Új Blog!

Sziasztok!

Elérkezett a várva várt pillanat, vagyis végre megnyitottam az új blogomat! Ebben is lesznek sárkányok, és még sok minden. Remélem páran ott is az olvasóim lesztek, ahol végig követhetitek a szereplők rengeteg izgalmas kalandjait! ITT elérhetitek a blogot. :)

45.rész Az elfelejtett mondat

Sziasztok!

El sem hiszem, hogy ez már az utolsó rész. Nagyon szerettem ezt a történetet írni és a szívemhez nőtt hiszen ez volt az első amibe belekezdtem. Köszönöm, hogy támogattatok és a sok kedves kommentet is amik erőt adtak mindig a folytatáshoz. Remélem szerettétek olvasni és azt is, hogy tetszeni fog ez az utolsó rész. Ha maradt kérdésetek a történettel kapcsolatban nyugodtan tegyétek fel. Na nem is szövegelek tovább, jó olvasást így utoljára! :)


Reggel minden olyan szépnek tűnt. Végre igazán kipihenhettem magam, és csukott szemmel élveztem a nap lágyan simogató sugarait. A madarak dallamosan csiviteltek, és minden olyan idillinek tűnt kivéve egy dolgot. Valami elkezdett böködni minden morgásom és tiltakozásom ellenére is szüntelenül, és még el is takarta a napot. Mérgesen, villámokat szórva pattantak ki a szemeim, amik rögtön ki is kerekedtek a csodálkozástól amint megpillantottam kinek is áll szándékában felkölteni. Amira állt ott előttem, és mikor észrevette, hogy sikerült elérnie amit akart lelkesen hozzám dörgölődzött.

- Hát te, hogy kerülsz ide? - simogattam meg nagy örömmel.

- Inkább te mesélj. Milyen volt a hajóút? - kérdezte, majd mellém feküdve félig betakart a szárnyával. Nagy vonalakban felvázoltam neki mire néha egy egy sárkánynevetést hallatott. Szinte mindenről beszéltünk, hiszen már hiányoltuk egymás társaságát. Nemsokkal ezután a többiek is felkeltek, és miután kicsodálkozták magukat azon, hogy nem csak Hurrikán az egyetlen sárkány itt, valaki feltett egy igen fontos kérdést ami meglepett minket, hogy ez nem jutott eszünkbe hamarabb.

- Ha Amira itt van akkor hol van a többi sárkány? - kérdezte Aaron.

- Hamarosan itt lesznek, csak elmentek halászni reggelit. - mondta a sárkányom, én meg tolmácsoltam a többieknek. Tényleg nem kellett pár percnél több és megjelent a maradék három Őrző sárkánya is, akik középre letettek egy kupac halat, majd tüzet gyújtottak, és a fejükkel az étel felé böködtek, hogy együnk. Mindenki rögtön elvett egy két darab halat amit megsütöttünk, és jóízűen beleharaptunk. Persze az evés közben sem hagytuk abba a diskurálást, hiszen annyi mindent kellett még megvitatnunk.

- A többiek sárkányai is itt vannak? Megtalálták Hablatyékat? - kérdezte Josh, mire Amira bólintott.

- Fogatlan is itt van? A mű farokszárnnyal jött ide? - tudakoltam én is, mire ismételten egy bólintást kaptunk. - Bélhangos szerelte fel neki. - válaszolt tömören. Összenéztünk, mire a sárkányok elkezdtek nyugtalanul fészkelődni. Ezután felvették a szemkontaktust egymással és mintha némán megbeszéltek volna mindent, majd egyként bólintottak. Mi meg csak zavartan kapkodtuk a fejünket közöttük.

- Rendben. Itt az ideje elmondani, miért is jöttünk hamarabb ide mint ahogyan azt elterveztük. - kezdte Amira. - Tegnap este megjelent az álmomban a Barlang Őrzője és mondta, hogy a veszély körülöttünk egyre csak nő, és az Árnydémon egyre csak erősebb lesz. Egy kis sereget már toborzott is maga köré, és nincs olyan sok időnk az összecsapásig mint ahogyan azt reméltük. Így eljöttünk a biztonság kedvéért, hogy itt legyünk ha kell. - fejezte be a beszámolót, mire minket egy kisebb sokkhatás ért. A nagyobb pedig csak azután jött, hogy meghallottunk egy ijesztő sárkányordítást amit egy kígyózóan növekvő füst követett az égen. Úgy tűnt mintha az önálló akarattal bírna, és feltett szándéka lenne, hogy beterítsen mindent és mindenkit. Csak úgy kínálgatta az édes szagú fekete mérgét, hogy az áldozat jóhiszeműen beszippanthassa azt a tüdejébe, akár a harmatos reggeli friss levegőt, majd szétterjedve a testben uralma alá vonja azt.

- Nem. - suttogta elhűlten Léna. - Ez nem lehet.

- Pedig most már nagyon is benne vagyunk. Sárkányra fel, indulás! - kiáltotta Josh buzdítóan, mire riadt arcot vágtam.

- Nem mehetünk csak úgy fel, hogy nincs semmiféle tervünk. - mondtam hevesen mutogatva.

- Majd rögtönözünk. - vont vállat, mire csak egy szemforgatással válaszoltam.

- Figyeljetek! - kezdte Aaron. - A lényeg az, hogy próbáljátok elterelni az Árnydémon és a megszállott sárkányok figyelmét amíg én észrevétlenül közel megyek vagyis repülök ahhoz a förtelmes füsteregetőhöz és a hátába szúrom a tőrt. Hablatyék minden sárkánylovassal együtt pedig segítsenek nektek. - adta ki az utasításokat, és már föl is szálltunk a hátasainkra hiszen már nem volt több időnk. Repülés közben még egyszer átöleltem Amira nyakát, mire ő bátorítóan rám mosolygott. A következő pillanatban pedig már a sárkányokkal teli forgatagban találtuk magunkat. Egyszer Hablatyékkal is összefutottunk és elmondtuk, hogy mit csináljanak miközben minél több megszállott hüllőt próbáltunk leszedni az égről anélkül, hogy komolyabban megsérülnének. Ez így ment egy darabig és már kezdtünk fáradni, de úgy tűnt mi vagyunk fölényben. Amirával lejjebb repültünk és láttuk, hogy a földön lévő emberek pedig megkötözik a levadászott sárkányokat, nehogy visszatérjenek szolgálni az Árnydémont, néha pedig katapultokból lőttek néhány hálót rájuk. Abban a pillanatban mikor felnéztem Aaron repült nagy sebességgel a démon felé, majd mikor odaért átugrott annak a hátára, majd kecsesen landolva megkapaszkodott a kiálló sötét pikkelyekben. A szemem sarkából láttam, hogy Léna és Josh is csatlakozott hozzám, majd együtt néztük reménykedve a jelenetet. Aaron kihúzta a bőrtokból a fényes tőrt, és kezét megemelve készült lecsapni, de a levegőben megállította a mozdulatot és értetlenül fürkészte a bestia hátát. Szeme ide oda cikázott, és nagyon úgy festett a dolog, hogy nincs meg az a szürke folt ahová a fegyvert kéne szúrni. Idegesen markolásztam a nyerget, mikor egy ismerős sárkányordítást hallottam. Mind odakaptuk a fejünket, és Hurrikánt láttuk igyekezni felénk, mire Amira egy hívó hangot hallatott.

- Igazam volt! - kezdte lihegve a Gyapjas Bömbölő. - Tudtam én, hogy valamit elfelejtettem. A Barlang Őrzője azt mondta, hogy annak kell megrajzolni a tőrre a jelet akire a kő rámutatott vagyis Aaronnak. Viszont nem annak kell megölni a sárkány démonját, csak azért kell másnak felkarcolni a jelet, hogy egy másik Őrző ereje is végig kísérje a kiválasztott Őrzőt. Általában annak kell rajzolnia aki a legközelebb áll a kiválasztotthoz. Csak az tudja megölni a démont aki látta jelet, mert egyedül ő láthatja a szürke foltot is a sárkány hátán. Az utolsó mondatnál már biztos voltam benne, hogy kiről beszél és a félelemtől kikerekedett szemekkel néztem magam elé miközben hihetetlen nagy pánik töltött el. Mindenki rám meredt, hiszen én voltam az aki látta a jelet a kövön. Először Lénára majd Joshra néztem, de az utóbbinak riadtság torzította el az arcát miközben nem tudom merre nézett. Próbáltam követni a tekintetét, és megláttam ahogyan az Árnydémon teljes erőbedobással próbál megszabadulni a belé kapaszkodott tehertől. Össze vissza repült, dobálta magát, de Aaron kitartóan kapaszkodott. Ezután viszont a sárkány felvett egy kicsavarodott pózt, és a szárnyával lelökte őt. Aaron kapálózva zuhant a levegőben, mire utána kiáltottam. A többiek elindultak felé, de Amirát és engem feltartott egy kisebb megszállott sárkány csapat, akikkel még el kellett bánnunk. Mikor sikerült hármat odébb állítani az útból, gyorsan Aaron felé pillantottam, és pont láttam ahogyan a sárkánya elkapja, és oda viszi a többi Őrzőhöz. Kicsit megkönnyebbülve sóhajtottam, hogy legalább miatta már nem kell aggódnom. A következő öttel viszont már nehezebben boldogultunk, hiszen minél kisebb sérülést okozva akartuk legyőzni őket. Mikorra sikerült kettővel végezni megjelentek mellettem az Ikrek, és hálóval elkaptak egyet. Felmutatták a hüvelykujjukat, mire én rájuk vigyorogtam. Aztán Asztrid és Hablaty is leszedtek közösen egyet, így már nekünk könnyű dolgunk volt. Mikor végeztünk odarepültem hozzájuk és lepacsiztunk, majd ugyanazzal a lendülettel fordultam is vissza, hiszen még hátra van a csata legnehezebb része. Legyőzni az Árnydémont. Még távolról hallottam, hogy Asztrid és Hablaty közösen közösen kiabálják, hogy sok sikert és már ott is voltam a többi Őrző társam mellett.

- Jól vagy? - kérdeztem Aarontól, mire rám nézett és lassan bólintott.

- Ez a tiéd. - nyújtotta felém a jellel ellátott tőrt miközben mellém repült. - A többiek mindent elmondtak. - tette még hozzá, de nem igazán akaródzott elvennem a fegyvert. Ezt látva Aaron megfogta a kezem majd az ujjaimat gyengéden rákulcsolta a tőr markolatára. Kételkedve mégis menedéket keresve néztem mélyen a szemébe. Bátorítóan megszorította a kezem, majd odahajolt hozzám és megcsókolt. Megöleltem és erősen kapaszkodtam belé.

- Tudom, hogy sikerülni fog. Te és Amira nagyon jó páros vagytok. - suttogta a fülembe, majd elengedett, hogy indulhassak. 

Mindenki mondott még egy két bátorító szót, majd Amirával elindultunk az Árnydémon felé. Kisebb nehézségekkel átverekedtük magunkat a sárkányok tömkelegén, és pontosan a keresett sárkány előtt kötöttünk ki. Ő már várt ránk és fújtatva, vicsorogva mért fel minket vörösen izzó szemeivel. Amira is vissza morgott és kihúzta magát jelezve, hogy nem fél tőle, mire még mérgesebb lett és vadul kavargó fekete füstcsíkok szálltak felénk az orrából és a szájából. Ügyesen kikerültük őket, majd elkezdtünk körözni a sárkány körül és próbáltam lecsapni rá a jobb kezemben szorított tőrrel. Mikor rájött, hogy mit tervezek egy jól irányzott farokcsapással kiverte a kezemből a fegyvert, és önelégült vigyorral nézett ránk. Ahogy láttam, hogy a tőr elkezd zuhanni olyan hevesen kaptam utána, hogy az egyensúlyomat elveszítve kiestem a nyeregből. Az szabadeséstől megemelkedett az adrenalin szintem és kalapáló szívvel próbáltam utánanyúlni a mellettem zuhanó tőr után. Mikor épp elértem volna éreztem a becsapódást, hogy a hátam valami keménynek ütközik, és nem estem tovább lefelé. Óvatosan feltápászkodtam és észrevettem, hogy egy Cipzárhát potyautasa lettem. Egyik fejével rám nézett egy pillanatra, de aztán visszafordult mintha nem érdekelné, hogy valaki utazik a hátán. A pillanatnyi megnyugvásomat, hogy nem zuhanok tovább rögtön felváltotta a kétségbeesés mivel nem volt nálam a tőr. Rémülten kapkodtam a fejem ide oda mikor észrevettem a fém tárgyat fel le billegni pont annak a sárkánynak a farkán akin én is ültem. Lassan felálltam, majd elindultam a fegyveremért és épp akkor kaptam el mikor már majdnem leesett. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, de rögtön utána meglepetten kiáltottam fel, mert hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj vagyis inkább a Cipzárhát. Ijedten nyújtózkodtam a levegőben valamiért ami megtart, és szerencsére el is kaptam egy sárkány farkát. Felnéztem és szembetaláltam magam azzal a sárkánnyal akin eddig is utaztam. Tovább vándorolt a tekintetem a szárnyas hüllőkkel tarkított égen és megláttam Amirát aki aggódva nézett rám, de nem tudott iderepülni, mert bekerítette őt az Árnydémon egyik megszállott csapata. Hirtelen méreg futott el és sárkányokon átugrálva egyre közelebb értem az én szárnyas barátomhoz. 

- Nem hagyhatom hogy bántsák! - ismétlődött többször is a fejemben ez a mondat, és ráugrottam az utolsó sárkányra aki még elválasztott Amirától. Pechemre pont az Árnydémonra, aki vicsorogva fordította felém a fejét. Nem teketóriáztam sokat mert tudtam, hogy kevés az időm és elkezdtem keresni a hátán a szürke foltot, ami meg is jelent először egész halványan majd egyre erősebb és sötétebb árnyalatot öltve. Felemeltem a jobb kezem amiben görcsösen markoltam a tőrt, majd meglendítve a sárkány fekete pikkelyes bőrébe szúrtam azt. Az Árnydémon felordított fájdalmában miközben a tőrön és az én csuklómon lévő jel is egyre jobban elkezdett világítani az aranyló  sárga és az izzó vörös minden színében. A sárkány szeme már nem villogott olyan vészjósló vörösen, és a színe egyre inkább kezdett hasonlítani a sötét lilához. A szájából és az orrából is kavargott ki a rengeteg fekete füst, és ugyanebben a pillanatban a többi megszállott sárkány is megállt röptében, és mindegyikből áramlott ki a démoni füst, ami végül összegyűlt egy helyben. Vadul kavarogva próbált még egy egy füstcsáp elérni egy újabb áldozatot, de nem jártak sikerrel, mert egyre kisebbek és halványabbak lettek, majd egy utolsót kígyózva egymás körül teljesen eltűntek. Mindenki sárkány és ember is egyaránt örömujjongásban tört ki és játékos hancúrozásba kezdtek, ami távolról úgy tűnhetett mint egy méhraj. Én pedig még mindig az Árnydémon hátán ültem aki most barátságosan mosolygott rám. 

- Köszönöm! - mondta hálásan mire visszamosolyogtam rá, majd rápillantottam a hátára ahová a tőrt szúrtam, de a sebhely teljesen begyógyult. Ekkor meghallottam egy ismerős üvöltő hangot és odafordultam. Amira közeledett felém őrült sebességgel és hatalmas vigyorral a képén, mire elnevettem magam és leugrottam, hogy elkaphasson. Nem is késlekedett sokáig és szorosan a mancsai közé zárt, majd feldobott a levegőbe és a hátán landoltam.

- Sikerült! - öleltem meg boldogan a nyakát.

- Persze, hogy sikerült. Nagyszerű csapat vagyunk! - mondta, majd egy sárga plazmabombát lőtt az ég felé. Ezt látva a többi sárkány, ők is belekezdtek a lövöldözésbe ami úgy hatott mint egy tűzijáték ami végül különféle színű szikrákban végződött.

- Hát ez remek kis kaland volt, de remélem legalább egy ideig lesz egy kis nyugtunk.  - mondta Léna, mire Aaron, Josh és Halvér is helyeselve bólogatni kezdett.

- Sajnálom, de Hibbanton elég ritkák a nyugodt napok. - mondta Hablaty, mire nagyot sóhajtottunk, majd összenéztünk és egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Még jó, így legalább nem marad sok időnk az unatkozásra. - szóltak közbe az Ikrek, amivel Takonypóc is egyetértett, Asztridtól viszont csak egy szemforgatást kaptak jutalmul. 

- Inkább menjünk repüljünk egy kört megünnepelve a győzelmet. - ajánlotta fel a viking lány, ami ellen már senkinek nem volt kifogása, majd elindultunk. Mosolyogva néztem körbe a kis csapatunk minden egyes tagján, és örültem, hogy velük élhettem át ezt a hihetetlen, nem várt fordulatokkal átszőtt és életem valószínűleg legnagyobb kalandját. Megsimogattam Amira fejét, mire felém fordult játékosan csillogó szemeivel és arcon nyalt, majd nevetve kapcsoltunk nagyobb sebességre.

 

   

44. rész Közelebb a harchoz

Sziasztok!

Sajnálom, hogy rég nem írtam, de mostanság elkerült az ihlet és a sok tanulnivaló meg egy kis megfázás sem segített rá, hogy folytassam. Viszont idő, és ihlet hiány miatt valószínűleg ez az utolsó előtti rész. Sajnálom, hiszen szerettem ezt a történetet írni, de egyszer ennek is vége kell, hogy legyen. Na nem is szaporítom tovább a szót, mert gondolom várjátok már, hogy olvassátok. Remélem tetszeni fog.


Ahogy sétáltunk Hanga mögött, egyre gyanakvóbban néztünk körül a páncélos embereken, akik nem csak hogy követtek minket, még a számuk is egyre gyarapodott. Nem értettük minek ekkora díszkíséret egy egyszerű láda el hozatalához. Na jó, az is igaz, hogy a tartalma már nem lehet ilyen egyszerű, hiszen Pléhpofa nem bízta volna ránk, ha nem lenne fontos és különleges az a valami.

- Ne aggódjatok miattuk. - bökött Hanga a fejével a harcos katonák irányába. - Azért vannak itt mert egyre nagyobb fenyegetés éri a szigetünket amiatt a sárkány miatt aki a füstjével bárkit képes az uralma alá vonni. - mondja, mire összerezzenek, és jelentőségteljes pillantást váltunk mi négyen Őrzők. Ezek szerint már egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy el kelljen pusztítanunk abban a bizonyos sárkányban élő démont.

- Na és hol is van az a láda? - töri meg Hablaty a hirtelen ránk telepedő csendet.

- Bent a Nagyteremben. Egy titkos kis helyen tartjuk. De most viszont siessünk, mert nagy lakomát rendezünk a vendégeink számára, vagyis nektek. - veszi sietősebbre a tempót Hanga és mi is követjük, de közel sem olyan lelkesedéssel mint Takonypóc és Fafej, akik a kaja szó hallatán szinte nyálcsorgatva futásnak erednek.

Mikor beléptünk az ajtón, máris elénk tárul egy megterített nagy asztal, és Hanga oda is terel minket. Mindenki nagy élvezettel veti bele magát az evésbe, és persze a beszélgetésbe mert hirtelen mindenkinek nagyon fontos közlendője akadt amit feltétlenül meg kellett osztania főleg az asztal legtávolabbi részén ülő társukkal. Egyedül én ültem csendben, és falatoztam. Egyáltalán nem volt kedvem ehhez a traccspartihoz, főleg azok után amiket mondott Hanga. Egyre nyomasztóbb gondolatok foglalták el az agyam, mikor egy kéz fogta meg a vállam, mire összerezzentem. Felnéztem és szemben találtam magam Aaron aggódó pillantásával. Én csak intettem egyet, hogy üljön le mellém, de továbbra is inkább némaságba burkolózva üldögéltem. Mikor aztán látta, hogy magamtól úgy sem kezdek beszélni óvatos faggatózásba kezdett. 

- Minden rendben? Nem szoktál ennyire hallgatag lenni. - puhatolózott, mire csak megingattam a fejem.

- Csak elgondolkoztam. - feleltem még mindig a tányéromra meredve.

- Azon amin Hanga mondott ugye? - kérdezte, mire lassan ránéztem. - Engem is eléggé összezavart ez az egész. Azt hittem ennél azért több időnk lesz, és nem kezd ilyen hamar támadásba az a bestia. Még annyi mindent ki kell derítenünk. - folytatta, mire egyetértően bólintottam.

- Pont ez az. Mi lesz ha kifutunk az időből? Még meg kéne szereznünk azt a követ amivel bele tudjuk karcolni a tőrbe a jelet. A tőr önmagában hasznavehetetlen lenne, hiszen kell rá a jel! Csak annak a mágiájával tudnánk legyőzni a sárkány démonját, és ahhoz még el kell mennünk a Fényfúriák szigetére mielőtt még a sárkány kitapasztalja a valódi erejét és áldozatok követik majd az útját. - fakadok ki kissé kétségbeesetten, mire Aaron nyugtatóan megszorítja a kezemet.

- Nem lesz semmi baj. Valahogy úgy is meg fogjuk oldani ezt is mint minden mást. De most egyél, mert Hanga meg akarja mutatni az erdőben lévő gyakorló pályáját, és nem hinném, hogy egy hamar vissza is fogunk jönni onnan, és még a ládát is elő kéne kerítenünk. - mondja mire aprót biccentek. 

Nem sokkal az evés után tényleg az erdő felé vesszük az irányt, mert Hanga elmondása szerint ott jobb gyakorolni mint az Arénában. Összenéztem a mellettem sétáló Lénával akinek az arcára szintén értetlenség ült ki, hiszen nem edzeni vagy harcolni jöttünk hanem csak egy ládáért. Egy vállrándítás után folytattuk a többiek után az utunkat akik már a fegyvereiket kezdték előpakolni, viszont mi inkább leültünk egy kidőlt fa törzsére.

- Téged sem hagy nyugodni amit Hanga mondott, igaz? Szerinted mikor fog lecsapni az Árnydémon? - kérdezte Léna egy pillanatra felém fordulva, aztán tovább nézte a szekercéket hajigáló társainkat.

- Nem tudom. - néztem én is a többiekre elgondolkozva. - De nagyon erős az a gyanúm, hogy nem fogunk tudni eljutni a Fényfúriák szigetére onnan pedig a barlangba.

- De hát akkor ... - kezdte volna Léna, de hirtelen megzörrent mögöttünk egy bokor. Mindketten gyorsan odakaptuk a fejünket, de nem láttunk semmit még én sem pedig bevetettem az éles sárkány nézésemet. 

- Kövessetek! - szólalt meg egy ismerős sárkányhang a fejemben, mire rögtön felpattantam az ülő helyzetből, és intettem Lénának, hogy jöjjön ő is, majd elindultam arra amerre éreztem, hogy kell mennünk. Keringtünk a fák között, és gyanakodva néztünk körül minden lépés után. Jó pár méter elteltével viszont kezdtem elveszíteni a fonalat és inkább megálltam.

- Hova megyünk egyáltalán? - nézett rám kérdőn Léna.

- Követjük a sárkány hangját. - válaszoltam röviden, majd újból elindultam mikor ismét hozzám szólt a hang. Követtem a nem tudom honnan ismerős sárkány hívását egészen addig míg ki nem kötöttünk egy bokrokból és ágakból álló növényfal előtt.

- Két ág egyenesen keresztezi egymást. Azokat húzzátok szét és be fogtok tudni jönni. - utasított a sárkány, és meg is tettük mihelyst megtaláltuk az ágakat. Erre szétnyílt az egyik bokor és egy kis napsütötte tisztáson találtuk magunkat. Először szinte vakított a fény, de mihelyst megszokta a szemünk megláthattuk a tisztást teljes valójában. A növényfal kör alakjában vette körbe a helyet, és a fű hihetetlenül szép élénkzöld volt. Bizonyára azért mert a fal miatt senki sem tudná letaposni. A kör közepén volt pár nagyobb kő, és a szélén is látható volt néhány méretesebb darab is. A növények és a tiszta levegő illata mintha felerősödött volna itt. Csönd volt, és nem lehetett hallani semmi egyebet a bokrok leveleinek lágy zörgésénél amiket a szellő mozgatott.

- Örülök, hogy megérkeztetek. - morrant egyet üdvözlésképpen a sárkány a hátunk mögött, mire felismertem a hangot, és gyorsan megpördültem a tengelyem körül. Széles mosoly terült el az arcomon ahogy megpillantottam Hurrikánt, a rég nem látott Gyapjas Bömbölő barátunkat. Rögtön oda is futottam és szorosan átöleltem a nyakát. 

- Hát te, hogy kerülsz ide? - tudakoltam tőle?

- Tudod, a Barlang Őrzője megbízott egy feladattal, így utánatok jöttem. Azt mondta, hogy szükségetek lesz majd erre, és azért én hoztam el, mert azt is említette, hogy ti nem fogtok majd tudni elmenni érte, hiszen támadásba lendült az Árnydémon. Már jó pár sárkányt maga köré gyűjtött. Elég félelmetes volt ahogyan megszállta őket a füstjével.

- Várj, lassíts! Mit kellett elhozni? - kérdeztem értetlenül, mire az eddig szoborként egy helyben álldogáló Léna is érdeklődve jött közelebb.

- Majd meglátjátok. - vigyorgott ránk. - Ma estére gyűjtsétek össze az Őrzőket, és gyertek el ugyanide. Bár úgy látom, hogy indulhattok is mert kezd sötétedni, és jó lenne, ha visszatalálnátok ide. - mondta, majd a szárnyával elkezdett minket terelgetni kifelé, de nekem nem nagyon akaródzott elmenni.

- Ne félj, este minden kérdésedre válaszolok. - biztosított, mire nagy nehezen beleegyeztem és elindultunk megkeresni a többieket.

- Hát ez hihetetlen! - csattant fel Léna. - Komolyan már mindenki úgy beszél mintha már holnap csatába kéne vonulni, de persze nekünk meg elfelejtettek szólni.

- Hát remélem, hogy még holnap nem, de az biztos hogy hamarosan sor kerül rá, hiszen minden jel erre utal. - gondolkoztam el.

- Mi lesz ha elbukunk? - kérdezte egyre ingerültebben.

- Ne most kezdj nekem bepánikolni! Nem akarom, hogy rám is átragaszd és bíznunk kell benne, hogy sikerülni fog. - győzködtem, és úgy láttam egy kicsit hatott.

Mikorra visszaértünk, már kezdtek szedelőzködni a többiek, és mi gyorsan félrehívtuk Aaront és Josht.

- El kell mennünk esti sétára. - jelentettük be Lénával a megbeszéltek szerint, mire úgy néztek ránk mintha megbolondultunk volna.

- Héj, gyertek induljunk mert már biztos kész a vacsora. - szólt oda nekünk is Hanga.

- Majd később csatlakozunk, mert megbeszéltük, hogy mindenképpen elmegyünk ma este sétálni. - mondtam és úgy néztem a fiúkra, hogy megértsék ha nemet mondanak kinyírom őket.

- Ne már! Pont vacsora előtt? - kérdezte Josh, mire megragadtuk a karjaiknál fogva őket, és elkezdtük húzni a célirány felé.

- Héj, minden rendben? - állított meg minket Asztrid és Hablaty hangja, mire sóhajtva megálltunk.

- Persze, de ez most fontos Őrzős dolog és sietnünk kell. Légyszi ne engedjétek, hogy gyanakodjanak vagy ami még rosszabb utánunk jöjjenek a többiek. - kérleltem őket.

- Rendben, de vigyázzatok magatokra. - bólintottak mindketten, és elindultak a többiek után. Megkönnyebbülten sóhajtva folytattuk az utunkat, de a fiúk szinte rögtön elkezdtek faggatózni, mi pedig elmondtuk nekik nagyjából amiket megtudtunk. 

- De mégis hogy értette azt Hurrikán, hogy nem lesz időnk eljutni a Fényfúriák szigetére? - kérdezte Josh, mire idegesen fújtattam egyet hiszen már nem is tudom hanyadjára tesz fel nekünk olyan kérdést amire nem tudjuk a választ.

- Nem tudom. - feleltem sokadjára. - Amit mondott azt elmondtuk nektek, de ha még egyszer megkérdezel ilyenről, biztos lehetsz abban, hogy leragasztom valamivel a szádat. - pirítottam rá, és mielőtt visszavághatott volna szerencsére megérkeztünk és bementünk a kör alakú kis mezős helyre.

- Végre, hogy megjöttetek! - köszöntött minket rögtön Hurrikán.  

- Na elárulod végre, hogy mit kellett elhoznod? - kérdeztem, mert már mindenki türelmetlenül várta a választ.

- Persze, gyertek. - elindult, majd egy olyan helyen állt meg ahol nem volt fű, csak föld és néhány ág amik összerakva kis lángban álltak. Ezután a mancsát odanyújtotta felém és a kezembe ejtett egy követ aminek az egyik vége hegyes volt.

- Mi ez? - kérdezték a többiek, de nekem ekkor hirtelen beugrott mégsem válaszoltam mert ez annyira elgondolkodtatott, hogy sok kérdésemre meg is adta a választ.

- Ez az a kő amivel rá kell vésni a tőrre a jelet. - válaszolta Hurrikán. - Tegyétek a tűz föle, és ne féljetek nem fog beleesni csak lebegni fog fölötte. Legalábbis ezt mondta a Barlang Őrzője. Ezután a kő elkezd pörögni, majd akire mutatni fog a hegyes vége annak kell a jelet felvésni, és elpusztítani a sárkány démonját. - mondta.

Lassan bólintottunk, majd úgy tettem ahogyan Hurrikán mondta. Óvatosan a tűz fölé helyeztem a követ, majd félve elengedtem, mire az ott maradt felette ahogyan a sárkány barátom mondta. A kő hegyes vége hirtelen az ég felé mutatott, és ott is maradt, mire zavartan összenéztünk. De mire megkérdezhettük volna, hogy mit jelent ez, a kő őrült pörgésbe kezdett majd egyre lassult. Izgatottan vártuk, hogy kire fog mutatni a hegyes vég, de bennem ugyan ennyi félsz is volt, hiszen nem tudom hogy képes lennék e leszúrni egy sárkányt. Igaz, hogy ezzel nem ölném meg, hanem inkább felszabadítanám a füstdémon uralma alól, de akkor is. A kő lassan megállt, és pont felém mutatott mire levegőt is elfelejtettem venni, de ekkor olyan történt amire egyiken sem számítottunk. Már épp elkönyveltem volna magamban, hogy én leszek az " áldozat " ám ekkor elmozdult és a mellettem ülő Aaronra mutatott, aki hasonló tünetet produkált mint én.

- Te vagy az. - mondta Hurrikán. - Vedd a követ, és vésd a fegyverre a jelet. - mondta, mire Aaron elővette a tőrt, és óvatosan a kőért nyúlt.

- Várjunk csak. Az oké, hogy rá kell karcolnom, de mi a jel? - kérdezte, mire mind ijedt arcot vágtunk. Nehogy már itt bukjon el az egész terv. Már kezdtünk volna bepánikolni, de ekkor a kő elkezdett izzani. Hosszasan rámeredtem a kőre, mire megjelentek rajta a vörösen izzó vonalak. A Jel! Mindegyikünk jeléből volt egy kicsi benne, de még ott volt a közepén az a csillag ami az én jelemen is volt.

- Hát te minek örülsz ennyire? - kérdezte tőlem értetlenül Josh, mire körülnéztem, de mindegyikük úgy meredt rám.

- Hát ti nem látjátok? Rajta van a jel! - kiáltottam, mire mindenki alaposan szemügyre vette az Aaron kezében rejlő tárgyat, de újfent úgy néztek rám mintha megbolondultam volna.

- Mi nem látunk semmit. - közölték, mire én is kérdőn néztem rájuk, majd Hurrikánra.

- Van egy olyan érzésem, hogy elfelejtettem egy kis részletet. Csak nem tudom, hogy mit. - nézett ránk gondolkozva Hurrikán, de mielőtt a felháborodásunkat kimutathattuk volna, hogy lehet egy fontos rész az a valami, Aaron egy botot nyomott a kezembe.

- Rajzold le, én meg rávésem. - nézett rám teljes bizalommal, mire hálásan elmosolyodtam, hogy hisz nekem. Ahogy rajzoltam a földre, úgy munkálkodott Aaron is, a többiek pedig nagy figyelemmel követték minden mozdulatunkat. Szinte érezni lehetett az izzást ahogyan a kő hegyes vége találkozik a fegyver fémes részével. Ahogyan végzett Aaron, ébenfeketévé váltak a vonalak az ezüstös tőrön. Gyönyörű volt, ahogyan az indák és a tollak összefonódnak, majd könnyedén szinte védelmezően átölelik a kardok és más fegyverek pengéit. Ezek után inkább úgy döntöttünk, hogy itt maradunk éjszakára, mert túl fáradtak vagyunk már ahhoz, hogy vissza induljunk. Majd valahogyan kimagyarázzuk magunkat a többiek előtt, de mihelyst lecsuktam a szemem abban a pillanatban elragadott az álom.