aki még mindig a sárkányát üldözte. Hát persze, hogy az Ikrek voltak azok. Böff, és Töff nyugodtan úszkált a gazdáik elől, akik hajthatatlanul követték őket. Miután nagy nehezen összeszedtük magunkat, és megszáradtunk vissza mentünk a faluba. Hát nagyot tévedtünk, ha azt hittük volna, hogy sokára lesz még egy ilyen vizes kalandunk. Fogatlan jól ki is röhögött minket az ábrázatainkat látva...