41.rész A tengeri élet

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de egyszerűen egy kis szabadidőm sincs, a suli miatt. Ha meg van akkor meg rokonokhoz megyünk. A téli szünetben meg készülnöm kell a félévi angol vizsgákra szóval el leszek havazva. :( De köszönöm azoknak akik még itt vannak, és olvassák a történetemet, a kis kihagyások ellenére is! Most pedig itt az új rész! Jó olvasást, és remélem elnyeri majd a tetszéseteket, és megosztjátok velem kommentben! :)




Hát igen. Végre elindultunk, pedig már olyan mintha órák óta úton lennénk. Még csak pár perce szeljük a vizet masszív, gyorsan úszó hajónkkal, de már csak a sziget körvonalait lehetett látni. Szinte mindenki gondolataiba merülve nézte az egyenletesen hullámzó tenger felszínét, amit a hajó orra kettészelt, és talán mindnyájan ugyanarra gondoltunk. A sárkányainkra. Nem tudom miért, de már most hiányzik Amira, aki mellett mindig biztonságban voltam. Egyre inkább megszállták az agyamat a vészjósló gondolatok, hogy pont ilyenkor fog történni velünk valami szörnyűséges dolog. A félelem végigszáguldott az ereimben egyenesen az agyamhoz, ahová aztán görcsösen kapaszkodott, és nem nagyon akarta elhagyni a helyét. De ahogy elkezdett oldódni a hangulat, hirtelen egy nyugalomhullám söpört végig rajtam, ahogyan megéreztem valaki jelenlétét. Hát persze, hiszen mondta, hogy távolról követni fog minket, de azt nem gondoltam, hogy az egész banda jön. Most már tudtam, hogyha bajba kerülünk, akkor nyugodtan szólhatok Amiráéknak, hiszen mindig itt lesznek valahol a közelben, attól függetlenül, hogy nem látjuk őket. A feszültség, és a riasztó gondolatok sora az orromon kifújt levegővel távoztak, és mosolyogva fordultam oda a többiekhez, akik céltalanul járkáltak fel alá a fedélzeten.

- Na, most már elég ebből! Olyan lehangoló társaság vagytok, hogy Kampó is ezerszer jobb nálatok ha még rossz hangulatában van is. - mondta csípőre tett kézzel Takonypóc. - Bár, most hogy belegondolok, legalább lesz egy kis nyugtom tőle. Juhú! Végre egy kis pihenés! - kiáltott fel, mire lepottyant az égből egy félig megevett hal egyenesen Takonypóc képébe.

- Mi a ... ? - szedte le magáról csodálkozva, mire mi dőltünk a nevetéstől. Ebben a pillanatban hallatszódott fentről, a felhők takarásából egy Szörnyennagy Rémség üvöltése ami furcsa sárkánynevetés féleségbe torkollott.

- Nem igaz, hogy még ilyenkor sem szabadulhatok meg ettől a mihaszna hüllőtől! - dobbantott a lábával felháborodottan, mire csak egy újabb adagot kapott a fejére, mi meg már fetrengtünk a nevetéstől.

- Jól van na! Nem vagy mihaszna, és otthon kapsz majd egy hordónyival a kedvenc haladból. - kiabálta, mire elállt a haleső, és egy elégedett horkantást hallottunk. 

- Na, ezt is lerendeztem. - sóhajtott fel a vikingfiú, de azért óvatosságból a feje fölött tartott pajzzsal közlekedett. - Ó, majdnem elfelejtettem! - jött vissza hozzánk az új " kalapja " kíséretével. - Akkor legénység ...

- Eligazítás - ordította el magát torka szakadtából.

- Most minek ordítasz, ha itt vagyunk melletted? - kiabáltunk vissza felháborodottan, a fülünket fogva.

- Ezt mindig is kiakartam próbálni. - csapta össze a tenyerét elégedetten. - Szóval akkor lássunk munkához. Mindenkinek kijelölök egy posztot amit teljesítenie kell. Ha az illető nem csinálja rendesen a munkáját akkor újra kell kezdenie addig amíg jónak nem látom. Ha pedig egyáltalán nem csinálja, akkor mehet a hajó oldalához, és aljához lekaparni a kagylókat. - mondta mire mindannyian fintorogva elhúztuk a szánkat hiszen ezt a munkát egyikőnk sem szerette. - Szóval akkor Hablaty, és Halvér, ti feleltek a kötelekért, és minden ami hozzá tartozik. Soroljam? - fontoskodva járkált fel alá, kezét hátra kulcsolva, állát megemelve mintha tényleg kapitány lenne. Jó perpillanat az, de ha nagyon kibírhatatlan lesz, akkor biztos hogy lecseréljük. - Például vitorlák fel-lehúzása, horgony leeresztése, felhúzása, csomót kötni, és persze a kikötés ha szárazföldre érkezünk. - mondta, mire Hablatyék unottan bólogattak. - Asztrid, te leszel a hajó szakácsa. - jelentette ki, mire mindannyian döbbent képet vágtunk, kivéve az említett személyt aki örült a feladatának.

- Most komolyan? Asztrid? Ez még viccnek is rossz. - csóválták a fejüket az Ikrek, mire jól fejbe kólintotta őket a lány.

- Miért? Igen is jól főzök! Ó, és még csinálok majd jaklikőrt, mert tudom, hogy azt mennyire szeretitek. - jelentette ki lelkesedve, mire páran elkezdtek öklendezni.

- Nimzáj, te felelsz a hajó tisztaságáért. Felmosni az edényeket, és a fedélzetet, kisöprögetni stb. Ó, és még a ruhákat is ki kell mosnod, ja meg a cipőket is kisuvikszolnod, és még várjál gondolkodok ...

- Mi van? - háborodtam fel teljesen. - Felejtsd el, hogy ennyi munkát rám akarsz sózni! Egyébként te mit is fogsz csinálni? Járkálni, és heverészni egész nap? - kérdeztem ingerülten, hiszen egy ekkora hajót takarítani nem kis feladat.

- Jó, jó. Akkor tiéd a hajó, és Lénáé a ruhák meg a cipők, és persze az ágyazás. - döntötte el.

- Kezdem bánni, hogy ő a kapitány. - súgta a fülembe Léna, mire egyetértően bólintottam.     

- Az Ikrek fognak őrködni este, Josh fog az ételekre vigyázni, evésnél pedig tálalni, Aaron pedig lesz az őrszem. Fentről kell távcsövön keresztül nézned az ellenséges hajókat, és figyelmeztetni az előttünk lévő zátonyokra, kiálló kisebb sziklákra stb. - fejezte be a monológját Takonypóc.

- Hát te mit fogsz csinálni? - kérdezte Josh karba tett kézzel.

- Természetesen én leszek a kormányos. - válaszolta, mire egypár kétkedő pillantást kapott jutalmul. Végül is nagy nehezen csak kibírjuk ebben a felosztásban. Úgyis csak pár nap az út oda meg vissza.

- Na, mit ácsorogtok még itt? Gyerünk munkára fel! - buzdított minket nem sok sikerrel.

Elindultam hát, hogy előkeressem a seprőt meg a felmosórongyot, és nekilássak a munkának. Körülbelül egy óra alatt végeztem a sepregetéssel, és fáradtan rogytam le egy kis székre. Rövid gondolkozás után irányba vettem az élelmiszerraktárt mert megkívántam az almát. Ahogy odaértem megpillantottam Josht amint éppen zsonglőrködik két almával és ugyanennyi naranccsal.

- Hát nem valami izgalmas dolog a kajára vigyázni. - húzta fintorra a száját. - Egyébként sem értem mi értelme ennek. Lábakat növesztenek a gyümölcsök, és meglógnak vagy mi? Vagy a tészták kimásznak mint a hernyók, vagy ... - folytatta volna, de nevetve közbevágtam mielőtt még az összes ételt megszemélyesítené. Hát furcsa dolgok fordulhatnak meg az ember agyában ha unatkozik.

- Vagy az Ikreket távol tartani a kajától, mielőtt bármi hülyeséget csinálnának, vagy elkezdenének kaja csatázni. - válaszoltam, visszagondolva arra hogy nem is olyan régen még egészben sült csirkével báboztak.

- Ez az!!! - Ez király ötlet! - rontott be vigyorogva az ajtón az előbb szóban forgó két személy.

- Mi van? - kapkodta közöttük a tekintetét Josh.

- Jaj ne. - reagáltam le én is, és a karomra hajtottam a fejem.

- Kajacsata! - kiáltották el magukat egyszerre, mire gyorsan kikaptam kikaptam Josh kezéből egy almát, és egy gyors " kössz " után kislisszoltam az ajtón. 

Miután megettem az almám, nekiálltam felmosni a hajó fedélzetét, de épphogy csak elkezdtem, gondoltam, hogy megnézem mi van az Ikrekkel, mert gyanúsan nagy volt a csönd. Résnyire kinyitottam az élelmiszeres ajtaját, és óvatosan bekukkantottam, de semmi. Aztán mikor már teljes egészében bent álltam a helyiségben, hirtelen megtámadtak negem a narancsok. Vagyis inkább az Ikrek a narancsokkal. Úgy záporoztak rám, hogy alig tudtam kivédeni őket, ráadásul még Josh is beszállt a dobálósdiba, így őt ki kellett húznom arról a képzeletbeli listáról amit gyorsan összeállítottam, hogy mi segíthetne védekezni. Persze minden egyes találatkor feljajdultam főleg amikor egy kék lila foltot találtak el a lábamon, így már biztos a többiek is hallották hogy valami nem stimmel itt. Így hát gyorsan lebuktam egy hordó mögé, ami éppen a közelemben volt, és úgy gondoltam, hogy ott lapítok amíg a többiek meg nem érkeznek. Csak azt nem értem, hogy miért nem menekültem ki az ajtón amikor még volt rá lehetőségem. De most már az biztos, hogy innen ki nem jövök azért, hogy még jobban megdobáljanak. Szitkozódva ütögettem a fejem a hordónak, mire egy kis résen spriccolva tört elő a bor ami lassan teljesen átáztatta a pólóm, de mikor megszagoltam, rájöttem hogy ez csak víz. Huh, legalább ennyiben szerencsém volt. Végül minden mindegy alapon kiugrottam a rejtekhelyemről, és ellentámadásba kezdtem. Ezen annyira meglepődtek, hogy elfelejtettek védekezni, és így sok dobásom betalált. Pár perc elteltével végül megjelent Hablaty, meg Takonypóc hogy véget vessenek ennek a kis csatának, mire a fejükre borult egy vödör alga, ami rám csak azért nem, mert nem nyitottam ki annyira az ajtót mint ők, amivel be volt támasztva a vödör. Na erre mindketten elkezdtek kiabálni, mire megjelent Asztrid is akit Fafej véletlenül eltalált egy marok tésztával, ami a hajába gabalyodva lógott.

- Elég! - kiáltott fel Hablaty, majd átadta a szót a kapitánynak.

- Szóval, mivel megszegtétek az esküt, hogy normálisan végzitek a munkát ezért ...

- Nem is tettünk semmilyen esküt. - méltatlankodott Kőfej.

- Na, és mivel még a szavamba is vágtatok, ezért most már biztos vagyok a döntésemben. - jelentette ki magabiztosan Takonypóc. 

- Josh, te feltakarítasz itt, ti pedig - mutatott az Ikrekre - mehettek a hajó oldalához lekaparni az osztrigákat, hogy ne unatkozzatok estig, mert nektek csak akkor kell majd őrködni. - jelentette ki, mire kárörvendően elvigyorodtam, majd elindultam Asztriddal, hogy átvegyem a felsőm, neki meg kiszedjük a hajából a tésztát. Mire végeztünk, oltári nagy veszekedést hallottunk odakintről.

- Körülbelül mennyi idő is telt el az előző balhé után? 10 perc? Ez már rekordnak számít. - mondtam elismerően bólogatva, mire Asztrid felnevetett.

- Menjünk, nézzük meg, hogy megint mi történt. Nehogy mi meg lemaradjunk a buliról. - állt fel az ágyról Asztrid, majd elindultunk a hangok után. Rögtön meg is találtuk őket a hajó oldalánál, a korláton csimpaszkodva, és valamit nagyon nézhettek, mert le sem vették a szemüket a tengerről.

- Mi folyik itt? - kérdezte Asztrid, mire Fafej röhögve lemutatott. Lenéztünk, és megláttuk a vízben úszkáló Hablatyot, és Takonypócot, amint éppen vörös fejjel ordítozzák, hogy engedjék már le nekik azt a hülye kötelet. Hát mondanom sem kell, hogy olyan röhögőgörcsöt kaptunk Asztriddal, hogy a lábunkon is alig bírtunk megállni.

- Hogy kerültetek oda? - kiabáltam le nekik félig nevetve.

- Szerinted? Lemásztunk, hogy lemossuk magunkról az algát, amin még szerintem liszt is volt, mire ez a két tökkelütött - mutatott Takonypóc a mai nap már másodjára az Ikrekre - felhúzták a kötelet, és nem engednek fel. - magyarázott dühösen a kapitány.

- Nem kéne mégis felhúzni őket? - kérdezte félősen Halvér.

- Nem. - vágta rá egyszerre Kőfej, és Fafej. - De ha annyira szeretnél csatlakozhatsz hozzájuk is. - jelentették ki, mire Halvér inkább csendben maradt, és figyelte, hogy mi lesz ebből.

- Na jó. - kiabálták le az Ikrek. - Leengedjük a kötelet. - mondták, majd leengedték, és megvárták míg odaúsznak hozzá, de ekkor gyorsan vissza húzták.

- Gyerünk kapjátok már el! - buzdították őket, majd mikor már majdnem elkapták a kötelet a vízben lévők, akkor az Ikrek megint visszahúzták. Ez még párszor eljátszották, majd végül felhúzták őket.

- Ezt még megbánjátok! - fenyegetőzött Takonypóc, majd hátat fordított, és minden egyes lépésénél hagyott maga után egy egy kisebb pocsolyát, amivel még több munka várt rám. Mihelyst kiért a látóterünkből kitört belőlünk a nevetés, és még Hablaty is velünk nevetett akinek odanyújtottunk egy törülközőt, mert már majdnem elfelejtette, hogy ő is csupa víz. Mondanom sem kell, hogy a mai nap során minden erejükkel próbálták elkerülni Takonypócot az Ikrek.

- Kész a vacsora! - kiáltott ki a kis konyhából Asztrid, mire észrevettük, hogy már kezd sötétedni. Ezután elindultunk a már megterített asztalhoz, és reméltük, hogy legalább valami ehető lesz rajta.