40. rész Csöbörből vödörbe, tavacskából tengerbe

Sziasztok!

Megérkeztem az új résszel! :) De sajnos van egy szomorú hírem is. Hamarosan befejeződik a történet. Nem tudom még, hogy hány rész lesz addig, de úgy gondolom, hogy ötnél már nem lesz több. De ha megszáll az ihlet akkor persze írok még fejezeteket, csak már egyszerűen úgy érzem, hogy le kell zárnom ezt a történetet, mivel egyre kevesebb ötletem, és időm van erre. Bár lehet, hogy majd a jövőben írok majd más történeteket is, de ezek csak talánok. Na de nem beszélek itt tovább. Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!


Mihelyst megérkeztünk, már rögtön a Nagyteremben kötöttünk ki ahol Pléhpofa kitárt karokkal várt minket, hogy aztán megint az utunkra bocsáthasson. Még csak most értünk vissza, és már mehetünk is megint. Ráadásul nem sárkányokon hanem hajóval kell majd átszelnünk a tengert. Na, de ne siessünk ennyire előre, hanem kezdjük a legelején. 

Amint beléptünk a Nagyterembe megpillantottuk ahogyan Pléhpofa, és Bélhangos tanácskoznak annyira elmerülten, hogy észre sem vették a jelenlétünket.

- Khm. - próbálkozott Hablaty, de nem sok sikerrel, mert még a füle botjukat sem mozdították a hangra. 

- Mondom Khm! - kiáltotta el magát Hablaty, mire meglepetten fordult felénk a két megviseltnek tűnő viking.

- Áh, remek, hát megjöttetek! - örvendezett Hablaty apja. - Remélem még van bennetek elég energia, mert holnap útra keltek. El kellene hozni egy fontos csomagot, de hajóval kell mennetek, mert azon a szigeten nincsenek jóban a sárkányokkal. Habár oda ritkán mennek sárkányok, hiszen olyan kopár ott minden. Mindent sziklák, és ritkás füves puszták tarkítanak. Maximum átutazóban állnak meg ott a szárnyas barátaink, hiszen ott alig tudnak elbújni az emberek elől. Na, meg prédaként szolgáló állatokból is kevés van ott. Ó, emlékszem mikor annak idején ott kirándultunk, és volt hogy két napi járás után sem bukkantunk semmi élelemre. Igaz - e Bélhangos? - bökte oldalba nosztalgiázva barátját, miközben mi csak ott álltunk szépen csendben és vártuk, hogy végre véget érjen a mesedélután, és kiszedhessük belőlük az utazással kapcsolatos részleteket.

- Bizony így volt. Hát még amikor találtunk egy kis forrást úgy örültünk mint majom a farkának. - bólogatott nevetve Bélhangos. - Aztán meg hány órát futkostunk a sziklák közt, mire sikerült két nyulat lőnünk. Meg is lett az eredménye mert ki se látszottunk a sok karcolás közül. Azok a kövek nem csak csúszósak, de élesek, és hegyesek is voltak. Keltünk feküdtünk állandóan. - nevetett össze a két nagy viking, Hablaty pedig sóhajtva ráhajtotta fejét a barátjáéra.

- Apa! Hahó, figyelnél egy kicsit? Apaa!! - próbálkozott Hablaty kevés sikerrel, de egy két perc múlva már visszatért a két megtermett viking a jelenbe.

- Mi az fiam? Hol is tartottunk? 

- Éppen azt mondtad, hogy el kell hoznunk egy csomagot valamelyik szigetről. Csak éppen azt nem mondtad, hogy melyikről. - válaszolt unottan Hablaty.

- Ja, igen igen! A Sziklog szigetre kell mennetek, és ott az Ördögszem kapuban fognak rátok várni. Könnyen fel fogjátok majd ismerni a szigetet. Nem túl nagy, és egy éles fogsorhoz hasonlító hegylánc veszi azt körül. - magyarázta Pléhpofa, majd térképen is megmutatta, amit oda is adott a fiának a holnapi úthoz.

- Rendben apa. Akkor holnap hajnalban indulunk. - bólintott Hablaty.

Hát, mondanom sem kell, hogy mihelyst kiszabadultunk a Nagyteremből egyenes utunk vezetett az ágyunkig. Bár már az ajtón kilépve szinte elterültünk a földön. De még így is fel kellett kaparni Fafejet a földről, mert Ő egy másodperc alatt képes volt elaludni a lábunk mellett. Sőt még átkarolta Hablaty lábát, és szorosan magához is ölelte azt. Mi meg magunkhoz híven félkómásan is kiröhögtük őket. Aztán Takonypóc felrángatta Fafejet, mire egy két milliméterre sikerült kinyitnia a szemét.

- Ne már anyu! Még öt percet! - mondta nyöszörögve, majd abban a pillanatban vissza is aludt. Takonypóc sóhajtott egyet, majd a vállára kapva Fafejet elindult, hogy hazavigye.

- Héj! Engem nem akarsz cipelni?- kérdezte boci szemekkel Kőfej, mire Takonypóc csak intett egyet, hogy jöjjön. Kőfej nem is habozott sokat hanem rögtön rávetette magát a vikingfiúra, aki már alig bírt menni a két súly alatt. Remegő térdekkel, és összeszorított fogakkal végül szép lassan odaért az Ikrek házához. Na, de onnan már nem ment sehova, hanem inkább ledőlt a padlóra az Ikrek ágya mellé, és ott aludtak el hárman. Mi meg persze a saját ágyainkban, szeretett sárkányaink szárnyaival betakarva.

Reggel mikor még az első napsugarak sem sütöttek be az ablakomon, és még csak az ég alját festette vörösre a lassan ébredező nap korongja, na akkor rontott be valaki az ajtómon nagy gőzzel.

- Ébresztőő! Egy kalóznak ilyenkor már ébren kell lennie. Még a végén magadra haragítod a kapitányt! - kiáltott fel buzgón Takonypóc, majd nagy lelkesen rávágott egyet az ajtóra, hogy még csak véletlenül se aludhassak vissza.

- Tessék? Kalóz, mi van? - dörzsöltem meg a szemem, majd fátyolos tekintettel pásztáztam az ajtót, ahol már nem állt senki. Ó, hogy miért nem lehet egy nyugodt napom sem?

Lassan feltápászkodtam, és megmostam az arcom a vödörben lévő jó hideg vízzel, amitől, már lényegesen éberebb lettem. Amíg Amira megette a reggelijét én addig felöltöztem, majd utána én is ettem egy halat amit már előre megsütött nekem.

- Szia! - jött be az ajtón Asztrid, majd leült mellém az ágyra.

- Szia. - támolygott be Hablaty is, akinek csak másodszorra sikerült bejutni az ajtón, mert először az ajtófélfát vette célba. Miután sikeresen bejutott a házba, leroskadt egy székre és ránk emelte a fáradt, és kissé vöröses szemeit, majd nem sokára egy sóhajtás kíséretében inkább lecsukta és hátradöntött fejjel elaludt.

- Vele meg mi van? - kérdeztem, és kissé oldalra döntöttem a fejem. Amikor meg megláttuk, hogy Amira is ugyanígy néz Hablatyra jól elröhögtük magunkat.

- Hát az úgy volt, hogy éjfélkor berontott hozzá Takonypóc, és kérdezgette a hajózásról, majd rá két órára újra visszament és kért tőle egy erről a témáról szóló könyvet. Aztán, már többször nem akarta felkelteni a törzsfőt, ezért az ablakon mászott be, és felverte Hablatyot, hogy ő bizony kalóz akar lenni, és addig nem volt hajlandó távozni amíg meg nem ígérte neki Hablaty, hogy ő lesz a kalózkapitány. Ezután is Fogatlan repítette ki az ablakon egy jól irányzott farokcsapással.

- Sziasztok! - érkeztek meg az Ikrek is, és amint meglátták az alvó Hablatyot ördögien összemosolyodtak. Felkaptak egy vödör vizet amiben úszkáltak a mínuszok, és mielőtt tiltakozhattunk volna, jól nyakon öntötték Hablatyot aki ordítva ugrott talpra. Legalább így már nem alszik vissza. Még a szeme is a kétszeresére nyílt, és azon gondolkozhatott, hogy milyen módszerrel nyírja ki a nevetéstől fetrengő testvérpárt. Miután mindenki lenyugodott felkaptuk a csomagjainkat, és elindultunk a kikötőbe. Elköszöntünk a sárkányainktól, és Amira vitatkozást nem tűrően közölte, hogy szemmel fog tartani minket a távolból, hogy segíthessen ha valami baj történne. Ezután még egyszer megöleltem őt, ő pedig másodszor is képen nyalt, és elindultunk a hajóhoz, ahol már nagyban szorgoskodott Halvér. Takonypóc pedig ... Hát az biztos, hogy mindannyian elcsodálkoztunk a jeleneten. Hosszú szőke parókában pózolt a hajó orránál, amire rá vett egy nagy csavaros szarvú viking sisakot, és még ragasztott magának egy hasig érő szakállat. Mikor közelebb értünk odakiáltott a sárkányának.

- Kampó, szelet! - mondta, mire a sárkánya unottan szem forgatva elkezdett csapdosni a szárnyával. Gazdája erre kihúzta magát, derekára tette a kezét, és egy hordóra az egyik lábát, majd állát felemelte és így élvezte a haját lengető szelet. 

Miután kicsodálkoztuk magunkat, felmentünk a hajóra ahol rögtön a képünkbe tolakodott egy vidám Halvér.

- Hú, képzeljétek! A kapitány kinevezett engem kormányosnak! Én irányíthatom a hajót! - ugrándozott, majd szorosan megölelte a mellette álló sárkányát.

- Mindig is erre vágytunk, igaz Bütyök? - nézett álmodozóan Halvér a kormány felé, mire Bütyök jól képen nyalta. 

- Ahoj, matrózok! Készen álltok az útra? - ugrott le mellénk Takonypóc egy kötélről.

- Ú, ezt én is kipróbálom! - kiáltották egyszerre az Ikrek, majd az árbócokról lelógó kötelek irányába iramodtak.

- Fogadjunk, hogy ilyen messziről ugorva is elkapom? - kérdezte kihívóan Fafej, majd futtában ugrott egy nagyot. Hát mondanom sem kell, hogy a kötél mellett egy méterrel szép nagy ívben belerepült a tengerbe. Úgy fuldokoltunk a röhögéstől, hogy észre sem vettük, hogy Fafej már kiúszott a vízből, és előttünk karba tett kézzel áll. Miután kinevettük magunkat, ami eltartott jó néhány percig, mi is csatlakoztunk a köteleken lengőkhöz. Mindenki szerzett egy sajátot, és minél magasabbra mászva ugráltunk le. Én is elindultam egy kiszemelt magas ponthoz, és jó erősen belekapaszkodtam a kötelembe. Lenéztem még egyszer, és akkor jöttem rá, hogy mi még mindig a kikötőben vagyunk, hiszen ott állt a fél falu, élén Pléhpofával aki a fejét fogva sóhajtozott. Szerintem már meg is bánta, hogy minket küldött erre a fontos küldetésre.

- Héj, Nimzáj! Ugrassz vagy ott maradsz bámészkodni? - kiáltott fel Josh, és merészen nézett rám. Hah! Azt hiszi, hogy nem merek leugrani! Hát, majd megmutatom, hogy nagyon is téved. Elkezdtem még feljebb mászni, és mikor már elég jónak ítéltem meg a magasságot, ellöktem magam, és a kötélen lengve nagy sebességgel indultam a föld, vagyis Josh irányába. Ő nyugodtan állt tovább, és mikor észrevette, hogy ki is a célpont már nem volt menekvés. A föld fölött kb. három méterrel elengedtem a kötelet, és egyenesen rá zuhantam.

- Ó, kösz a puha landolást! - mondtam neki vigyorogva, majd hátába könyökölve felkeltem, mire fájdalmasan felnyögött. Hátat fordítottam neki, és elégedetten összecsaptam a kezem, majd elindultam a kötelemhez. De ekkor váratlanul, a hátára kapott valaki, és elindult velem a korláthoz.

- Ugye, nem hitted, hogy megúszhatod a kis akciódat? - kérdezte nevetve Josh.

- Ugye nem akarsz belehajítani a tengerbe? - kérdeztem, és a hátát csapkodva próbáltam megmenekülni.

- Eddig csak ki akartalak lógatni a korláton, de végül is ez egy jobb ötlet! - vigyorgott fölényesen, majd a hátán átlendített, és korlát másik oldalán találtam magam a tenger fölött lengve. Próbáltam felhúzni magam, és már majdnem sikerült, mert a lábam is meg tudtam támasztani egy kissé kiálló deszkában, de erre meg Josh elkezdett csikizni. Kicsit ugyan csikis volt, de közel sem annyira, hogy azért elengedjem a kapaszkodóm, de aztán megtalálta azt a pontot az oldalamnál amire nevetve összerándultam, és a korlát alsó részét elengedve elkezdtem zuhanni a tenger felé. Még láttam ahogyan Josh mosolyogva integet, mire csak összehúztam a szemem, és vártam a hamarosan történő becsapódást. Ám, egyikünk sem számolt a megmentőmmel aki kötélen lengve elkapott.

- Megvagy! - nyomott egy puszit az arcomra Aaron.

- Köszi! - mosolyogtam rá, és jobban belekapaszkodtam. Mikor földet értünk gúnyosan rámosolyogtam Joshra. 

- Úgy látszik még is sikerült megúsznom. - vigyorogtam rá.

- De ne bízd el magad, mert egyszer majd duplán meg foglak szívatni. - húzta ki magát Josh.

- Sok sikert! - válaszoltam ugyanazzal a vigyorral, mire Aaron csak nevetett rajtunk.

- Mikor érünk már oda? - kérdezte Kőfej, mire mindenki kérdőn nézett a másikra. Ezeken az arcokon úgy elkezdtem nevetni, hogy alig bírtam abbahagyni.

- Most mi van? - kérdezte Halvér.

- Hát úgy nehezen fogunk odaérni, hogyha még el sem indultunk. - mondtam még mindig a nevetéssel küszködve.

- Tessék? - kerekedett ki Takonypóc kapitány szeme. - Mégis ki nem oldozta el a köteleket?

- Nem is mondtad egyikőnknek sem. - válaszolt Hablaty.

- Jó akkor csináld te, és ezentúl a te feladatod lesz. - adta ki a parancsot Takonypóc, és most már mindenki nagy örömére indulhattunk is.