Sziasztok!
Meg is érkeztem az új résszel, remélem örültök neki! Köszönöm a kommenteket,
azt, hogy felíratkoztok, és hogy olvassátok a történetem! Ettől mindig vissza
jön a kedvem az íráshoz. A fejezet elején lesz egy kicsit gyomort forgató rész,
de ha azt túlélitek akkor jöhet az izgalmas, és vicces fele. :D Jó olvasást!
- Hát Asztridot ismerve a sült csirke szénné lesz égve. Ha meg halat csinál
akkor vigyázzatok vele, mert ... - kezdte az okítást Hablaty, de mint mindig az
Ikrek nem bírták ki, hogy bele ne szóljanak.
- Mert benne hagyja a belső szerveit? Ú, akkor megkóstoljuk a sült halagyat? -
fordult lelkesen testvéréhez Fafej.
- Naná, a többieknek meg marad a bele amiben még biztos van ürülék, meg a
gyomra. Talán még a májat megtarthatnánk magunknak. - töprengett el Kőfej, amit
mi öklendezéssel fogadtunk.
- Igen. - bólogatott hevesen Fafej. - Majd meséljétek el milyen amikor a
gyomorsav végigfolyik a torkotokon. Szólok is Asztridnak, hogy azokat hagyja
meg nyersnek, hogy jobban kiélvezhessétek az ízét. - jelentette ki, mire Halvér
felpattant, és a korláthoz rohanva kiadta magából a taccsot.
- Titeket egyáltalán nem zavar, hogy enni készülünk? - kérdeztem ingerülten,
mert már az én gyomrom is kezdett felfordulni, hiszen voltam olyan okos, hogy
el is képzeltem amit mondtak.
- Mi is éppen arra készülünk. - néztek rám egyszerre.
- Akkor jó! - kiáltott fel mérgesen valaki a hátunk mögött. - Tudjátok mit?
Nektek külön nyers halat fogok felszolgálni! - nézett Asztrid az Ikrekre szinte
villámokat szóró szemekkel. De ha még nem is villámlott, a borús, sötét felhők
már nagyon gyülekeztek benne.
- Nézd a jó oldalát Asztrid - kezdett bele Takonypóc is - azt még nem mondták,
hogy a levesed néha jobban hasonlít a hányásra, mint magára az ételre, bár még
nem kóstoltam, hogy az íze is olyan e. - na ebben a pillanatban a már
villámokat szóró szeme szikrázott a dühtől, és akkorát lekevert a fiúknak, hogy
az asztal adta a másikat.
- Jó akkor ti nem is fogtok enni. - mondta, majd a csalódottságát eltitkolni
próbálva elindult vissza a konyhába. Nem is gondolkodtam sokat, és rögtön utána
mentem. A konyhában egy kis széken ülve nézte szomorúan az elkészített
vacsorát. Oda léptem mögé, és megnéztem, hogy mit sikerült összedobnia. A leves
tényleg egy kicsit furán nézett ki, de az egészben sült csirke, mellette a
halakkal tökéletesen át volt pirítva. Már csak az ízükre lennék kíváncsi.
- Héj, ne is törődj velük. Az Ikrek mindig ilyenek, Takonypócot meg ismered...
- kezdtem neki a vigasztalásnak, de nem válaszolt, csak mérgesen fújtatott
egyet.
- Akkor, ha nem bánnád én azért még megkóstolnám, hogy mit főztél. - ültem le
vele szemben, majd egy kanalat felkapva megkóstoltam a levest.
- Nem olyan rossz. Ha gondolod, majd segítek levest csinálni, mert anya úgyis
megtanított rá. - mondtam, majd nyúltam a következő ételhez. Letéptem egy kis
húst a csirkéről, is és a halról, majd egyesével megkóstoltam. A szemem
sarkából láttam, hogy Asztrid kíváncsian mustrál, de nem mondtam el a
kritikámat, hanem helyette inkább felpattantam, és az ajtóhoz érve kikálltottam
a többieknek.
- Nagyon finom a kaja! Aki akar enni az most jöjjön. - mondtam, majd
visszasiettem a helyemre ahol egy boldogan vigyorgó Asztriddal találtam magam
szemben.
- Köszi! - mondta hálásan.
- Nincs mit. Tényleg finom, a levesben meg majd segítek, te pedig jöhetsz velem
felmosni a fedélzetet. Jó móka lesz. - mosolyogtam rá.
- Oké. - bólintott vidáman, de mikor az Ikrek, meg Takonypóc akart volna
bejönni, hirtelen felkapta a szekercéjét, és előttük pár centivel beledobta az
ajtófélfába. - Felejtsétek el, hogy ezek után esztek. - jelentette ki. - Ha jók
lesztek, akkor talán holnap. - vigyorgott elégedetten, miközben Hablaty, és
Halvér is leültek mellénk.
- Ez tényleg finom! Bocsi, hogy kételkedtünk. - mondták tele szájjal, és bűnbánó
szemekkel mire felnevettünk.
- Kérlek! Kérlek! Kérlek! - könyörögtek térden csúszva Asztrid előtt, aki
kiélvezve a helyzetet gondolkodó fejet vágott. - Na, légyszi! Nem hallod, hogy
korog a gyomrom? - kérdezte Fafej, mire mindenki elhallgatott, és erősen
koncentráltunk arra, hogy meghalljuk az éhes gyomor követelőző hangját.
- Ööö, nem. - válaszolt Asztrid, mikor pár perc múlva se hallottunk semmit.
- Akkor figyelj jobban! - oktatta ki a lányt Fafej, majd a kezét a szája elé téve
megpróbált olyan hangot kiadni mintha a hasa korogna, mi pedig felvont
szemöldökkel figyeltük a műveletet.
- Krrrgg, grrrrlg grrrkl. Na most már hallod? - kérdezte reménykedő lelkesedéssel,
mire prüszkölve kitört belőlünk a nevetés. - Csak legalább nekem adj egy
kicsit, Kőfejnek nem fontos. - jelentette ki, mire az említett lánytestvér lecsapta
az első keze ügyébe kerülő tárgyal, ami jelen esetben egy pajzs volt.
- Jól van, nem kell szétverni egymást. Mind a ketten kaptok belőle. -
mondta jelentőségteljesen Asztrid, mintha azt üzenné, hogy ezt még egyszer nem
fogja elnézni. Miután, már mindenki végzett egyesével elindultak a saját dolgukra,
és csak én maradtam Hablattyal.
- Na végre elmentek. - sóhajtott fel. - Beszélnem kell veled egy fontos
dologról. - kezdett bele, mire én kíváncsian ránéztem.
- Szóval, gondolkoztam.
- Mint mindig. - sóhajtottam, mire szúrós szemmel nézett rám. - Hallgatlak,
mondd csak nyugodtan. - tettem hozzá gyorsan.
- Tehát, lenne egy tervem. - kezdett bele, miközben kiterített egy térképet az
asztalra. - Levághatnánk itt az utat - mutatott a térképre - és így lényegesen
hamarabb odaérnénk, majd gyorsan elhozzuk a ládát amiben apa cuccai vannak, és
elmennénk ide - mutatott egy kis szigetre - és mivel ez lakatlan, itt
megállnánk a hajóval, lehívjuk magunkhoz a sárkányainkat, és elindulnánk ...
hogy is hívják azt a szigetcsoportot, ahol a Fényfúriák, az Éjfúriák, és az
Ölvészek szigete van? - kérdezte.
- Árnysziget. - mondtam, mihelyst eszembe jutott a név.
- Igen, oda, és ti négyen Őrzők bementek a barlangba, ahol megkeresitek a tőrt,
hogy le tudjuk győzni azt a sárkányt, addig mi kint megvárunk és megismerkedünk
a sárkányokkal. - vázolta fel a gondolatmenetét.
- Ami nem is lenne rossz ötlet, ha nem ott akarnál kerülni ahol sekély a part,
sok kis szikla áll ki, és nagy hullámok vannak. - szólalt meg valaki mögöttem
mielőtt válaszolhattam volna. Odanéztünk, és Asztrid toporgott ott az ajtóban.
- Ugyan már, nem megyünk majd közel a veszélyes helyekhez. - próbálta győzködni
a lányt Hablaty.
- Ajánlom is. - fonta keresztbe a karját maga előtt.
- Akkor ezt megbeszéltük? - kérdezte felváltva nézve, hol Asztridra hol rám, mi
pedig kissé bizonytalanul, de bólintottunk.
- Remek! Takonypócot, pedig bízzátok csak rám. Egyszer kibírja, hogy kapitány
létére mi döntünk helyette. Majd megvitatom vele az utat, hátha úgy megenyhül.
- Igen pont ezt akartam kérdezni. - mondtam.
- Na, látod, én már belelátok a fejedbe. - vigyorgott elégedetten.
- Én meg a sárkányodéba. - néztem rá mindent tudó mosollyal, mire ki kerekedett
szemekkel tátogott mint egy partra vetett hal, de hang az nem jött ki a torkán.
- Nyugi, eddig még Fogatlan nem mesélt rólad egyetlen kínos sztorit sem. De a
nézésedből arra következtetek, hogy van egy pár. Majd kifaggatom. -
biztosítottam róla, mire heves tiltakozásba kezdett. Asztriddal jót nevettünk
rajta, ő meg magyarázkodott, hogy csak egy két félre sikerült repülésről van
szó. Hát szerintünk többről is, na mindegy. Karon ragadtam Asztirdot, és magam után húzva elindultunk a kabinunkig,
ahol már a többi lány aludt.
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de egyszerűen egy kis szabadidőm sincs, a suli
miatt. Ha meg van akkor meg rokonokhoz megyünk. A téli szünetben meg készülnöm
kell a félévi angol vizsgákra szóval el leszek havazva. :( De köszönöm azoknak
akik még itt vannak, és olvassák a történetemet, a kis kihagyások ellenére is!
Most pedig itt az új rész! Jó olvasást, és remélem elnyeri majd a
tetszéseteket, és megosztjátok velem kommentben! :)
Hát igen. Végre elindultunk, pedig már olyan mintha órák óta úton lennénk. Még
csak pár perce szeljük a vizet masszív, gyorsan úszó hajónkkal, de már csak a
sziget körvonalait lehetett látni. Szinte mindenki gondolataiba merülve nézte
az egyenletesen hullámzó tenger felszínét, amit a hajó orra kettészelt, és
talán mindnyájan ugyanarra gondoltunk. A sárkányainkra. Nem tudom miért, de már
most hiányzik Amira, aki mellett mindig biztonságban voltam. Egyre inkább
megszállták az agyamat a vészjósló gondolatok, hogy pont ilyenkor fog történni
velünk valami szörnyűséges dolog. A félelem végigszáguldott az ereimben
egyenesen az agyamhoz, ahová aztán görcsösen kapaszkodott, és nem nagyon akarta
elhagyni a helyét. De ahogy elkezdett oldódni a hangulat, hirtelen egy
nyugalomhullám söpört végig rajtam, ahogyan megéreztem valaki jelenlétét. Hát
persze, hiszen mondta, hogy távolról követni fog minket, de azt nem gondoltam,
hogy az egész banda jön. Most már tudtam, hogyha bajba kerülünk, akkor
nyugodtan szólhatok Amiráéknak, hiszen mindig itt lesznek valahol a közelben,
attól függetlenül, hogy nem látjuk őket. A feszültség, és a riasztó gondolatok
sora az orromon kifújt levegővel távoztak, és mosolyogva fordultam oda a
többiekhez, akik céltalanul járkáltak fel alá a fedélzeten.
- Na, most már elég ebből! Olyan lehangoló társaság vagytok, hogy Kampó is
ezerszer jobb nálatok ha még rossz hangulatában van is. - mondta csípőre tett
kézzel Takonypóc. - Bár, most hogy belegondolok, legalább lesz egy kis nyugtom
tőle. Juhú! Végre egy kis pihenés! - kiáltott fel, mire lepottyant az égből egy
félig megevett hal egyenesen Takonypóc képébe.
- Mi a ... ? - szedte le magáról csodálkozva, mire mi dőltünk a nevetéstől.
Ebben a pillanatban hallatszódott fentről, a felhők takarásából egy
Szörnyennagy Rémség üvöltése ami furcsa sárkánynevetés féleségbe torkollott.
- Nem igaz, hogy még ilyenkor sem szabadulhatok meg ettől a mihaszna hüllőtől!
- dobbantott a lábával felháborodottan, mire csak egy újabb adagot kapott a
fejére, mi meg már fetrengtünk a nevetéstől.
- Jól van na! Nem vagy mihaszna, és otthon kapsz majd egy hordónyival a kedvenc
haladból. - kiabálta, mire elállt a haleső, és egy elégedett horkantást
hallottunk.
- Na, ezt is lerendeztem. - sóhajtott fel a vikingfiú, de azért óvatosságból a
feje fölött tartott pajzzsal közlekedett. - Ó, majdnem elfelejtettem! - jött
vissza hozzánk az új " kalapja " kíséretével. - Akkor legénység ...
- Eligazítás - ordította el magát torka szakadtából.
- Most minek ordítasz, ha itt vagyunk melletted? - kiabáltunk vissza felháborodottan,
a fülünket fogva.
- Ezt mindig is kiakartam próbálni. - csapta össze a tenyerét elégedetten. -
Szóval akkor lássunk munkához. Mindenkinek kijelölök egy posztot amit
teljesítenie kell. Ha az illető nem csinálja rendesen a munkáját akkor újra
kell kezdenie addig amíg jónak nem látom. Ha pedig egyáltalán nem csinálja,
akkor mehet a hajó oldalához, és aljához lekaparni a kagylókat. - mondta mire
mindannyian fintorogva elhúztuk a szánkat hiszen ezt a munkát egyikőnk sem
szerette. - Szóval akkor Hablaty, és Halvér, ti feleltek a kötelekért, és
minden ami hozzá tartozik. Soroljam? - fontoskodva járkált fel alá, kezét hátra
kulcsolva, állát megemelve mintha tényleg kapitány lenne. Jó perpillanat az, de
ha nagyon kibírhatatlan lesz, akkor biztos hogy lecseréljük. - Például vitorlák
fel-lehúzása, horgony leeresztése, felhúzása, csomót kötni, és persze a kikötés
ha szárazföldre érkezünk. - mondta, mire Hablatyék unottan bólogattak. -
Asztrid, te leszel a hajó szakácsa. - jelentette ki, mire mindannyian döbbent
képet vágtunk, kivéve az említett személyt aki örült a feladatának.
- Most komolyan? Asztrid? Ez még viccnek is rossz. - csóválták a fejüket az Ikrek,
mire jól fejbe kólintotta őket a lány.
- Miért? Igen is jól főzök! Ó, és még csinálok majd jaklikőrt, mert tudom, hogy
azt mennyire szeretitek. - jelentette ki lelkesedve, mire páran elkezdtek
öklendezni.
- Nimzáj, te felelsz a hajó tisztaságáért. Felmosni az edényeket, és a
fedélzetet, kisöprögetni stb. Ó, és még a ruhákat is ki kell mosnod, ja meg a
cipőket is kisuvikszolnod, és még várjál gondolkodok ...
- Mi van? - háborodtam fel teljesen. - Felejtsd el, hogy ennyi munkát rám
akarsz sózni! Egyébként te mit is fogsz csinálni? Járkálni, és heverészni egész
nap? - kérdeztem ingerülten, hiszen egy ekkora hajót takarítani nem kis
feladat.
- Jó, jó. Akkor tiéd a hajó, és Lénáé a ruhák meg a cipők, és persze az
ágyazás. - döntötte el.
- Kezdem bánni, hogy ő a kapitány. - súgta a fülembe Léna, mire egyetértően
bólintottam.
- Az Ikrek fognak őrködni este, Josh fog az ételekre vigyázni, evésnél pedig tálalni,
Aaron pedig lesz az őrszem. Fentről kell távcsövön keresztül nézned az
ellenséges hajókat, és figyelmeztetni az előttünk lévő zátonyokra, kiálló kisebb
sziklákra stb. - fejezte be a monológját Takonypóc.
- Hát te mit fogsz csinálni? - kérdezte Josh karba tett kézzel.
- Természetesen én leszek a kormányos. - válaszolta, mire egypár kétkedő pillantást
kapott jutalmul. Végül is nagy nehezen csak kibírjuk ebben a felosztásban.
Úgyis csak pár nap az út oda meg vissza.
- Na, mit ácsorogtok még itt? Gyerünk munkára fel! - buzdított minket nem sok
sikerrel.
Elindultam hát, hogy előkeressem a seprőt meg a felmosórongyot, és nekilássak a
munkának. Körülbelül egy óra alatt végeztem a sepregetéssel, és fáradtan rogytam
le egy kis székre. Rövid gondolkozás után irányba vettem az élelmiszerraktárt
mert megkívántam az almát. Ahogy odaértem megpillantottam Josht amint éppen
zsonglőrködik két almával és ugyanennyi naranccsal.
- Hát nem valami izgalmas dolog a kajára vigyázni. - húzta fintorra a száját. -
Egyébként sem értem mi értelme ennek. Lábakat növesztenek a gyümölcsök, és meglógnak
vagy mi? Vagy a tészták kimásznak mint a hernyók, vagy ... - folytatta volna,
de nevetve közbevágtam mielőtt még az összes ételt megszemélyesítené. Hát
furcsa dolgok fordulhatnak meg az ember agyában ha unatkozik.
- Vagy az Ikreket távol tartani a kajától, mielőtt bármi hülyeséget
csinálnának, vagy elkezdenének kaja csatázni. - válaszoltam, visszagondolva
arra hogy nem is olyan régen még egészben sült csirkével báboztak.
- Ez az!!! - Ez király ötlet! - rontott be vigyorogva az ajtón az előbb szóban
forgó két személy.
- Mi van? - kapkodta közöttük a tekintetét Josh.
- Jaj ne. - reagáltam le én is, és a karomra hajtottam a fejem.
- Kajacsata! - kiáltották el magukat egyszerre, mire gyorsan kikaptam kikaptam
Josh kezéből egy almát, és egy gyors " kössz " után kislisszoltam az
ajtón.
Miután megettem az almám, nekiálltam felmosni a hajó fedélzetét, de épphogy
csak elkezdtem, gondoltam, hogy megnézem mi van az Ikrekkel, mert gyanúsan nagy
volt a csönd. Résnyire kinyitottam az élelmiszeres ajtaját, és óvatosan
bekukkantottam, de semmi. Aztán mikor már teljes egészében bent álltam a
helyiségben, hirtelen megtámadtak negem a narancsok. Vagyis inkább az Ikrek a
narancsokkal. Úgy záporoztak rám, hogy alig tudtam kivédeni őket, ráadásul még
Josh is beszállt a dobálósdiba, így őt ki kellett húznom arról a képzeletbeli
listáról amit gyorsan összeállítottam, hogy mi segíthetne védekezni. Persze
minden egyes találatkor feljajdultam főleg amikor egy kék lila foltot találtak
el a lábamon, így már biztos a többiek is hallották hogy valami nem stimmel itt.
Így hát gyorsan lebuktam egy hordó mögé, ami éppen a közelemben volt, és úgy
gondoltam, hogy ott lapítok amíg a többiek meg nem érkeznek. Csak azt nem
értem, hogy miért nem menekültem ki az ajtón amikor még volt rá lehetőségem. De
most már az biztos, hogy innen ki nem jövök azért, hogy még jobban megdobáljanak.
Szitkozódva ütögettem a fejem a hordónak, mire egy kis résen spriccolva tört
elő a bor ami lassan teljesen átáztatta a pólóm, de mikor megszagoltam, rájöttem
hogy ez csak víz. Huh, legalább ennyiben szerencsém volt. Végül minden mindegy
alapon kiugrottam a rejtekhelyemről, és ellentámadásba kezdtem. Ezen annyira
meglepődtek, hogy elfelejtettek védekezni, és így sok dobásom betalált. Pár
perc elteltével végül megjelent Hablaty, meg Takonypóc hogy véget vessenek
ennek a kis csatának, mire a fejükre borult egy vödör alga, ami rám csak azért
nem, mert nem nyitottam ki annyira az ajtót mint ők, amivel be volt támasztva a
vödör. Na erre mindketten elkezdtek kiabálni, mire megjelent Asztrid is akit
Fafej véletlenül eltalált egy marok tésztával, ami a hajába gabalyodva lógott.
- Elég! - kiáltott fel Hablaty, majd átadta a szót a kapitánynak.
- Szóval, mivel megszegtétek az esküt, hogy normálisan végzitek a munkát ezért
...
- Nem is tettünk semmilyen esküt. - méltatlankodott Kőfej.
- Na, és mivel még a szavamba is vágtatok, ezért most már biztos vagyok a
döntésemben. - jelentette ki magabiztosan Takonypóc.
- Josh, te feltakarítasz itt, ti pedig - mutatott az Ikrekre - mehettek a hajó
oldalához lekaparni az osztrigákat, hogy ne unatkozzatok estig, mert nektek
csak akkor kell majd őrködni. - jelentette ki, mire kárörvendően elvigyorodtam,
majd elindultam Asztriddal, hogy átvegyem a felsőm, neki meg kiszedjük a
hajából a tésztát. Mire végeztünk, oltári nagy veszekedést hallottunk
odakintről.
- Körülbelül mennyi idő is telt el az előző balhé után? 10 perc? Ez már
rekordnak számít. - mondtam elismerően bólogatva, mire Asztrid felnevetett.
- Menjünk, nézzük meg, hogy megint mi történt. Nehogy mi meg lemaradjunk a buliról.
- állt fel az ágyról Asztrid, majd elindultunk a hangok után. Rögtön meg is
találtuk őket a hajó oldalánál, a korláton csimpaszkodva, és valamit nagyon
nézhettek, mert le sem vették a szemüket a tengerről.
- Mi folyik itt? - kérdezte Asztrid, mire Fafej röhögve lemutatott. Lenéztünk,
és megláttuk a vízben úszkáló Hablatyot, és Takonypócot, amint éppen vörös
fejjel ordítozzák, hogy engedjék már le nekik azt a hülye kötelet. Hát mondanom
sem kell, hogy olyan röhögőgörcsöt kaptunk Asztriddal, hogy a lábunkon is alig
bírtunk megállni.
- Hogy kerültetek oda? - kiabáltam le nekik félig nevetve.
- Szerinted? Lemásztunk, hogy lemossuk magunkról az algát, amin még szerintem
liszt is volt, mire ez a két tökkelütött - mutatott Takonypóc a mai nap már
másodjára az Ikrekre - felhúzták a kötelet, és nem engednek fel. - magyarázott
dühösen a kapitány.
- Nem kéne mégis felhúzni őket? - kérdezte félősen Halvér.
- Nem. - vágta rá egyszerre Kőfej, és Fafej. - De ha annyira szeretnél
csatlakozhatsz hozzájuk is. - jelentették ki, mire Halvér inkább csendben
maradt, és figyelte, hogy mi lesz ebből.
- Na jó. - kiabálták le az Ikrek. - Leengedjük a kötelet. - mondták, majd
leengedték, és megvárták míg odaúsznak hozzá, de ekkor gyorsan vissza húzták.
- Gyerünk kapjátok már el! - buzdították őket, majd mikor már majdnem elkapták
a kötelet a vízben lévők, akkor az Ikrek megint visszahúzták. Ez még párszor
eljátszották, majd végül felhúzták őket.
- Ezt még megbánjátok! - fenyegetőzött Takonypóc, majd hátat fordított, és
minden egyes lépésénél hagyott maga után egy egy kisebb pocsolyát, amivel még
több munka várt rám. Mihelyst kiért a látóterünkből kitört belőlünk a nevetés,
és még Hablaty is velünk nevetett akinek odanyújtottunk egy törülközőt, mert már
majdnem elfelejtette, hogy ő is csupa víz. Mondanom sem kell, hogy a mai nap
során minden erejükkel próbálták elkerülni Takonypócot az Ikrek.
- Kész a vacsora! - kiáltott ki a kis konyhából Asztrid, mire észrevettük,
hogy már kezd sötétedni. Ezután elindultunk a már megterített asztalhoz, és
reméltük, hogy legalább valami ehető lesz rajta.