42. rész A hülyeségből sosem elég

Sziasztok!

Meg is érkeztem az új résszel, remélem örültök neki! Köszönöm a kommenteket, azt, hogy felíratkoztok, és hogy olvassátok a történetem! Ettől mindig vissza jön a kedvem az íráshoz. A fejezet elején lesz egy kicsit gyomort forgató rész, de ha azt túlélitek akkor jöhet az izgalmas, és vicces fele. :D Jó olvasást!  



- Hát Asztridot ismerve a sült csirke szénné lesz égve. Ha meg halat csinál akkor vigyázzatok vele, mert ... - kezdte az okítást Hablaty, de mint mindig az Ikrek nem bírták ki, hogy bele ne szóljanak.

- Mert benne hagyja a belső szerveit? Ú, akkor megkóstoljuk a sült halagyat? - fordult lelkesen testvéréhez Fafej.

- Naná, a többieknek meg marad a bele amiben még biztos van ürülék, meg a gyomra. Talán még a májat megtarthatnánk magunknak. - töprengett el Kőfej, amit mi öklendezéssel fogadtunk.

- Igen. - bólogatott hevesen Fafej. - Majd meséljétek el milyen amikor a gyomorsav végigfolyik a torkotokon. Szólok is Asztridnak, hogy azokat hagyja meg nyersnek, hogy jobban kiélvezhessétek az ízét. - jelentette ki, mire Halvér felpattant, és a korláthoz rohanva kiadta magából a taccsot.

- Titeket egyáltalán nem zavar, hogy enni készülünk? - kérdeztem ingerülten, mert már az én gyomrom is kezdett felfordulni, hiszen voltam olyan okos, hogy el is képzeltem amit mondtak.

- Mi is éppen arra készülünk. - néztek rám egyszerre.

- Akkor jó! - kiáltott fel mérgesen valaki a hátunk mögött. - Tudjátok mit? Nektek külön nyers halat fogok felszolgálni! - nézett Asztrid az Ikrekre szinte villámokat szóró szemekkel. De ha még nem is villámlott, a borús, sötét felhők már nagyon gyülekeztek benne.

- Nézd a jó oldalát Asztrid - kezdett bele Takonypóc is - azt még nem mondták, hogy a levesed néha jobban hasonlít a hányásra, mint magára az ételre, bár még nem kóstoltam, hogy az íze is olyan e. - na ebben a pillanatban a már villámokat szóró szeme szikrázott a dühtől, és akkorát lekevert a fiúknak, hogy az asztal adta a másikat.

- Jó akkor ti nem is fogtok enni. - mondta, majd a csalódottságát eltitkolni próbálva elindult vissza a konyhába. Nem is gondolkodtam sokat, és rögtön utána mentem. A konyhában egy kis széken ülve nézte szomorúan az elkészített vacsorát. Oda léptem mögé, és megnéztem, hogy mit sikerült összedobnia. A leves tényleg egy kicsit furán nézett ki, de az egészben sült csirke, mellette a halakkal tökéletesen át volt pirítva. Már csak az ízükre lennék kíváncsi.

- Héj, ne is törődj velük. Az Ikrek mindig ilyenek, Takonypócot meg ismered... - kezdtem neki a vigasztalásnak, de nem válaszolt, csak mérgesen fújtatott egyet.

- Akkor, ha nem bánnád én azért még megkóstolnám, hogy mit főztél. - ültem le vele szemben, majd egy kanalat felkapva megkóstoltam a levest. 

- Nem olyan rossz. Ha gondolod, majd segítek levest csinálni, mert anya úgyis megtanított rá. - mondtam, majd nyúltam a következő ételhez. Letéptem egy kis húst a csirkéről, is és a halról, majd egyesével megkóstoltam. A szemem sarkából láttam, hogy Asztrid kíváncsian mustrál, de nem mondtam el a kritikámat, hanem helyette inkább felpattantam, és az ajtóhoz érve kikálltottam a többieknek. 

- Nagyon finom a kaja! Aki akar enni az most jöjjön. - mondtam, majd visszasiettem a helyemre ahol egy boldogan vigyorgó Asztriddal találtam magam szemben.

- Köszi! - mondta hálásan.

- Nincs mit. Tényleg finom, a levesben meg majd segítek, te pedig jöhetsz velem felmosni a fedélzetet. Jó móka lesz. - mosolyogtam rá.

- Oké. - bólintott vidáman, de mikor az Ikrek, meg Takonypóc akart volna bejönni, hirtelen felkapta a szekercéjét, és előttük pár centivel beledobta az ajtófélfába. - Felejtsétek el, hogy ezek után esztek. - jelentette ki. - Ha jók lesztek, akkor talán holnap. - vigyorgott elégedetten, miközben Hablaty, és Halvér is leültek mellénk.

- Ez tényleg finom! Bocsi, hogy kételkedtünk. - mondták tele szájjal, és bűnbánó szemekkel mire felnevettünk.

- Kérlek! Kérlek! Kérlek! - könyörögtek térden csúszva Asztrid előtt, aki kiélvezve a helyzetet gondolkodó fejet vágott. - Na, légyszi! Nem hallod, hogy korog a gyomrom? - kérdezte Fafej, mire mindenki elhallgatott, és erősen koncentráltunk arra, hogy meghalljuk az éhes gyomor követelőző hangját.

- Ööö, nem. - válaszolt Asztrid, mikor pár perc múlva se hallottunk semmit.

- Akkor figyelj jobban! - oktatta ki a lányt Fafej, majd a kezét a szája elé téve megpróbált olyan hangot kiadni mintha a hasa korogna, mi pedig felvont szemöldökkel figyeltük a műveletet.

- Krrrgg, grrrrlg grrrkl. Na most már hallod? - kérdezte reménykedő lelkesedéssel, mire prüszkölve kitört belőlünk a nevetés. - Csak legalább nekem adj egy kicsit, Kőfejnek nem fontos. - jelentette ki, mire az említett lánytestvér lecsapta az első keze ügyébe kerülő tárgyal, ami jelen esetben egy pajzs volt.

   
















      - Jól van, nem kell szétverni egymást. Mind a ketten kaptok belőle. - mondta jelentőségteljesen Asztrid, mintha azt üzenné, hogy ezt még egyszer nem fogja elnézni. Miután, már mindenki végzett egyesével elindultak a saját dolgukra, és csak én maradtam Hablattyal.

- Na végre elmentek. - sóhajtott fel. - Beszélnem kell veled egy fontos dologról. - kezdett bele, mire én kíváncsian ránéztem. 

- Szóval, gondolkoztam.

- Mint mindig. - sóhajtottam, mire szúrós szemmel nézett rám. - Hallgatlak, mondd csak nyugodtan. - tettem hozzá gyorsan.

- Tehát, lenne egy tervem. - kezdett bele, miközben kiterített egy térképet az asztalra. - Levághatnánk itt az utat - mutatott a térképre - és így lényegesen hamarabb odaérnénk, majd gyorsan elhozzuk a ládát amiben apa cuccai vannak, és elmennénk ide - mutatott egy kis szigetre - és mivel ez lakatlan, itt megállnánk a hajóval, lehívjuk magunkhoz a sárkányainkat, és elindulnánk ... hogy is hívják azt a szigetcsoportot, ahol a Fényfúriák, az Éjfúriák, és az Ölvészek szigete van? - kérdezte.

- Árnysziget. - mondtam, mihelyst eszembe jutott a név.

- Igen, oda, és ti négyen Őrzők bementek a barlangba, ahol megkeresitek a tőrt, hogy le tudjuk győzni azt a sárkányt, addig mi kint megvárunk és megismerkedünk a sárkányokkal. - vázolta fel a gondolatmenetét.

- Ami nem is lenne rossz ötlet, ha nem ott akarnál kerülni ahol sekély a part, sok kis szikla áll ki, és nagy hullámok vannak. - szólalt meg valaki mögöttem mielőtt válaszolhattam volna. Odanéztünk, és Asztrid toporgott ott az ajtóban.

- Ugyan már, nem megyünk majd közel a veszélyes helyekhez. - próbálta győzködni a lányt Hablaty.

- Ajánlom is. - fonta keresztbe a karját maga előtt.

- Akkor ezt megbeszéltük? - kérdezte felváltva nézve, hol Asztridra hol rám, mi pedig kissé bizonytalanul, de bólintottunk.

- Remek! Takonypócot, pedig bízzátok csak rám. Egyszer kibírja, hogy kapitány létére mi döntünk helyette. Majd megvitatom vele az utat, hátha úgy megenyhül.

- Igen pont ezt akartam kérdezni. - mondtam.

- Na, látod, én már belelátok a fejedbe. - vigyorgott elégedetten.

- Én meg a sárkányodéba. - néztem rá mindent tudó mosollyal, mire ki kerekedett szemekkel tátogott mint egy partra vetett hal, de hang az nem jött ki a torkán.

- Nyugi, eddig még Fogatlan nem mesélt rólad egyetlen kínos sztorit sem. De a nézésedből arra következtetek, hogy van egy pár. Majd kifaggatom. - biztosítottam róla, mire heves tiltakozásba kezdett. Asztriddal jót nevettünk rajta, ő meg magyarázkodott, hogy csak egy két félre sikerült repülésről van szó. Hát szerintünk többről is, na mindegy. Karon ragadtam Asztirdot, és magam után húzva elindultunk a kabinunkig, ahol már a többi lány aludt.